LOVE
Szakértők arra jutottak, hogy a 32 éves kor az, ami után évente egyre nagyobb az esély arra, hogy az adott házasság válással végződik.
LOVE
Angelina Jolie egy olyan dologban nyert csatát, ami a legjobban fáj a volt férjének. És ez nem a pénz.
LOVE
Volt férjével már van egy kislánya, most azonban új szerelmével sem veti el a gondolatot. Habár nem szeretne rágörcsölni a témára, nagyon örülne, ha újra babázhatna.
LOVE
A modell szinte pucéran, az ágyában fekve mutatta meg az eredményt. Szép munka, így kell továbblépni az exeken!
LOVE
Azok a szülők pedig jobban érzik magukat, akik megosztva nevelik tovább a gyerekeiket, ez derül ki a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének kutatásából.
LOVE
Jelenlegi párja csak akkor vállalná be, ha biztosan elég időt tudnak fordítani a gyerekre és nem szenvedne hiányt semmiben.
LOVE
A válás mindig nagy teher és egy elképesztően nehéz élethelyzet. Azonban ahogy mindig, a gyerekek érdekeit ilyenkor is előtérben kell tartani.
LOVE
2022 júniusában kötötték össze az életüket, majd 2023 augusztusában elváltak. A srác fél évig bírta csöndben.
LOVE
A sportoló állítólag elfogadta, hogy volt felesége, Gisele Bündchen románca Joaquim Valentével évekkel ezelőtt elkezdődött.
LOVE
A válása óta ritkán látják mosolyogni a színészt, különösen, mióta napvilágot látott, hogy felesége a szomszéddal jött össze.
Népszerű
Ajánljuk