SZTÁR

Kucsera Gábor őszintén mesélt arról, milyen nyomot hagyott a gyerekeiben, hogy elköltözött otthonról

Kucsera Gábor megható vallomása: majdnem széthullott a családjuk, de csodával határos módon megmentették a házasságukat.

Megosztom
Link másolása

Kucsera Gábor és Tápai Szabina házassága egyszer már a szakadék szélén állt, de a háromgyermekes szülők minden nehézség ellenére képesek voltak újra egymásra találni. A story.hu-nak a pár őszintén mesélt a múltbeli válságukról és a küzdelmeikről.

„Amin mi keresztülmentünk, és itt vagyunk, és boldogok vagyunk, és díjat is kaptunk azért, hogy őszintén meg tudtuk azt mutatni, hogy ebből a helyzetből is fel lehet állni, és vissza lehet jönni, ez mind előtört belőlem” – mondta könnyek között Szabina.

A házaspár mindvégig a gyerekeik érdekeit tartotta szem előtt, és szakemberek segítségét is kérték, hogy ne fajuljon el a helyzet. Ennek ellenére a történtek mély nyomokat hagytak Bencében, Millában és Bellában.

„Milla máig fél, amikor például elmentem próbálni a Dancingre, hogy nem megyek haza. Nem akart elengedni, azt mondta: ’Úristen, apa, ugye hazajössz?’”

– emlékezett vissza Kucsi a TV2 Titkok Ramónával című műsorában.

A sportoló őszintén mesélt arról is, hogy mennyire megviselte a különélés időszaka. „Éjszakákat sírtam végig, mialatt egyedül éltem egy albérletben, és úgy gondoltam, szörnyű apa vagyok, aki elhagyta a gyermekeit” – vallotta be megtörten.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk



Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Második gyermekét várja a csodaszép Tombor Nelli, aki megküzdött a rákkal: gömbölyödő pocakkal érkezett a gálára
Nem hétköznapi módon tudatta a modell és privát séf, hogy ismét kisbabát hord a szíve alatt.

Megosztom
Link másolása

Tombor Nelli, a gyönyörű modell, stílusikon és privát séf második gyermekét várja férjével. Boldogságuk nem is lehetne teljesebb.

A csodás hírt ráadásul a nyilvánosság előtt, az ELLE Awards díjátadón jelentette be – méghozzá nem szavakkal, hanem látványos és elegáns megjelenéssel: babapocakkal tündökölt a fényképezőgépek előtt.

A kismama sugárzott a boldogságtól, és finoman ívelt pocakját büszkén vállalta, ami az est egyik legmeghatóbb pillanata lett. A rajongók és a divatszakma képviselői is szívből gratuláltak a párnak a gyarapodó családhoz.

Íme, Tombor Nelli, aki "plusz egy fővel érkezett" az eseményre - várd meg, amíg betölt a videó:

Tombor Nelli tíz évvel ezelőtt kapta meg a diagnózist a mellrákról. Tavaly ősszel beszélt először részletesen életének erről a küzdelmes időszakáról Tatár Csilla "Túlélésének napja" című sorozatában. A sorozat célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a mellrák korai felismerésének fontosságára, és hogy reményt adjon azoknak, akik ezzel a betegséggel harcolnak.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Igazi cukiságbomba a 85 éves Al Pacino lassan kétéves kisfia
Annak idején nagy felhördülést keltett, hogy a sztár egy 53 évvel fiatalabb nővel jár, és hogy gyermeket vállalt vele.

Megosztom
Link másolása

Friss fotók jelentek meg Al Pacino és Noor Alfallah kisfiáról, a csaknem kétéves Romanról.

Roman Alfallah Pacino 2023 júniusában született, és ő az Oscar-díjas színész, Al Pacino negyedik gyermeke. Érkezésekor a pár közleményben tudatta, hogy a kisbaba egészséges, és szeretettel veszik körül.

Az édesanyja, Noor Alfallah producer, aki évtizedekkel fiatalabb a 85 éves filmsztárnál.

Bár a kapcsolatuk zátonyra futott, közösen nevelik a kisfiút. Roman érkezése nagy figyelmet keltett a sajtóban, nyilván Al Pacino idős kora miatt. Ebben az életkorban ritkán válnak apává a férfiak.

Noor Alfallah tavaly a következő fotót posztolta az akkor még féléves gyermekükről:

Tavaly októberben pedig kiszúrták a lesifotósok a kis Romant és az édesanyját. A képeket erre a linkre kattintva láthatod.


Megosztom
Link másolása