SZTÁR

Zendaya és Timothée Chalamet is "villantós", igen erotikus szettben jelent meg az Oscar-gálán

A vörös szőnyeg Z-generációja egyre merészebbeket dob az öltözködés terén. Mutatunk néhányat.
Sassy - sassy.hu
2022. március 28.


Megosztom
Link másolása

Will Smith káromkodva pofozta fel a színpadon a Smith feleségén viccelődő Chris Rockot, azért a szédületes ruhaparádé is igencsak magára vonta a világ figyelmét.

Egy dolog igen látványos volt az idei Akadémiai Díjkiosztó vörös szőnyegén: a fiatalok abszolút polgárpukkasztása. A huszon-, vagy alig harmicas éveikben járó, de máris stílus-ikonként elkönyvelt A-listerek merészebbnél merészebb választásokkal sokkolták a globális közvéleményt.

Az új Pókember-széria és az Eufória sztárja, Zendaya például egy teljesen kivágott, törtfehér ingre emlékeztető top, és csillogó ezüst, hosszú szoknya kettősében érkezett. Csahogy a ruha nem fölül vagy alul, hanem KÖZÉPEN volt kivágva, cselesen kivillantva, és sejtetve a színésznő felsőtestének nagy részét.

Ugyanilyen vagány villantást vállalt be a Dűne férfi főszereplője, Timothée Chalamet is, aki egy köldökig kivágott Louis Vuitton zakóban jelent meg, amely szinte az egész mellkasát szabadon hagyta. Hozzá Cartier ékszereket viselt a fiatal színész.

Kristen Stewart sem cifrázta: egy icipici, fekete selyemsortban, szintén köldökig nyitott ingben és laza, fekete selyemzakóban, platinaszőkén vonult be a gálára. Őt a legjobb színésznő díjára jelölték a Spencerért, ám végül az Oscart Jessica Chastain kapta meg a The Eyes of Tammy Faye című filmben nyújtott alakításáért.

Az ő Gucci ruhája már visszafogottabb volt, de szintén lélegzetelállító. Mutatjuk az eddig felsoroltakat, és még néhány kimagaslóan szép, vagy épp rendhagyó darabot.

Zendaya

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

FansModa (@fansmoda) által megosztott bejegyzés

Timothée Calamet

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

timmy (@youaresodreamyy) által megosztott bejegyzés

Kristen Stewart

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

O Profeta Geek (@oprofetageek) által megosztott bejegyzés

Zoë Kravitz és Nicole Kidman (Armani Privé)

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

MICHEALLA (@pradaxbby) által megosztott bejegyzés

Jessica Chastain

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Jessica Chastain (@jessicachastain) által megosztott bejegyzés

Venus Williams (Elie Saab)

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Venus Williams (@venuswilliams) által megosztott bejegyzés

People


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk



Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A Rovatból
Schóbert Lara szerint amibe belefog, mindenben tehetséges: „Bármihez hozzáérek, az arannyá válik”
„Szóval igen, kicsit már fejbe kéne verni, hogy halló, jó reggelt!” – mondta nevetve a fitneszvállalkozók gyermeke.
Sassy - sassy.hu
2025. május 15.


Megosztom
Link másolása

Különös kijelentést tett Schóbert Norbert fitneszguru és Rubint Réka lánya.

Úgy érzi, bármibe is fog, az derül ki, hogy abban tehetséges, és jól megy neki.

Emlékeztetőül: olyan családban nőtt fel, ahol állandó szereplés volt a családi vállalkozás különböző csatornáit, neki is volt már tiniként Instagram-oldala, amit nyilván ismert emberek gyermekeként könnyebb volt felépíteni, mint ismeretlen emberként.

Többször is felléphetett az édesanyja Alakreform-táborában, lehetőséget kapott, hogy az Álarcos énekesben szerepeljen. Részt vett a Sztárboxban, és nyert is.

A Kiskegyed TikTok csatornáján a következőt mondta Schóbert Lara:

"Bármihez hozzáérek, az tényleg arannyá válik. Hál’istennek. Amikor elkezdtem teniszezni, abban is tehetséges voltam. Elkezdtem énekelni, abban is tehetséges voltam. Elkezdtem bokszolni, megnyertem a Sztárboxot. Szóval igen, kicsit már fejbe kéne verni, hogy halló, jó reggelt!"
@kiskegyed_hu Schóbert Lara kishitű, pedig édesanyja szerint bármibe kezd, azt sikerre viszi! #SchóbertLara #RubintRéka #kishitűség #család #önbizalomhiány #neked #foryoubabe ♬ eredeti hang – Kiskegyed - Kiskegyed

Erre egy kommentelő annyit írt TikTokon:

"A tehetséges emberek soha nem mondanának ilyet."


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Második gyermekét várja a csodaszép Tombor Nelli, aki megküzdött a rákkal: gömbölyödő pocakkal érkezett a gálára
Nem hétköznapi módon tudatta a modell és privát séf, hogy ismét kisbabát hord a szíve alatt.

Megosztom
Link másolása

Tombor Nelli, a gyönyörű modell, stílusikon és privát séf második gyermekét várja férjével. Boldogságuk nem is lehetne teljesebb.

A csodás hírt ráadásul a nyilvánosság előtt, az ELLE Awards díjátadón jelentette be – méghozzá nem szavakkal, hanem látványos és elegáns megjelenéssel: babapocakkal tündökölt a fényképezőgépek előtt.

A kismama sugárzott a boldogságtól, és finoman ívelt pocakját büszkén vállalta, ami az est egyik legmeghatóbb pillanata lett. A rajongók és a divatszakma képviselői is szívből gratuláltak a párnak a gyarapodó családhoz.

Íme, Tombor Nelli, aki "plusz egy fővel érkezett" az eseményre - várd meg, amíg betölt a videó:

Tombor Nelli tíz évvel ezelőtt kapta meg a diagnózist a mellrákról. Tavaly ősszel beszélt először részletesen életének erről a küzdelmes időszakáról Tatár Csilla "Túlélésének napja" című sorozatában. A sorozat célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a mellrák korai felismerésének fontosságára, és hogy reményt adjon azoknak, akik ezzel a betegséggel harcolnak.


Megosztom
Link másolása



Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása