Vilmos herceg körül van metélve, Harryt csak azért szülte meg Diana, hogy szükség esetén szervdonor legyen a bátyjának, Harry egy kocsma mögötti mezőn veszítette el a szüzességét egy idősebb nővel, aki úgy bánt vele, mint egy csődörrel, a végén még a fenekét is megpaskolta.

Január 10-én jött ki Harry herceg botránymemoárja, a Tartalék (magyarul márciusban jelenik meg), de már annyi részlet kiszivárgott belőle, és annyi interjút adott körülbelül minden fellelhető tévéshow-ban meg hollywoodi celebújságban, hogy a fentieket máris megtudtam belőle. És még nagyon sok mást, ami bőven elég is volt. Több mint 400 oldal, még egy brit kritikus is azt mondta, hogy olyan érzés volt elolvasni, mint a Mein Kampfot. Én nem akarom kitenni magam ennek.

Harry és Meghan ámokfutását régóta nézem növekvő szomorúsággal (már amennyire két dollármilliomos fölött szomorkodni lehet), és soha nem csináltam titkot abból, hogy amit én látok, az se nem királyi, se nem hercegi, hanem a világ egyik leghétköznapibb sztorija:

Ez persze szigorúan személyes vélemény, nem vagyok szakember. De láttam már ilyet. Nem egyszer. Egy nem túl okos, céltalan, tengő-lengő, az anyját láthatóan évtizedek óta mániákusan gyászoló herceg életébe berobbant egy nő, akinek hírnév- és pénzéhsége nem ismer határokat. A nő szép, határozott, anyáskodó, és veszélyesen manipulatív. Elbűvöli, szabályosan hipnotizálja Harryt, aztán szembefordítja a teljes családjával, az összes barátjával, sőt az országával. Átrángatja az óceán túlpartjára, hermetikusan izolálja, immár totális a kontrollja felette, és szépen elkezdi kisajtolni belőle a lényeget: a hírnevet és a pénzt. Sok-sok pénzt, csak ezért a memoárért 20 millió dollárt.

Ennek a fájdalmas folyamatnak a legújabb – és szerintem lassan az utolsó – fejezete ez a szégyenkönyv. Mert ez az. Természetesen nem mentem fel Harryt (egyébként a királyi családot sem, de őket eleget aljazzák, ebbe most nem állok bele): a herceg szerintem egyértelműen egy seggfej. Egy sérült, agyonkényeztetett, öntelt, gyűlölködő óriásbébi, aki meg van győződve arról, hogy valami magasztos célért alázza szénné az egész családját, árusítja ki a legszemélyesebb titkaikat, intim beszélgetéseiket, sőt az orvosi adataikat (lásd Vilmos körülmetélése), aminek engedély nélküli nyilvánosságra hozatala egyébként még törvénytelen is.

Hogy gyerekkorukban Vilmos kapta a nagyobbik szobát a balmorali kastélyban (hány szoba van ott, ötven, száz?), halálosan féltékeny a bátyjára, “főgonosznak” nevezi a nevelőanyját, és a luxus sítúrákkal, világkörüli utazásokkal, méregdrága magániskolákkal és szolgahadakkal tarkított életét láthatóan egy végeláthatatlan gyötrelemnek tekinti.

És persze MINDENRŐL más tehet. Ő az égvilágon semmilyen hibát nem követett el. Ő tökéletes, a felesége, Meghan meg egyenesen egy szent. Őket mindenki üldözi, mint Dianát. Harry náci egyenruhában virított húszévesen egy bulin? Vilmos és Katalin (!) vette rá. Dicsekszik, hogy 25 tálibot ölt meg Afganisztánban, és nem tekintette őket másnak, mint sakkbábuknak (ebből egyébként világbotrány lett, a tálibok egy kicsit a lelkükre vették a dolgot)? A sajtó forgatta ki a szavait, a rohadék sajtó sodorja már megint halálos veszélybe őt és Meghant. Vilmos megpróbált beszélni a fejével, és a tudtára adni, hogy Meghan egy hisztis p…a, terrorizálja a személyzetet, úgy beszél mindenkivel, mint a kutyával, semmiben nem hajlandó igazodni az ezeréves monarchia legalapvetőbb szabályaihoz? Nem igaz, Vilmos az agresszor, ok nélkül támadja szegény Meghant, sőt, még meg is veri Harryt, elszakítja a nyakláncát, és belepofozza öccsét a kutyatálba.

A harcos feminista, a bátor, amerikai véleményvezér, a nő, akinél jobban állítólag soha, senki nem szerette még Harryt…meg se szólal. Egyetlen támogató gesztust nem tesz, nem jelenik meg sehol, szépen, a háttérből nézi, ahogy zavarodott férje egymás után dobja rá a kézigránátokat a királyi családra, a britekre és önmagára. Azokat a gránátokat, amiknek a nagy részét maga Meghan adta a kezébe. A könyv nyelvezetéből ugyanis több brit szakértő szerint is erősen gyanítható, hogy nem Harry írta, hanem jórészt a felesége.

Aki ismeri a nárcisztikus kapcsolatok dinamikáját, az tudja: úgynevezett szerelembombázással kezdődnek (behálózás), aztán izolációval, teljes kontrollal folytatódnak, majd jön a lassú, gyötrelmes leértékelés, és végül az eldobás. Egy nárci csak addig tartja meg áldozatát, amíg hasznára van. Harry pedig lassan kezd kifújni. A könyv után nincs több muníció. És ami a legtrükkösebb az egészben: a válásnál (mert szerintem ez lesz a vége, nem is olyan soká) épp ez a könyv lesz Meghan szabadjegye egy mindennél zsírosabb feleségtartás kizsarolására. Élete végéig tejben-vajban fürödhet, főként, hogy van két gyerek is. A könyvben ugyanis Harry bevallja, hogy mentálisan beteg, a mai napig pszichiáter kezeli, elárulja, hogy évtizedek óta füvezik, de a hallucinogén gombákat és a kokaint sem veti meg. Óriási aduk egy kaliforniai válóperes ügyvéd kezében.

Címkép: The Royal Family Channel/Youtube/prt sc