SZTÁR
Elkövetett ugyanis egy óriási hibát a korábbi párjával, és ennek szinte botrányos következményei lettek.
SZTÁR
Szoktál online ismerkedni? És megtengeralattjáróztak már? Miller Gertrúd, párkapcsolati tanácsadó, önértékelési trénerrel interjúztunk a témában.
SZTÁR
Négy éve alkotnak egy párt a rapperrel, de csak ritkán beszél kapcsolatukról. Most megtörte a csendet.
SZTÁR
„Ha elkapom, akkor mondhatják rám, hogy botrányhős vagyok, felvehetik videóra. Mert az, amit a lányommal tett, azt az alázást én szépen, úriember módon vissza fogom neki adni.”
SZTÁR
A 62 éves színész 36 évvel idősebb az amerikai-spanyol származású Victoria Canalnál, de ez láthatóan mit sem zavarja.
SZTÁR
Volt olyan kommentelő, aki megírta neki, hogy létező, de nagyon káros jelenség az „anyuci egy szem fia szindróma”.
SZTÁR
A TNT énekese szerint papírok nélkül is teljes a kapcsolatuk, ettől függetlenül bármi megtörténhet.
SZTÁR
Ki hinné, hogy egykor tényleg szerelmesek voltak egymásba? Tornóczky Anita olyasmit is tud a rádiósról, amit kevesen.
SZTÁR
Emiatt igen érdekes randikon voltak túl már az elején, de kapcsolatuk azóta is erős, olyannyira, hogy már össze is költöztek, a gyerekvállalástól sem zárkóznak el.
Népszerű
Ajánljuk