SZTÁR

Gubás Gabi a házasságáról: „Amikor találkoztunk Attilával, nekem volt barátom”

„Annyira szerencsés, hogy talán csak megszületni volt nehéz” – állítják a csillagok a színésznőről.

Megosztom
Link másolása

Gubás Gabi születési képletéből kiderül: valami különleges, szinte isteni védelemben lehet része. Ami azt illeti, még a világra jövetele sem volt igazán drámai, legalábbis ő maga így meséli:

„Igazán a születésem sem volt nehéz, anyukám azt mesélte, hogy amikor császármetszéssel kiemeltek a méhéből, akkor én elégedetten szopogattam az ujjamat.

De tény és való, hogy sok minden, amit szeretnék, azonnal sikerül.

Az eredményekért nekem is tennem kell, a sült galamb nem repül a számba.”

A bolygók szerint a házasságra utaló égitestek is tökéletes harmóniában vannak a színésznő képletében, jelezve, hogy a párjával való kapcsolata igazán erős alapokon nyugszik - állítja a Meglepetés magazin. A színésznő is így látja – legalábbis a saját szavaival:

„Amikor találkoztunk Attilával, nekem volt barátom, és ő ugyan egyedül élt, de volt egy lezáratlan kapcsolata (...).

- meséli a színésznő, majd így folytatja: „A vele való találkozás döbbentett rá arra, hogy egész életemben, és minden addigi kapcsolatomban őt kerestem. Akkor jöttem rá arra is, hogy a korábbi viszonyaimban miért választottam a magas férfiakat: a biztonságot, a támaszt kerestem, és a megjelenésük alapján azt hittem, bennük megtaláltam.”

Már tudja, nem fizikai, hanem lelki védelemre volt és van szüksége, amire szintén a férjével való megismerkedéskor jött rá.

Az sem csoda, hogy a Vénusz és a Mars együttállása a születési képletben egy olyan kapcsolatot mutat, amit maga a színésznő „tökéletesen működőnek” ír le:

„Életem során háromféle kapcsolatban volt részem. Az elsőben a partnerem csak táplálkozott az energiáimból, elvett, és nem adott semmit.

A másikban éldegéltünk egymás mellett, de nem fejlesztettük egymást. A harmadikban a társam által több és jobb lettem, ketten alkotunk egy egészet. Ezt a kapcsolatot a jin és janghoz tudnám hasonlítani.”

A két születési képlet összevetése alapján valóban ritka összhang rajzolódik ki, és a színésznő úgy érzi, Attila mellett lehet igazán nő:

„Amikor Attila belépett az életembe, ráébredtem, hogy milyen jó is gyenge nőnek lenni. Mennyire élvezem azt, hogy ő vezet, ő viseli a nadrágot.

Én gondoskodhatok a meleg, puha családi fészekről. A férjem a szerelemem, a társam, a mindenem.”

A Nap pozíciójából (amely az apát is jelöli) pedig kiderül, hogy a szülők válása gyökeresen megváltoztatta a színésznő életét. Ha nem így történik, talán soha nem is lesz belőle színésznő:

„Ez így igaz, apa nem akarta, hogy színésznő legyek. Ha ők együtt maradnak, akkor lehet, más hivatást kellett volna választanom. El nem tudom képzelni más pályán magamat, mert nekem a színészet terápia.

A színpadon a szerepek megformálásával vezetem le az energiámat. Ha nem ezt választom, valószínűleg frusztrált ember lenne belőlem.”

Külön érdekes, hogy a pénz és a nélkülözés is erősen megjelenik a képletében, amit a saját múltja is alátámaszt:

„A szüleim válása után anyukám magára maradt két gyerekkel, és nagyon kevés jövedelemmel. Mindent megtett azért, hogy ne szenvedjünk hátrányt, a nélkülözést méltósággal viseltük, éltük. Az elhasznált farmernadrágból iskolatáskát varrt nekem.

Nem volt pénzünk húsra, és krumplit krumplival ettük, például rántott krumplit tört krumplival.

De a szegénységtől már nem félek, mert mindent megteszek, hogy ezt elkerüljem. Illetve a gyerekkori nélkülözés nem változtatott meg annyira, hogy életem központi témája legyen felnőttként a pénz.”

Hogy a bolygóállások valóban isteni védelmet jelentenek-e, azt mindenki döntse el maga. A színésznő mindenesetre elégedett: a jelek szerint úgy érzi, az élet nagy dolgai azonnal sikerülnek neki – és férje révén a lelki védelem is mindig kéznél van.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk



Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A Rovatból
Schóbert Lara szerint amibe belefog, mindenben tehetséges: „Bármihez hozzáérek, az arannyá válik”
„Szóval igen, kicsit már fejbe kéne verni, hogy halló, jó reggelt!” – mondta nevetve a fitneszvállalkozók gyermeke.
Sassy - sassy.hu
2025. május 15.


Megosztom
Link másolása

Különös kijelentést tett Schóbert Norbert fitneszguru és Rubint Réka lánya.

Úgy érzi, bármibe is fog, az derül ki, hogy abban tehetséges, és jól megy neki.

Emlékeztetőül: olyan családban nőtt fel, ahol állandó szereplés volt a családi vállalkozás különböző csatornáit, neki is volt már tiniként Instagram-oldala, amit nyilván ismert emberek gyermekeként könnyebb volt felépíteni, mint ismeretlen emberként.

Többször is felléphetett az édesanyja Alakreform-táborában, lehetőséget kapott, hogy az Álarcos énekesben szerepeljen. Részt vett a Sztárboxban, és nyert is.

A Kiskegyed TikTok csatornáján a következőt mondta Schóbert Lara:

"Bármihez hozzáérek, az tényleg arannyá válik. Hál’istennek. Amikor elkezdtem teniszezni, abban is tehetséges voltam. Elkezdtem énekelni, abban is tehetséges voltam. Elkezdtem bokszolni, megnyertem a Sztárboxot. Szóval igen, kicsit már fejbe kéne verni, hogy halló, jó reggelt!"
@kiskegyed_hu Schóbert Lara kishitű, pedig édesanyja szerint bármibe kezd, azt sikerre viszi! #SchóbertLara #RubintRéka #kishitűség #család #önbizalomhiány #neked #foryoubabe ♬ eredeti hang – Kiskegyed - Kiskegyed

Erre egy kommentelő annyit írt TikTokon:

"A tehetséges emberek soha nem mondanának ilyet."


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Második gyermekét várja a csodaszép Tombor Nelli, aki megküzdött a rákkal: gömbölyödő pocakkal érkezett a gálára
Nem hétköznapi módon tudatta a modell és privát séf, hogy ismét kisbabát hord a szíve alatt.

Megosztom
Link másolása

Tombor Nelli, a gyönyörű modell, stílusikon és privát séf második gyermekét várja férjével. Boldogságuk nem is lehetne teljesebb.

A csodás hírt ráadásul a nyilvánosság előtt, az ELLE Awards díjátadón jelentette be – méghozzá nem szavakkal, hanem látványos és elegáns megjelenéssel: babapocakkal tündökölt a fényképezőgépek előtt.

A kismama sugárzott a boldogságtól, és finoman ívelt pocakját büszkén vállalta, ami az est egyik legmeghatóbb pillanata lett. A rajongók és a divatszakma képviselői is szívből gratuláltak a párnak a gyarapodó családhoz.

Íme, Tombor Nelli, aki "plusz egy fővel érkezett" az eseményre - várd meg, amíg betölt a videó:

Tombor Nelli tíz évvel ezelőtt kapta meg a diagnózist a mellrákról. Tavaly ősszel beszélt először részletesen életének erről a küzdelmes időszakáról Tatár Csilla "Túlélésének napja" című sorozatában. A sorozat célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a mellrák korai felismerésének fontosságára, és hogy reményt adjon azoknak, akik ezzel a betegséggel harcolnak.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Igazi cukiságbomba a 85 éves Al Pacino lassan kétéves kisfia
Annak idején nagy felhördülést keltett, hogy a sztár egy 53 évvel fiatalabb nővel jár, és hogy gyermeket vállalt vele.

Megosztom
Link másolása

Friss fotók jelentek meg Al Pacino és Noor Alfallah kisfiáról, a csaknem kétéves Romanról.

Roman Alfallah Pacino 2023 júniusában született, és ő az Oscar-díjas színész, Al Pacino negyedik gyermeke. Érkezésekor a pár közleményben tudatta, hogy a kisbaba egészséges, és szeretettel veszik körül.

Az édesanyja, Noor Alfallah producer, aki évtizedekkel fiatalabb a 85 éves filmsztárnál.

Bár a kapcsolatuk zátonyra futott, közösen nevelik a kisfiút. Roman érkezése nagy figyelmet keltett a sajtóban, nyilván Al Pacino idős kora miatt. Ebben az életkorban ritkán válnak apává a férfiak.

Noor Alfallah tavaly a következő fotót posztolta az akkor még féléves gyermekükről:

Tavaly októberben pedig kiszúrták a lesifotósok a kis Romant és az édesanyját. A képeket erre a linkre kattintva láthatod.


Megosztom
Link másolása