SZTÁR
Egész nap a gyerekeket kellett kiszolgálnia, pedig ő csak magával akart foglalkozni. Azt is elárulta, milyen lenne a tökéletes születésnap számára.
SZTÁR
A válás önmagában rengeti meg a gyerekek világképét - de lehet ezt jól csinálni? A pszichológus elmondja, hogyan érdemes.
SZTÁR
A Kardashians reality legújabb részében vallott arról Kim, hogy az anyaság nem mindig egyszerű. Az vesse rá az első követ, akit érzelmileg néha nem terhel meg a feladat.
SZTÁR
Az ötéves Szofi sírva kérdezte otthon, mit jelent az, hogy „büdös cigány”, miután egy kisfiú ezt mondta neki.
SZTÁR
A nyári szünet alatt a fegyelem-lazulás egyensúlyát kell megtalálnia a szülőnek és a gyereknek is, vallják a szakemberek.
SZTÁR
Nem mindegy, hogyan neveljük a gyerekeinket. Van két fő irány, amire azonban különösen érdemes odafigyelni.
SZTÁR
Ismerjük a pattanásig feszült idegeket, amikor egyszerűen csak kijönnek a szádból azok a mondatok, amiket később megbánsz. Mégis van három olyan, amit a gyereked érdekében mindenképp érdemes elkerülni.
SZTÁR
Sarka Katával közös gyermekeit is megemlítette, akiknek gyereknapra készül valami különlegessel.
SZTÁR
Courteney Cox őszintén beszélt az anyaságról, és hogy gyereknevelés közben miben vallott kudarcot.
SZTÁR
A dietetikus nem ígér csodát, de ezekkel a lépésekkel a te gyereked is egészséges viszonyt tud majd kialakítani az ételekkel.
SZTÁR
Az énekesnő be szeretné mutatni az anyaság nehéz oldalát is, hogy ezzel segítsen más anyukáknak.
SZTÁR
Van olyan életkor, amikor kifejezetten tilos, máskor kifejezetten hasznos. Egy új kutatásból ennél sokkal több is kiderült.
SZTÁR
Tévedés azt hinni, hogy a gyereknek csak addig van szüksége a szüleire, amíg felnő, vagy még inkább amíg kamaszodni nem kezd.
SZTÁR
Elmondása szerint már rengeteg mindent megpróbált megkedveltetni a gyerekeivel, de ők nem akarnak csinálni semmit, csak otthon ülni, játszani és nassolni.
Népszerű
Ajánljuk