Úgy gondolom, nem a férfi kötelessége eltartani a nőt egy életen át
Az egyik ismerősöm, aki a nők jogainak képviseletével és a két nem egyenlőségével foglalkozik, elmondta, hogy ismer olyan nőket, akik semmit sem vásárolhatnak maguknak anélkül, hogy a férjük ne tudna róla. Egy csomag papírzsebkendőt sem.
Ezeknek a nőknek saját bankszámlájuk sincsen, és híján vannak saját bevételeknek. Nem, nem azokról beszélek, akik mélyszegénységben élnek, és akiknek még egy bankszámla havidíja is számít, hanem középosztálybeli és tehetős nőkről és férfiakról.
Még most sem ritka, hogy egy nő nem rendelkezik önálló keresettel, egy fillért sem kap a férjén kívül senkitől. Van olyan család, ahol a családi pótlék, a családi adókedvezmény is a férj bevétele, mivel neki van munkája, fizetése, amihez ez hozzáadódik. Ez a helyzet elsőre kényelmesnek tűnik, ám roppant kiszolgáltatottá teszi a nőket.
Az is, ha a férjükkel, párjukkal közös bankszámlájuk van. Hiszen így mindig, mindenre a másiktól kell pénzt kérni. Bármikor ellenőrzést gyakorolhat felettük a párjuk, és beleszólhat abba, hogy mikor mire költenek.
Az egyik amerikai rokonom mesélte, hogy az Egyesült Államokban sokszor látta már, hogy azok a nők, akiket évekig vagy évtizedekig a férjük tartott el, milyen kétségbeejtő helyzetbe kerülnek a párjuk váratlan betegsége vagy halála után. Akik soha nem dolgoztak, akiknek nem voltak önálló bevételeik, és akik helyett mások intéztek minden hivatalos ügyet, azok hirtelen nem is tudják, kihez kell fordulniuk, ha gond van.
De ami még ennél is riasztóbb volt, az, amikor tanácsot kért pénzügyekben az egyik ismerősöm ismerőse. A harmincas nőnek saját vállalkozása volt, de az abból származó bevételei a férje bankszámlájára érkeztek. Ez pedig nem csak furcsa, hanem szabálytalan is.
Számomra elképzelhetetlen és ijesztő perspektíva az, hogy ne legyen saját, külön bevételem, ami a saját külön bankszámlámra érkezik. És nem is vártam el soha senkitől azt, hogy eltartson, hogy egyedül ő dolgozzon, hogy a pénz egyedül az ő gondja legyen.
"Az, hogy két ember összeköti az életét, az még nem jelenti azt, hogy a pénztárcájukat is össze kell kötniük. Az még nem jelenti azt, hogy a férfi onnantól köteles eltartani a nőt"
- vallja a párom is. Ugyanúgy, ahogyan a nőtől sem lehet elvárni, hogy kizárólag ő foglalkozzon a gyerekekkel és a háztartással. Ez a helyzet ugyanis 100 évvel ezelőtti állapotokat konzervál, és erősíti az egyoldalú függőséget, illetve a kiszolgáltatottságot.
A nő nem háztartási cseléd+örökös gyermeknevelő, akinek állandóan egyedül kell haptákban állnia a gyerek(ek) mellett, a férfi pedig nem igavonó barom, akinek az a legfőbb feladata, hogy a munkahelyén robotoljon, és tolja haza a pénzt a másik helyett is.
Az megint más kérdés, ha erről a pár tagjai másképpen állapodnak meg, és írásban is lefektetik, mert úgy vélik, nekik úgy jó, csak ne legyen mindenki számára az a kötelező minta.
A legjobb az, ha mindketten dolgoznak, kettejük keresetéből, közösen fedezik a költségeket. Ha a férfi és a nő is megteheti, hogy külön magára is költ, anélkül, hogy a másiktól kellene pénzt kérnie. És az volna az ideális, ha mindketten félre tudnának tenni a keresetükről váratlan kiadásokra, öngondoskodásra, egészségügyi kiadásokra stb.
Nem lehet sem a férfit, sem a nőt arra kötelezni, hogy ő gondoskodjon anyagilag is a másikról, hogy ő viselje egyedül a kapcsolat összes költségét, hogy egyedül rá szakadjon a család minden anyagi terhe. Ahogyan arra sem, hogy az összes háztartási munkát ő végezze.
Számomra az ad biztonságot, ha önálló lehetek, és ha osztozunk mindenben, a jóban és a rosszban is, ha közösen visszük a terheket.
Ti erről mit gondoltok?
