LOVE

Leánylopás, nemzőtárs, pacalvetés – ilyen volt a házasság a régi paraszti világban

Az együttélés a mai pároknak se mindig egyszerű, de azért jó, hogy ma már nem kell az ember lányának nyers pacallal a nyakában álldogálni a templom előtt, ha félrelépett.

Megosztom
Link másolása

Ugyan manapság már senki sem szólja meg az embert, ha egyházi vagy polgári szertartás és ezeket igazoló dokumentum nélkül éli le az életét a szerelmével, a házasság intézménye nem ment ki a divatból. Hogy ez az igény nosztalgia, meggyőződés vagy a praktikum miatt maradt fent, azt most nem tárgyaljuk, azt viszont annál inkább, mik azok az olykor furcsa, olykor megdöbbentő, de mindenképpen tanulságos képződményei a régi paraszti társadalomnak, melyek a házasság előtti és alatti időszak különféle problémáit igyekezték orvosolni.

Lakva ismerszik meg az ember

Ma már senki se lepődik meg azon, ha egy szerelmes pár először összeköltözik, és csak bizonyos idejű együttélés után mondja ki egymásnak a boldogító igent.

Azt gondolnánk, hogy ez régen elképzelhetetlen lett volna. Pedig a magyar paraszti világban is létezett ilyen, úgy hívták, próbaházasság. A Magyar Néprajzi Lexikonban ezt írják róla:

„A próbaházasság a közösség és család tudatával létrejött, a törvényes házasság előtti szexuális viszony, amely nem ellentétes a bevett erkölcsi normákkal.”

Ez a jóváhagyott tesztüzemmód néha csak pár hónapig, de akadt, ahol egy egész évig is eltartott. Ha menet közben összejött a gyerek, az nem számított szégyennek, hiszen a menyasszony termékenységét bizonyította. Ha viszont végül nem így történt és a párocska szét is ment, a lányra rendszerint ráfogták, hogy meddő, így aztán gyakorlatilag lenullázták a további házasodási esélyeit.

A bukovinai székelyeknél és Kalotaszegen hasonló célt szolgált a leányszöktetés, leánylopás, nőrablás, bár ez általában inkább azért következett be, hogy a lány szülei erre az enyhének nem mondható nyomásra beleegyezzenek a frigybe.

Választhatott a kedves papa és mama, hogy melyik a nagyobb szégyen: hozzáadni a lányt egy olyan emberhez, aki gazdasági, vallási vagy egyéb társadalmi helyzetéből adódóan nem volt megfelelő parti, vagy egy életen át tűrni a közösségnek az ex lex kapcsolatra (ún. vadházasságra, lásd később) tett megjegyzéseit.

Egy tisztességes leányrablásban a vőlegény barátai is segédkeztek, már csak azért is, mert sokszor megneszelte a lányos család a tervet, és pálinka meg foszlós kalács helyett vasvillával várta a társaságot. Ha végül a rablás sikeresnek bizonyult, a fiatalok addig éltek a vőlegény szüleinek házában, amíg komámasszonyék beletörődtek a helyzetbe - utána persze megtartották az esküvőt is. Viszont állítólag ezek a lányszöktetések sokszor csak azt a célt szolgálták, hogy a költséges lakodalom megtartását elkerülhesse a fiatal pár.

A mai elopement esküvők hátterében is sokszor a családi büdzsé védelme áll, nem csak az, hogy nem akarunk anyóssal vagy Rózsi nénivel egyezkedni az ültetési renden.

Az esküvő előtti közös háztartás kipróbálását egyébként ma sem érdemes kihagyni, még a legbombabiztosabbnak ítélt szerelem esetében sem. Az összecsiszolódás, a munkamegosztás kialakítása, a személyes terek és idők mindenfajta esküdözés előtti tisztázásával sok pénzt és bosszúságot takaríthat meg magának a pár.

Oh, baby, baby, it’s a wild world...

Sokan vannak egyébként, akik ezen időszak - mármint a próbaházasság, vagy mai szóval élve az együttélés - alatt annyira bejönnek a gyakorlatba, hogy egy idő után felesleges, macerás és költséges mulatságnak gondolják a hivatalos papírozást, meg a lagzit. A vadházasság kifejezést ma már csak viccesnek szánt véleménynyilvánításra használják, régen azonban volt, akinek kizárólag ez az út volt járható, ha együtt akart élni valakivel. Ismét idézem a Magyar Néprajzi Lexikont:

„A vadházasság állami hatóság előtti házasságkötés vagy egyházi esküvő nélkül létrejött együttélés férfi és nő között. A magyar parasztságnál elismert együttélési forma, ha házasfelekként gazdaságilag együttműködve, együtt lakva, szexuális kapcsolatot tartanak fenn, esetleg utódokat hoznak a világra. Ez a kapcsolat elsősorban idősebbekre, özvegyekre, elváltakra, esetleg testi fogyatékosokra volt jellemző.”

Az alföldi tanyavilágban például a vadházasságnak sokszor az volt az oka, hogy nem volt lehetőség elmenni a városokban székelő hatóságokhoz, hiszen az, hogy egyszerre mindketten ilyen hosszú időre elhagyják a tanyát, az állandó munka miatt gyakorlatilag kivitelezhetetlen volt. Így egyfajta fordított elopement esküvő jött létre, ahol a lakodalmat megtartották, a hivatalos esketésre meg sokszor csak a negyedik, ötödik gyerek születése után került sor. A paraszti társadalom – amennyiben a házasság erkölcsi normáit a felek betartották - ezeket a kapcsolatokat is teljes jogú házasságnak ismerte el, ez alapján tagozta be a párokat a különböző közösségi feladatokba és eseményekbe. Csak a hivatkozó terminológiában tettek különbséget a törvényes és nem törvényesített párok között.

A népnyelvben ennek az állapotnak egyébként igen sokféle megjelölése volt: bagóhiten élés, ebhiten élés, összeállás. A szertartás hiányára célzó megjelölések: disznóvályúnál való esküvő, összekötötték a madzagot, balkézről esküdtek, holdvilágnál esküdtek, fűzfa alatt esküdtek. Bár utóbbi kettő mai szemmel nézve egészen Disney-hercegnős, romantikus megoldás, a 19. század előtti világ érzelemmentes, alapvetően gazdasági vagy vallási alapon elrendezett engodám frigyei között sokszor ez volt az egyetlen lehetőség egy valódi szerelemi házasságra.

(Be)etetés

Egy férj megfogására vagy megtartására számtalan ősi női bölcsességet találunk a magyar nyelvben is. Ilyen például a klasszikus „Egy férfi szívéhez a hasán keresztül vezet az út”, amihez az én apai nagyapám még hozzátette a férjemnek annak idején, hogy „A fiatalasszony főztjét mindig dícsérni kell.” Így párba állítva valóban hasznos tanácsnak tűnnek, hiszen nagymamám fantasztikus szakácstudománya valószínűleg sosem szökkent volna szárba, ha annak idején nagyapám türelmesen körbe nem rágja a félig főtt túrógombócokat, amikkel az új asszony kedveskedni akart neki.

„A bikát etetni kell” mondás már kevésbé egyértelmű, hiszen a férjre, mint bikára való utalás egyaránt irányulhat egy feleség házastársi és élelmezési kötelezettségeire. „A megszákolt halat nem kell etetni” viszont azt sugallja, hogy a kezdeti beetetési időszak után kevésbé kell e két téren teljesítenie az asszonynak.

Nem tudom, vajon a vőlegények milyen feleségmegtartási-bölcsességet szoktak kapni, mindenesetre szomorú, hogy anyáink szerint a férfiakat kizárólag ezzel a két eszközzel lehet távol tartani a házasságtöréstől.

Amit viszont a szájhagyomány és ezáltal a néprajz is ismer, az az ételnek és a paráznaságnak egy egészen meghökkentő párosítása: a pacalvetés.

A 18. században ugyanis voltak olyan települések, ahol

a házasságtöréssel megvádolt nőknek vezeklésképpen ki kellett állnia a templom elé egy hatalmas nyers pacallal a nyakukban.

Ennek a büntetési módnak a továbbfejlesztett változata a „kipacalozás”, amikor is marhapacalt terítettek a bűnösre és seprűvel kihajtották a faluból.

Egy másik, református területeken elterjedt egyházi eredetű büntetés, az eklézsiakövetés ennél talán egy fokkal kellemesebb, szó szerint és átvitt értelemben is kevésbé gyomorforgató volt: a bűnöst a templomban istentisztelet alkalmával különálló fekete székre ültették, vagy a szószék mellé állították és fekete terítővel leborították, majd a pap a szószékről bűnbánatra hívta fel. Ekkor hangosan meg kellett vallania bűnét és bűnbocsánatért esedeznie.

A megszégyenítés különböző formái után általában lezáródott az eljárás, már csak azért is, mert a törvényesen megkötött házasságot állandónak, felbonthatatlannak tartották.

Ilyen procedúrának egyébként jellemzően csak asszonyokat tettek ki, a férfiak félrelépései felett valahogy a férfiak által gyakorlott állami és egyházi testületek érdekes módon rendre szemet hunytak.

Azonban volt egy érdekes élethelyzet, amikor a nő a férjén kívül mással is hálhatott: ha a törvényes házasságba nem született gyermek, a problémát orvosolandó, a férj nemzőtársat hívhatott a feleségéhez.

„A nemzőtárs csak idegen lehet, vér- vagy műrokont (koma) nemzőtársnak nem hívnak. A férj esetleg a „szívességért” pálinkával fizet. A gyermeket a férj törvényes leszármazottjának tekintették."

Na! téged is egy pohár pálinkáért csináltak! – szólt régen a mondás, de érdekes, hogy a férjet helyettesítő nemzőtársról nem csak a magyar, hanem a német, litván, görög joghagyományok is tudnak, sőt, állítólag a Hawaii- szigeteken is bevett szokás volt így biztosítani a család tagjainak gyarapodását.  (A mai spermabankok tehát gyakorlatilag diszkrét nemzőtárs-kereső intézmények. Mindenesetre utóbbiak használatára senki se kötelezheti a másikat, sőt, férj se kell hozzájuk.)

Nem feltétlenül könnyebb, csak más

Ma már nem kell attól félnünk, hogy egy szürke novemberi napon bekopogtat hozzánk a régen gyalogsátánnak is nevezett házasságközvetítő, és kenetteljesen tudtunkra adja: a szüleink megegyeztek a szomszéd srác szüleivel, hogy farsangkor összeadnak minket. (Aztán még meg is kell kínálnunk egy kis alkohollal meg sütivel, mint valami Szomszédok-beli Janka nénit)

Attól se kell félnünk, hogy házasságtörés esetén szalmakoszorúval a fejünkön vernek végig minket a falun, hogy utána már csak lápi boszorkányként tudjunk tevékenykedni (amíg amiatt is ránk nem szállnak).

Ma már bármiféle hivatalos okirat nélkül leélhetjük az életünket a szeretett személlyel, vállalhatunk gyereket, aztán dönthetünk úgy, hogy mégse maradunk velük egy fedél alatt, aztán akár vissza is költözhetünk. Hozzámehetünk és elválhatunk ugyanahhoz az emberhez többször is.

Szabadság van.

(Vagy ahogy az én családomban szoktuk mondani: Esküvő van, mindent szabad, hurrá!)

Csak ez a fene nagy szabadság, akár az egyre több és egyre könnyebben elérhető információ: elég nyomasztó tud lenni.

Meddig várjon, keressen az ember, míg biztosan megtalálja az igazit? Hány párterapeutát, mediátort kell együtt, és hány pszichológust vagy érzelmi naplót külön-külön is elkoptatnunk addig, amíg végül megoldódik egy probléma, és együtt, erősebben mehetünk tovább az úton? Vagy hol van az a lélektani határ, amikortól már nem érdemes egy házasságért küzdeni?

Sajnos ezekre a kérdésekre kizárólag mi magunk tudunk válaszolni. Nem dönthet helyettünk sem a férjünk, sem a szüleink, sem az állam, sem az egyház, sem a barátnők.

Pokoli nehéz nap mint nap felvállalni a saját döntéseinket, és elszámolni azok következményeivel.

De ettől vagyunk, ettől leszünk többek egy egész életében mások irányítása alatt nyomorgó 19. századi kamaszlánynál: hogy felelős felnőttként kezeljük saját boldogulásunkat és boldogságunkat.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


LOVE
A hűtlenség új formája zúzza szét a kapcsolatokat - és a férfiaknak nem fog tetszeni a válasz
Sokak szerint ez pont olyan, mint a megcsalás.

Megosztom
Link másolása

Egy perth-i nő egyetlen kattintással rúgta ki a pasiját: amikor rájött, hogy a srác előfizetett egy népszerű pornós OnlyFans-oldalára, azt mondta, ez pont olyan, mint a megcsalás. És úgy tűnik, ezzel nincs egyedül.

Egy friss felmérés szerint az emberek többsége is úgy gondolja, hogy

ha a párjuk erotikus/pornográf képeket és videókat nézeget, azzal átlépi a hűség határát.

A kérdést a Great Aussie Debate című országos felmérés boncolgatta, amelyben több mint 54 ezren vettek részt – és nem csak a házárakról vagy a bevásárlásról mondtak véleményt, hanem többek közt az OnlyFansről is.

A válaszadók 50 százaléka szerint az ilyesmi egyértelműen megcsalás,

míg 42 százalék azt mondta: attól függ, milyen kapcsolatot alakít ki a user és a tartalomgyártó. Csupán 8 százalék véli úgy, hogy az OnlyFans része lehet egy párkapcsolatnak.

„Nem kérek a haverjaidtól meztelen képet, te se kérj más nőktől”

Az egyik legismertebb ausztrál OnlyFans-modell, Maddi Miller, havonta közel 19 ezer dollárt keres, mégis azt mondja, vannak határok, amiket ő sem lép át.

„Nagyon fontos a bizalom.

Én is kidobtam az exemet, miután lebukott, hogy más nőkről nézeget pucér képeket miközben mellettem feküdt az ágyban”

– mondta a news.com.au-nak.

Miller szerint más lenne a helyzet, ha a fiú őszintén beszélt volna róla, de nem ez történt.

„Több olyan nőre még elő is fizetett, akiket személyesen ismerek.

Ez árulás volt. Nem kértem a haverjaitól meztelen képeket – ő miért érezte úgy, hogy ezt megteheti más nőkkel?”

A 20 éves nő szerint a történtek után hosszú időre megingott az önbizalma és a bizalma is másokban. Hozzátette: fiatal, független nőként gyakran találkozik olyan férfiakkal, akik nem tisztelik a határait – különösen, ha tudják, hogy ő az OnlyFansből él.

„Attól még, hogy ez a munkám, nem jelenti azt automatikusan, hogy neked bármit szabad.”

A nők végre szigorúbbak

A kutatás szerint a nők 61,3 százaléka szerint a partner pornóhasználat egyértelmű megcsalás. A férfiaknál ez az arány jóval alacsonyabb, mindössze 35,5 százalék gondolja így. Ehelyett 46,1 százalékuk szerint ez inkább attól függ, milyen a kapcsolat a user és a tartalomkészítő között.

A felmérés utolsó részében a lap megszólaltatott néhány „utcai véleményt” is. Egy nő szerint az egész attól függ, milyen jellegű tartalomra fizet elő valaki, míg a barátnője azt mondta: az is számít, ha pénzt költ rá a pasi.

„Ha fizetsz érte, beszélgetsz vele, sőt talán még flörtölsz is – az bizony megcsalás.”

Egy megkérdezett férfi szerint nem megcsalás, de mégiscsak tahó húzás:

„Ha öt éve együtt vagyok valakivel, és ezt csinálja? Az nagyon durva. De ha friss kapcsolat? Akkor inkább viszlát.”


Megosztom
Link másolása

LOVE
A Rovatból
11 kifejezés, amit azok a férfiak használnak, akik még kapcsolatban vannak, de már kifelé tekintgetnek
Ezek a kifejezések mindent elárulnak, még akkor is, ha elsőre ártatlannak tűnnek.

Megosztom
Link másolása

Amikor valaki fejben már kilépett a kapcsolatából, annak azonnal érezni a nyomát a kommunikációjában is – még akkor is, ha elsőre csak ártalmatlan feszültségnek tűnik.

Van néhány visszatérő mondat, amit a férfiak gyakran használnak, amikor fizikailag még melletted vannak, de érzelmileg már rég leléptek.

A mondatok általában monoton, félvállról odavetett, érzelemmentes hangon hangzanak el – nem feltétlenül kegyetlenek, de minden érzelmi elérhetőséget nélkülözve.

Ha pedig ezeket a mondatokat semmilyen kedves, jóvátevő gesztus nem követi, az elég biztos jele annak, hogy az illető már kiszállt a kapcsolatból, csak még nem meri hangosan kimondani.

Íme az a 11 mondat, amit a férfiak akkor használnak, amikor már csak a testük van jelen.

1. „Csak fáradt vagyok”

A kapcsolatból érzelmileg már kiszállt emberek gyakran a fáradtságot dobják be mentségként, hogy elkerüljék a valódi kapcsolódást.

A fáradtságra hivatkoznak, miközben valami sokkal mélyebb dologról van szó. Amikor egy férfi fejben már máshol jár, nem akar érzésekről beszélni.

Ezért inkább a „kimerült vagyok” vonalat tolja, hogy csak felszínes csevegésre kelljen szorítkoznia.

Egy tanulmány szerint, amikor valaki ki akar szállni egy kapcsolatból, mindent megtesz, hogy pszichológiai távolságot teremtsen közte és a párja között – így próbálja enyhíteni a kellemetlenséget, hogy még benne van valamiben, amit már nem akar.

2. „Muszáj most erről beszélnünk?”

Ez a kérdés elég árulkodó. Ha valakit már nem érdekel a kapcsolat fenntartása, kerülni fog minden érzelmes témát.

Mark Travers pszichológus szerint az ilyen férfiak szinte soha nem adnak egyenes választ: ha megkérdezed, hogy milyen napja volt, élvezi-e a vacsorát, vagy mit gondol a közös tervekről, kitérő, lelketlen válaszokat adnak.

Már nem akarnak energiát fektetni a kommunikációba – mert nem érdekli őket a közös jövő.

3. „Túlreagálod”

Ahelyett, hogy őszintén kimondaná, hogy már nem érdekled, inkább eléri, hogy a te érezd magad túl érzékenynek vagy problémásnak. Így nem neki kell vállalnia a felelősséget.

Ez a mondat a gázlángolás (gaslighting) egyik formája: elülteti a kételyt a partner fejében, és eltéríti a figyelmet a saját érzelmi hiányától.

Jamie Cannon mentálhigiénés szakértő szerint az ilyen emberek alapvető stratégiája, hogy elkerüljék a felelősségvállalást, még a mindennapi viselkedésükben is.

4. „Én ilyen vagyok”

A férfi egyszerűen a személyiségére hivatkozik, hogy megmagyarázza, miért nem akar változni vagy dolgozni a kapcsolaton.

Nem hajlandó valódi beszélgetést folytatni a megváltozott viselkedéséről.

William Berry pszichoterapeuta szerint, amikor valaki azt mondja: „Én ilyen vagyok”, valójában annyit mond: „Nincs kedvem változni”.

5. „Nem tudom, mit akarsz tőlem”

Ha a nő megkérdezi, miért lett érzelmileg elérhetetlen a párja, a férfi gyakran ezzel hárítja el a beszélgetést. Ez azt sugallja, hogy a nő igényei túlzók vagy jelentéktelenek.

Egészséges kapcsolatokban az egyik fél igényeit meghallgatják, még akkor is, ha azok nem könnyen teljesíthetők.

De ha valaki már menni készül, elveszíti az érdeklődését a másik igényei iránt is.

6. „Nem kértelek, hogy ezt megcsináld”

Amikor valaki érzi, hogy a párja eltávolodik, gyakran próbálja kedvességekkel és extra figyelemmel visszahódítani.

De ha a másik érzelmileg már nincs jelen, még egy szimpla „köszönöm” helyett is csak ennyit ad: „Nem kértelek erre”.

Ez az érdektelenség világos üzenet: nem számít már, mit teszel.

7. „Túl sok minden jár a fejemben”

Ez a mondat egy jól bejáratott fal, amivel a férfi elzárkózik az érzelmi intimitás elől. Arra hivatkozik, hogy túlterhelt, anélkül, hogy bármilyen konkrétumot megosztana.

Ez a kifogás lehetővé teszi, hogy kerüljék a konfliktust és a mélyebb beszélgetéseket – miközben a partnerük reménykedik, hogy talán csak átmeneti kimerültségről van szó.

8. „Én csak nyugalmat akarok”

A „nyugalmat akarok” általában azt jelenti: nem akarok vitázni, nem akarok megoldani semmit, egyszerűen nem érdekel már semmi eléggé ahhoz, hogy próbálkozzak. Az emberek sokszor úgy védekeznek az érzelmi fájdalom ellen, hogy egyszerűen kivonulnak a kapcsolatból.

Ez nem béke – ez feladás.

9. „Itt vagyok, nem?”

Egy kapcsolat több annál, minthogy fizikailag jelen legyél. De amikor egy férfi csak ennyit mond, valójában azt közvetíti:

„Megteszem a minimumot, és ennyi legyen elég.”

Ha valaki már nem kommunikál, érzelmileg eltávolodik, és nem mutat érdeklődést a közös jövő iránt, akkor fizikailag ott lehet – de valójában már nincs ott.

10. „Te jobbat érdemelsz”

Elsőre nemes mondatnak tűnik, de csúnya csapda. Ahelyett, hogy kimondaná: „Már nem érzek úgy, ahogy kellene”, inkább átadja a döntést a másik félnek.

Ari Eastman író szerint, amikor valaki azt mondja, hogy „te jobbat érdemelsz”, valójában azt üzeni: „nem vagyok hajlandó megadni, amit megérdemelnél”.

Ezzel nagyjából arra biztat, hogy gyorsan keress valakit helyette, mert ő nem lesz már itt soká.

11. „Csinálj, amit akarsz”

Ez már a cinikus fázis. Ha egy férfi ezt mondja, az azt jelenti: nem érdekli, mit csinálsz, nem számítasz neki többé.

Egy érzelmileg elkötelezett férfi törődik a partner döntéseivel, életével.

Aki már menne, az nem kérdez, nem törődik veled, nem érdekled, mert nem érzi magát érintettnek.

Az ő jövőképében te egyszerűen nem vagy benne.

Via Yourtango


Megosztom
Link másolása


LOVE
Mennyi az ideális számú szexuális partner? Egy tanulmány kiderítette, de az eredmény téged is meg fog lepni
Hány emberrel feküdtél le eddig? Van egy szám, aminél már senki nem ítél el

Megosztom
Link másolása

Egy friss tanulmány szerint létezik egy úgynevezett „ideális szexuális múlt” – egy szám, ami fölött már jön a fújolás, alatta meg a sajnálkozás. És nem, még mindig nem ugyanaz a szám érvényes a férfiakra és nőkre.

A kutatást a Social Psychological and Personality Science című folyóiratban publikálták, és azt vizsgálta, hány korábbi partner az, amit a társadalom még okésnak tart.

A helyzet az, hogy az emberek sokkal konzervatívabbak, mint gondolnánk – és persze egyáltalán nem ugyanúgy ítéli meg a nőket és a férfiakat.

Ha pasi vagy, a társadalmilag elfogadható szám életed során 4-5 partner, és ebből maximum 2-3 lehet futó kaland. Az első akciózásra ideális életkor férfiaknál 18 és 20 év között van.

A nőknél szigorúbb a helyzet: nekik 2-3 partner a még elfogadható, ezen belül is maximum 1-2 lehet laza kapcsolat.

Náluk az első alkalom ideje korábban jön el, általában 16-18 évesen – írja az eredmények alapján a Vice.

Hogy miért pont ezek az ideális számok? A kutatók szerint a társadalom kevesebbet ítélkezik azok fölött, akik nem túl aktívak. Ahogy ők írják:

„Vannak hasonlóságok és különbségek is a férfi és női szexualitás társadalmi megítélésében. Azonban

ellentétben a szokásos feltételezésekkel, a mérsékelt, és nem a nagyon alacsony vagy extrém magas aktivitás a leginkább elfogadott mindkét nem esetében.”

Vagyis: aki középen marad, azt nem piszkálják.

Csakhogy itt jön a csavar: egy másik kutatás szerint

az átlagos amerikai 14 emberrel feküdt le életében, ami ezekhez az „ideális” számokhoz képest már-már botrány.

A kutatást a Talker Research végezte a szexjátékipar egyik nagyágyújának, a LELO-nak a megbízásából.

A németországi felmérés több mint 340 résztvevőt kérdezett meg arról, hogyan ítélnek meg egy 25 éves fiatal felnőttet a szexuális előélete alapján.

A kutatás azt is kimutatta, hogy a férfiakat sokszor amiatt nézik le, mert „nincs elég skalpjuk”, vagyis a teljesítménykényszer még mindig él és virul.

A nőket viszont még mindig a „túl sok partner” miatt szégyenítik meg, mintha 2025-ben nem lenne már lejárt lemez ez az egész kettős mérce.

Tavaly ősszel készült egy másik felmérési is, amelyből kiderült, hogy az amerikai párok negyede még mindig titkolja a pontos számokat a partnere elől. A 2000 résztvevő bevallása alapján

sokan nem árulják el, hogy pontosan hány emberrel volt szexuális kapcsolatuk a jelenlegi partnerük előtt:

* 26% soha nem mondta el a tényleges számot,

* 16% pedig direkt kevesebbet mondott, amikor rákérdeztek.

* 60% szerint egyszerűen nem kérdezték meg őket,

* míg minden kilencedik ember azt gyanítja, hogy a párja is hazudik róla.

És a legjobb: bár a szinglik 83%-a állítja, hogy gond nélkül bevallaná az igazságot, mindössze 62% az, aki valóban tudni is akarná, hogy a másik pontosan hány emberrel feküdt le.


Megosztom
Link másolása


LOVE
Ez a mondat az, amit minden nő hallani akar egy férfitól – és nem, nem azt, hogy „szeretlek”
Nem drámai, még csak nem is romantikus a klasszikus értelemben.

Megosztom
Link másolása

Nem, nem az, hogy „Imádlak”. Nem is a „Gyönyörű vagy”. És nem a „Menjünk vásárolni!” - még csak az sem, hogy „Hogy van anyukád?”. Ezek mind kedves mondatok, sok nő örömmel hallja őket, de önmagukban nem ezek azok a szavak, amiktől az ember lánya elolvad.

A pszichológusok szerint a legvonzóbb mondat, amit egy férfi egy nőnek mondhat, ez: „Majd én intézem.”

Ez a három szó simán, magától értetődően hangzik el – és olyan erőt és biztonságot ad, amitől az, aki hallja, rögtön el tud lazulni. Nem harsány, nem hősies, nem teátrális – épp ellenkezőleg.

Pont azért működik, mert egyszerű, mégis mélyen gondoskodó.

Ez a mondat sokkal többet jelent annál, amit elsőre kihallani belőle: azt üzeni, hogy „Átveszem a dolgot. Megoldom. Te addig csak legyél. Most én jövök.” És ez – ha őszinte és utána a férfi meg is csinálja amit ígért – komoly hatással tud lenni arra, aki hallja. Olyan, mintha valaki végre átvenné a felelősséget, a terhet, a feladatot – de nem azért, mert kell, hanem mert akarja.

De hát ma már minden nő önálló, nem?

A mai világban a nők függetlenek, erősek, önállóak – és ez jó. Sőt, szükséges. Generációkon keresztül tanultuk és tanítottuk, hogy egy nők is képes mindenre, amire egy férfi – és ez alapvetően helyes. De ez az üzenet sokszor elnyomott egy másik, finomabb igazságot: hogy

a párkapcsolatokban nemcsak az számít, mihez van jogunk, hanem az is, hogy mire vágyunk egymástól.

És ebben lehet különbség. Van, aki biztonságra vágyik, van, aki azt szeretné érezni, hogy gondoskodnak róla – más meg azt, hogy gondoskodhat. És ezek az igények nem mindig nemhez kötöttek, de nagyon is valósak.

Egy ölelés, két világ

Amikor két ember megöleli egymást, nem biztos, hogy ugyanazt élik át közben. Az egyikük talán erőt érez – azt, hogy védelmezni tud, jelen tud lenni. A másik pedig pont azt, hogy lazíthat, nem kell erősnek lennie, egy pillanatra megpihenhet.

Mintha két külön világból érkeznének, és ebben az egy ölelésben találkoznának. És ez a találkozás akkor a legtökéletesebb, ha valaki ki is mondja: „Majd én intézem.”

Energia és figyelem

Ez a dinamika nem csak férfi-nő viszonylatban működik. Ezek az energiák nem a biológiához, hanem a szerephez és kapcsolódási módhoz kötődnek. Van, hogy ez felcserélődik, van, hogy állandó – a lényeg az egyensúly.

Az a három szó – „Majd én intézem” – nem hatalmi játszma. Nem uralkodás. Nem azért erős, mert hangos, hanem mert csendes és biztos.

Mert jelenlétet jelent. Figyelmet. És igen, szeretetet is.

Amikor valaki ezt kimondja, és utána valóban meg is teszi amit vállalt, akkor nemcsak a problémát oldja meg – hanem kapcsolatot is épít. És az ilyen mondatokra sokkal tovább emlékezünk, mint bármilyen nagy gesztusra.

Via Yourtango


Megosztom
Link másolása