TRENDI
A Rovatból

Merész, új frizurát újított be a gyönyörű színésznő, Kate Beckinsale

Mondanunk sem kell, ez is remekül áll neki!

Megosztom
Link másolása

Kate Beckinsale világéletében hosszú, barnás hajával hódított, és tény, hogy az utóbbi időben egyre több szőke tincs jelent meg benne, azonban úgy tűnik, a színésznő így 50 éves korára unta meg eddig bevált külsejét, és húzott egy merészet.

Csütörtökön egy Instagram-posztban mutatta meg az új frizuráját: hosszú, barna haját láthatóan rövid, vállig érőre vágatta és szőke színűre változtatta.

A bejegyzésben piros kosztümöt és blézert, alatta ugyanolyan színű melltartót, valamit szintén ugyanolyan árnyalatú rúzst viselt, és elképesztően jól néz ki!

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kate Beckinsale (@katebeckinsale) által megosztott bejegyzés

Természetesen rajongói teljesen megvadultak az új külső láttán, és sorra fejezték ki tetszésüket.

Ez a kinézet minden!

- írták neki többen is.

Az új külső már csak azért is olyan sokkoló, mert kedden még a tőle megszokott külsővel jelent meg az Elle 2023 Women in Hollywood rendezvényén, amiről persze posztolt is.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kate Beckinsale (@katebeckinsale) által megosztott bejegyzés

Ehhez képest csütörtökön pedig már az új frizkóról posztolt, majd még elment a kaliforniai Beverly Hillsben tartott The Hollywood Reporter's Women Entertainment 2023 rendezvényre.

Egyébként a szemfülesek mondhatják, hogy a színésznő volt már korábban is szőke, és ebben igazuk is van, ugyanis a 2021-es Sokk című filmben hasonló rövid szőke frizurával szerepelt. Lehet, hogy innen jött egyébként az inspiráció, mert akkoriban több képet is posztolt ezzel a megjelenéssel, és rajongói már akkor is kifejezték csodálatukat a színésznő merész húzásáért.

Forrás: Page Six


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


TRENDI
Bianca Censori újra összejött Kanye Westtel, és most Spanyolországban sétált egy szál semmiben
Tangás bodyban, Mallorcán: Bianca Censori újra kilépett a nyilvánosság elé.

Megosztom
Link másolása

Bianca Censori – igen, az a Bianca Censori – ezúttal magányos bevetésen tűnt fel Spanyolországban. A 30 éves ausztrál építészt egy fekete SUV volánja mögött fotózták le Mallorcán kedden, amint épp megállt egy helyi épület előtt.

Ami ezután következett, az még a mallorcai áprilisi napfényhez képest is vakító volt:

Censori kiszállt a kocsiból, és teljes pompájában megmutatta az aznapi szettjét.

A fekete, pántos, tangavágású body alá átlátszó harisnya került, amit laza szárú fekete csizmával kombinált. A haját hátrakapta egy csipeszbe, sminkből viszont alig viselt valamit.

Az arckifejezése? Mozdulatlan, hűvös, mintha csak egy unott szobor lépett volna ki az autóból. Néhány perc után vissza is ült a volán mögé, és elhajtott.

Kanye jelenleg nincs a képben, de a múlt héten együtt vacsoráztak

Bár most épp egyedül intézte a dolgait, nemrég még közös romantikus programon kapták lencsevégre őt és férjét, Kanye Westet, aki 47 éves, és akinek idén is sikerült néhányszor a címlapokra kerülni. Péntek este a házaspárt fekete szettekben videózták le, amint belépnek egy indiai étterembe az egyik mallorcai utcán. West egy méretes kapucnis pulóvert választott, Censori pedig egy testhez simuló darabot húzott magára.

Ez volt az első alkalom, hogy nyilvánosan együtt mutatkoztak azóta, hogy Kanye a „Bianca” című új dalában nyíltan beszélt arról, hogy a nő elhagyta őt

– méghozzá egy újabb közösségi médiás agymenése után.

A nácis pólók, a Grammy-meztelenség és az unokatestvér-sztori

Egy forrás korábban a Page Sixnek azt mondta: Bianca akkor kezdett komolyan gondolkodni a távozáson, amikor Kanye úgy döntött, hogy a 2025-ös Grammy-díjátadó vörös szőnyegén gyakorlatilag meztelenül sétáltatja végig őt. Ez még csak a kezdet volt. Később a rapper a saját weboldalán swastika-mintás pólókat kezdett árusítani – ez lett az a „végső lökés”, amit Censori már nem tolerált.

A héten pedig Kanye új szintre emelte az őszinteséget: az X-en (korábban Twitter) posztolt egy videórészletet új száma, a „Cousins” klipjéből, amelyben

azt állítja, gyerekkorában vérfertőző kapcsolata volt egy férfi unokatestvérével.

A dalban természetesen Censoriról is szó esik, például ebben a sorban:

„And that one time that you left me, I didn’t get no sleep that night / And that one time that you left me, I took 10 Percs to get high.”

Vagyis: amikor a felesége elhagyta, ő nem aludt egész éjjel, és tíz darab fájdalomcsillapítót szedett be, hogy valahogy feldolgozza. A dalszöveg alapján a szakítás nem tűnik véglegesnek – de ha valakivel kapcsolatban nem lehet tudni semmit biztosan, az Kanye West.

Censori hallgat, Kanye posztol

Censori egyelőre nem kommentálta férje meglehetősen szokatlan nyilatkozatait, és a közösségi médiában sem aktivizálta magát az elmúlt napokban. Kanye viszont feltöltött egy közös fotót kettejükről, amely alá annyit írt: „Fit pic.” A „Fit pic.” kifejezés az angol fashion szleng része, és a következőt jelenti:

„Ez egy kép a szettemről”, vagy lazábban: „Nézd, mi van rajtam.” És ez esetben a „viselt” dolog maga Bianca volt. Ironikus? Szomorú?

A pár egyébként 2022 decemberében házasodott össze, alig egy hónappal azután, hogy Kanye hivatalosan is lezárta első házasságát Kim Kardashiannal – négy gyereke anyjával. Censori azóta nemcsak Kanye új párja, hanem afféle performansz-partnere is, akit időnként kifutóra, máskor botránylapba illő outfitben hurcol magával.


Megosztom
Link másolása

TRENDI
Fotóval! Pamela Anderson most extrém rövid hajjal sokkol, de jól áll neki!
Pamela Anderson úgy néz ki, mint aki épp egy francia újhullámos filmből lépett ki – mindenki találgat, mi lesz ebből a Met-gálán.

Megosztom
Link másolása

Pamela Anderson új korszakot nyitott az életében – vagy legalábbis egy új hajhosszt választott. A korábban kizárólag dús, vállra omló szőke hajzuhatagáról ismert színésznő és aktivista most

egy egyenes, állig érő bobbal jelent meg New Yorkban, május 1-jén.

Már ha tényleg levágatta, mert egy bézs színű sapi gyakorlatilag az arcát is eltakarta, így az is lehet, hogy csak elrejtette a tincseit. A lényeg: Pamela Anderson újra meglepett mindenkit, és a Met-gála előtt pár nappal ez nyilván nem véletlen.

A megjelenésére a Tory Burch Foundation által rendezett 2025 Founders Breakfast nevű eseményen került sor, ahol Martha Stewartot ünnepelték, de

a reggeli kávé mellé végül Pamela új frizurája szolgáltatta a beszédtémát.

A monokróm összeállítás – széles nyakú felső, bő nadrág – tökéletesen illett a kalapos minimalizmushoz, és a teljes look olyan volt, mintha egy Celine-kampány szökött volna meg a SoHo-ból.

Anderson már a Baywatch korszakban is egyet jelentett a klasszikus szőke hollywoodi bombázóval: göndörített hajzuhatag, esetleg dögös konty, sokszor sminkes túlzásokkal párosítva. Ez az imázs kezdett el lazulni 2023 őszén, a párizsi divathét alatt, amikor a sztár teljesen smink nélkül jelent meg – és ezzel valószínűleg nagyobb hatást váltott ki, mint a kifutón felvonuló kollekciók többsége.

Ez a letisztult, természetes vonal azóta is kitart: 2024 decemberében is smink nélkül érkezett egy filmbemutaóra

a West Hollywood-i vörös szőnyegre, ahol egy struktúrált barna Bottega Veneta ruhában vonult, aminek a palástszerű válla finoman utalt a klasszikus couture világára. A lookot 1150 dolláros Canalazzo magassarkúval és tompa frufruval dobta meg – már akkor is érződött, hogy valami készül.

A People magazinnak adott interjúban a Gotham Awards gálán (ahol a filmjét is jelölték) így fogalmazott a sminkeléshez való viszonyáról:

„Szeretem a sminket is, van ideje és helye. De a személyes életemben egyszerűen nem érzem, hogy lenne értelme.”

A mostani bob tehát lehet egy újabb lépés a minimalista önazonosság felé – vagy csak egy jól időzített előkészület a 2025-ös Met-gálára, amit május 5-én tartanak. A tavalyi eseményen debütáló Anderson egy Oscar de la Renta estélyiben és egy Noel Stewart által tervezett műbőr fejdíszben vonult végig a lépcsőkön, és megmutatta, milyen az, ha valaki erőlködés nélkül is ikonikus.

Az akkori szett főszereplője nem is a ruha volt, hanem egy majdnem 200 karátnyi laborban növesztett rózsaszín és fehér gyémántból készült Pandora nyaklánc, amely a hátán futott végig dupla láncként – a márka ekkor mutatta be először a rózsaszín köveit.

A sminket akkor Pat McGrath készítette, és ő így foglalta össze a koncepciót:

„Pam újra szeretett volna sminket viselni a Met-gálán, úgyhogy

olyan lookot terveztünk, ami tiszteletben tartja a természetes szépségét, de egy magasabb szintre emeli azt.

Arra voltunk kíváncsiak, milyen lehet a természetes szépség új inkarnációja – hogyan lehet egy teljes sminket viselni úgy, hogy mégis frissnek és gyönyörűnek hasson.”

És hogy mit tudunk az idei Met-gáláról?

A 2025-ös téma: „Superfine: Tailoring Black Style”, azaz a fekete stílus kifinomultsága és szabászata, amely a Met új kiállításához kapcsolódik. A dress code címe: „Tailored for You”, vagyis személyre szabva. Ez az elsődleges utalás a férfidivat történeti fókuszára, amit a kiállítás körüljár majd.

A házigazdák listája szinte egy Grammy-gála színpadával vetekszik: Colman Domingo, Lewis Hamilton, A\$AP Rocky, Pharrell Williams és természetesen Anna Wintour, az esemény örökös főszervezője. Tiszteletbeli házigazdaként LeBron James is csatlakozik. A host committee tagjai közt pedig olyan nevek szerepelnek, mint Simone Biles és férje Jonathan Owens, Doechii, Regina King, Spike Lee, Angel Reese és Usher.

Pamela Anderson tehát újra alakítja önmagát –

kicsit rövidebb hajjal, kalap mögül, és minden bizonnyal egy olyan Met-gála lookkal, amit megint hetekig fogunk elemezni.

Ha tényleg levágatta a haját, ha nem – az biztos, hogy tudja, hogyan kell a figyelmet uralni, smink nélkül is.


Megosztom
Link másolása



Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása


TRENDI
Egy sor durva divatbaki, amikor nagyon rossz helyre kerül a minta a ruhádon
Ezért kell alaposan megnézni és vásárlás előtt felpróbálni egy ruhát. A szerencsétlen minta ugyanis teljesen tönkre teheti a megjelenésedet.

Megosztom
Link másolása

Megint olyan témát dolgozott fel Polgár Tünde a YouTube-csatornáján, ami hasznos lehet azoknak, akik szeretnének emlékezetesek lenni a megjelenésükkel - de nem rossz értelemben.

A videóban olyan szerencsétlen divatbakikat mutatott be, amikor borzasztóan rossz helyre került a minta a ruhán, és emiatt bizarrá vált az illető öltözéke.

A videó elején hangsúlyozta, hogy egyáltalán nem mindegy, milyen minta látható a ruhán, és az pontosan hol helyezkedik el. Majd rögtön szemléltette is egy képpel.

A nem megfelelő minták után pár olyan ruhát is megmutatott, ami a divathétre készült, kifutóra, de ami a hétköznapokban nyilván hordhatatlan darab.

A videót itt nézhetitek meg:


Megosztom
Link másolása