ÉLETMÓD
Három évig tartott a felújítás, és rengeteg energiát, na meg pénzt fektettek bele, de megérte, mert most rá sem lehet már ismerni.
ÉLETMÓD
A Netflix & Chill-en túl is van élet. Próbáljátok ki a következő programötleteket, ha titeket is bezárt a rossz idő.
ÉLETMÓD
Andy Vajna özvegye azt írta, hogy csak magának és a jövőbeli családjának vette a gyönyörű házat 2020-ban a második kerületben, de most meg akar válni tőle.
ÉLETMÓD
Tudjuk, hogy most még hihetetlen, de hamarosan tényleg beköszönt az ősz, amire érdemes otthon is felkészülni.
ÉLETMÓD
Egy kis odafigyeléssel sokat lehet spórolni a számlákon, ráadásul a bolygónak is jót teszel.
ÉLETMÓD
Videó: Egy autópálya két sávja között van a közel 300 éve épült házuk, és nagyon szeretnek ott lakni
Az angliai M62-es autópálya által körbezárt birkafarmon élő családot nem zavarja a járművek zaja és a por, azt mondják, élvezik a nagy múltú parasztház semmihez sem fogható hangulatát.
ÉLETMÓD
Spórolási céllal egy lakókocsiba költözött egy brit anyuka három gyerekével és élettársával, újfajta életüket pedig kendőzetlenül bemutatják a közösségi médiában.
ÉLETMÓD
Itt az első hőségriadó, és szép lassan felforrósodnak a lakások. Vannak módszerek, melyekkel a meleget kívül tarthatod, ha pedig mégis beszökött, adunk néhány tippet arra is, hogyan lehet javítani a helyzeten.
ÉLETMÓD
Court különleges életviteléhez férje és kutyája is társult, és bár az amerikai házaspár számos szép emléket szerezett együtt, kellemetlenségekből is jut nekik bőven.
ÉLETMÓD
Tucatnyi gyereke miatt nagy, sokszobás házra volt szüksége egy amerikai nőnek, de nem kapott jelzálogkölcsönt. Mégis megtalálta a számukra megfelelő otthont.
ÉLETMÓD
Az évszakok változása jó alkalom arra, hogy feldobd az otthonod hangulatát. Nézzük, mi várható idén nyáron: jönnek a virágminták, az arany, a fa.
ÉLETMÓD
Egy 18 éves brit lány kiakadt, mert az eddiginél magasabb rezsihozzájárulást kell fizetnie otthon. A kommentelőket is megosztotta a dolog.
ÉLETMÓD
Mi köze a felmagzott petrezselyemnek a poloskákhoz, szabad-e kupit csinálni a kertben, és vajon kit érdemes gyümölcsfa ültetés előtt megkérdezni? Cikkünkből kiderül!
ÉLETMÓD
Bogi egy igazi "háztűznéző" videót posztolt az Instára új, családi álomotthonukról. Csodásan néz ki!
Népszerű
Ajánljuk