SZÍNES
Teljes az átrendeződés emojihasználat terén, a fiatal generációk kommunikációja szóban és írásban is sokszor átláthatatlan. Hogy boldogulj az emoji-tengeren és a szleng-zátonyon, adunk egy kis szelet ringatózó hajód vitorlájába.
SZÍNES
Amikor a szemed sarkából látsz elsuhanni a padlón egy nagy fekete foltot, már félsz ráfókuszálni, mert úgyis tudod, mit fogsz látni. De azért odanézel…
SZÍNES
Aki a halálzónában szeret járkálni, azt körüllengi a halál, hiszen oda az ember túlélni megy, mert meghalni könnyű. A civil életben öröklési joggal foglalkozik, ami szintén a haláról szól.
SZÍNES
Vannak a gyerekkornak tudományosan mérhető mérföldkövei, és vannak, amiket csak a szülők ismernek. De léteznek-e a szülőségben is fejlődési lépcsőfokok, és ha igen, miért érdemes velük foglalkozni?
SZÍNES
Magyarként izgalmasra sikerült az akklimatizáció, és az is kiderült, hogy egy dologban még a híresen semleges királynő is kénytelen volt állást foglalni.
SZÍNES
A démoni gombától a csigarágtán át a hazai hallucinogénekig megnéztük, miről beszélünk a legritkábban, ha gombákról van szó.
SZÍNES
Mennyiszer megfogadjuk, hogy nem emeljük fel a hangunkat, aztán tessék, elég egy kis csínytevés, és máris ordítunk. Pedig létezik egy módszer, amellyel megúszhatjuk a kiabálást.
SZÍNES
Hogy lehet az, hogy Balatoni József, azaz Jocó bácsi történelem szakos lett, amikor ilyen élvezettel beszél az irodalomról? Erről is szó esik, de az is kiderül, hogyan születnek a könyvei, miért nem jó közben borozni és mire jó a mulatós zene.
SZÍNES
A vidéki Anglia bája lenyűgöző, főleg, hogy végre becuccolhattunk a farmházba, ami félig üresen is rabul ejtett.
SZÍNES
A közelgő bekuckózós időszak tökéletes arra, hogy körültekintően használjuk otthon az aromaterápia kincseit - ami nem csupán az illóolajokat fedi le.
SZÍNES
A bántalmazás semmilyen szinten nem elfogadható magatartás, és nem egy magánéleti esemény. Aki elfordítja a fejét, az is a bántalmazás részévé válik éppúgy, mint az elkövető vagy a bántalmazott.
SZÍNES
Vilmos herceg bérlője vagyok - fekete-arany címer és magánút vezet a házig, de akadt néhány probléma
Mindig minden az utolsó pillanatban jön össze: megkaptam a házat, de micsoda kanyarral! Lesznek képek és egy kicsit Vilmosról is mesélek.
SZÍNES
Aki egyszer megtanulja a világ legegyszerűbb muffintésztájának receptjét, annak nem lesz többé szüksége útbaigazításra.
SZÍNES
Osvárt Andrea nemzetközileg elismert magyar színésznő, hosszú évek óta dolgozik azon, hogy a külföldi munkaadók között is megállja a helyét. Mára egy különleges művésznőnek számít szerte a világon.
Népszerű
Ajánljuk