SZTÁR

Majka: „Van egy hármas megállapodás a barátaimmal arra az esetre, ha bármi történik az egyikünkkel”

Az ózdi rappernek van egy titkos paktuma a legjobb barátaival.

Megosztom
Link másolása

Az ózdi fenegyerek, Majka volt a vendége az ATV-n futó A nagy dilemma című műsornak, ahol egy meglehetősen kemény kérdést kapott: mit tenne, ha egy közeli barátjának gyereke, aki ráadásul hozzá is kötődik, elveszítené a szüleit, és nem lenne senki más, aki gondját viselné? Ha ő nem lépne, a gyerek állami gondozásba kerülne – de közben a párja határozottan ellenezné, hogy befogadják.

Majka nem sokat teketóriázott, azonnal rávágta: magához venné a gyereket.

A rapper és felesége, Majoros Hajni korábban már fontolgatták, hogy örökbe fogadnak egy kislányt, de végül nem vágtak bele. Ahogy Majka fogalmazott: „Ez köszönhető a magyar forrási rendszernek is, meg köszönhető annak is egyébként, hogy pont az van – és ez teljesen igaz –, hogy a gyereknek az első három éve, két-három éve az mondjuk ki, az irgalmatlan szo*ás egy szülőnek, főleg egy anyának. Ez nagyon-nagyon-nagyon kemény. De az biztos, hogy ha kisgyerekről beszélünk, akkor végképp nincs kérdés.”

Majka szerint egy ilyen helyzetben a párja sem gondolkodna máshogy, hiszen ez alapvető emberi kötelesség.

Titkos paktum a legjobb barátokkal

Majka elárulta, hogy két legjobb barátjával már korábban felkészültek egy hasonló eshetőségre.

„Köztünk van is egy ilyen hármas megállapodás a barátaimmal arra az esetre, ha bármi történik az egyikünkkel.

Ugyanis mind a három családban mi vagyunk azok, akik pénzt keresnek, azok, akik működtetik gazdaságilag a családot. A két barátommal megállapodtunk, hogy bármikor, bármi történik valamelyikünkkel, a másik kettő az addig, míg a gyerek tanul, míg nagykorú nem lesz, addig viszi tovább azt az életszínvonalat, ami normálisan azt tudja hozni, hogy felneveljünk egy gyereket”.

És ha valaki azt hinné, hogy ez csak duma, téved: Majka komolyan veszi az ilyen dolgokat. Amikor pozitív lett a koronavírus-tesztje, az egyik barátjának azonnal elküldte a széf- és bankkártyái kódját, valamint minden olyan adatot, amire szükség lehetett volna, ha ne adj’ isten, nem gyógyult volna fel.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Magyarul szólalt meg az Eurovízió színpadán Németország csapata - ezt mondta Abor & Tynna
Érzelmi szempontból is kiemelkedő pillanata volt ez az idei Eurovíziónak.

Megosztom
Link másolása

A 2025-ös Eurovíziós Dalfesztivál bázeli döntőjében a német színekben induló Abor & Tynna duó nemcsak a zenéjével, hanem váratlan gesztusával is felkavarta a magyar nézőket:

a produkció végén anyanyelvükön, magyarul szóltak meg.

A testvérpár, Bornemisza Attila és Tünde, akik Bécsben nőttek fel egy magyar zenészcsaládban, a Baller című dalukkal képviselték Németországot.

A Baller egy érzelmes, német nyelvű popdal, amely a szakítás utáni fájdalomról és az újrakezdésről szól. A dal különlegessége, hogy ez az első teljes egészében német nyelvű német Eurovíziós induló 2007 óta. A testvérpár nemrég elkészítette magyarul is Lángra gyújtom az eget címmel, hogy a hazai közönség is élvezhesse a zenéjüket a maga teljességében:

A produkció végén következett a nagy meglepetés azoknak a magyaroknak, akik az Eurovíziót más valamelyik résztvevő országban néztheték, esetleg a YouTube-os közvetítésre kapcsolódtak rá:

a dal végén Tynna először németül, majd angolul, végül magyarul köszönte meg a közönségnek a támogatást: „Köszönöm!”

Ez a gesztus nemcsak az Eurovíziós részvételt fájdalmasan régen nélkülöző magyar közönségnek szólt, hanem a testvérpár családi gyökerei előtt is tisztelgett.

A német előválogatón, a Chefsache ESC 2025 – Wer singt für Deutschland? című műsorban a testvérpár 34,9%-os közönségszavazattal nyerte el a jogot, hogy Németországot képviselje.

A Baller című daluk a debütáló Bittersüß albumuk része, amely 2025. február 14-én jelent meg. A dal szerzői maguk a testvérpár tagjai, valamint Alexander Hauer producer.

A magyar közönség számára különösen megható volt a magyar nyelvű megszólalás, hiszen Magyarország 2019 óta nem vesz részt a versenyen, hiába van számos hazai rajongója az Eurovíziós dalfesztiválnak.

Az Abor & Tynna duó szereplése így nemcsak zenei, hanem érzelmi szempontból is kiemelkedő pillanata volt az idei Eurovíziónak.

Mivel a csapat továbbjutott, szombaton újra hallhatjuk őket, és a megváltozott szabályok szerint még szavazni is lehet rájuk, ha kedvetek van.

A 2023-ban bevezetett szabályok értelmében a „világ többi része” kategóriába tartozó országok – így hazánk is – online voksolhatnak az esc.vote oldalon keresztül,

bankkártyás azonosítással. A beérkező voksok egy kollektív „Rest of the World” pontcsomagként jelennek meg a döntő szavazásában.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A Rovatból
Schóbert Lara szerint amibe belefog, mindenben tehetséges: „Bármihez hozzáérek, az arannyá válik”
„Szóval igen, kicsit már fejbe kéne verni, hogy halló, jó reggelt!” – mondta nevetve a fitneszvállalkozók gyermeke.
Sassy - sassy.hu
2025. május 15.


Megosztom
Link másolása

Különös kijelentést tett Schóbert Norbert fitneszguru és Rubint Réka lánya.

Úgy érzi, bármibe is fog, az derül ki, hogy abban tehetséges, és jól megy neki.

Emlékeztetőül: olyan családban nőtt fel, ahol állandó szereplés volt a családi vállalkozás különböző csatornáit, neki is volt már tiniként Instagram-oldala, amit nyilván ismert emberek gyermekeként könnyebb volt felépíteni, mint ismeretlen emberként.

Többször is felléphetett az édesanyja Alakreform-táborában, lehetőséget kapott, hogy az Álarcos énekesben szerepeljen. Részt vett a Sztárboxban, és nyert is.

A Kiskegyed TikTok csatornáján a következőt mondta Schóbert Lara:

"Bármihez hozzáérek, az tényleg arannyá válik. Hál’istennek. Amikor elkezdtem teniszezni, abban is tehetséges voltam. Elkezdtem énekelni, abban is tehetséges voltam. Elkezdtem bokszolni, megnyertem a Sztárboxot. Szóval igen, kicsit már fejbe kéne verni, hogy halló, jó reggelt!"
@kiskegyed_hu Schóbert Lara kishitű, pedig édesanyja szerint bármibe kezd, azt sikerre viszi! #SchóbertLara #RubintRéka #kishitűség #család #önbizalomhiány #neked #foryoubabe ♬ eredeti hang – Kiskegyed - Kiskegyed

Erre egy kommentelő annyit írt TikTokon:

"A tehetséges emberek soha nem mondanának ilyet."


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Második gyermekét várja a csodaszép Tombor Nelli, aki megküzdött a rákkal: gömbölyödő pocakkal érkezett a gálára
Nem hétköznapi módon tudatta a modell és privát séf, hogy ismét kisbabát hord a szíve alatt.

Megosztom
Link másolása

Tombor Nelli, a gyönyörű modell, stílusikon és privát séf második gyermekét várja férjével. Boldogságuk nem is lehetne teljesebb.

A csodás hírt ráadásul a nyilvánosság előtt, az ELLE Awards díjátadón jelentette be – méghozzá nem szavakkal, hanem látványos és elegáns megjelenéssel: babapocakkal tündökölt a fényképezőgépek előtt.

A kismama sugárzott a boldogságtól, és finoman ívelt pocakját büszkén vállalta, ami az est egyik legmeghatóbb pillanata lett. A rajongók és a divatszakma képviselői is szívből gratuláltak a párnak a gyarapodó családhoz.

Íme, Tombor Nelli, aki "plusz egy fővel érkezett" az eseményre - várd meg, amíg betölt a videó:

Tombor Nelli tíz évvel ezelőtt kapta meg a diagnózist a mellrákról. Tavaly ősszel beszélt először részletesen életének erről a küzdelmes időszakáról Tatár Csilla "Túlélésének napja" című sorozatában. A sorozat célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a mellrák korai felismerésének fontosságára, és hogy reményt adjon azoknak, akik ezzel a betegséggel harcolnak.


Megosztom
Link másolása



Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása