„Megpróbáltam fölénekelni, végig sírtam az egészet” - így született Kovács Kati anyáknak szóló slágere
Van egy magyar dal, amit még az is ismer, aki a 70-es évek popzenéjére általában csak legyint. És nem, nem a Táncolj még vagy a Lady N. Hanem egy olyan szám, amit
A dal 1979-ben jelent meg, és azóta megy minden évben, minden rádióban, kívánságműsorban, virágboltban és presszóban, különösen így május elején.
És hát mit lehet erre mondani? Van benne valami. Az első zongorafutamnál már párásodnak a szemek, a refrénnél pedig kész a teljes körű kollektív anyahiány.
A dalról a Meglepetés magazin szerint még maga Kovács Kati is nyilatkozott 2003-ban, Liptai Claudia beszélgetős műsorában, ahol az édesanyja is mellette ült. Ott mesélte el, hogy a szöveg Szenes Iván szerzeménye, és hogy a dal eredetileg az ő édesanyjának szólt, csak közben „látta, hogy én is ilyen anyakedvelő vagyok”.
A felvétel körülményei egyébként nem voltak mentesek a sírástól. „Ez olyan édes volt, nem tudtam elénekelni elsőre ezt sem (...).
– mesélte a műsorban.
Az énekesnő az édesanyjával való kapcsolatáról is megosztott egy nagyon kedves részletet. Azt mondta, ha anyagi lehetősége engedné, folyton telefonkapcsolatban lenne vele:
Mindezek után különösen szívszorító, hogy Kovács Kati anyukája már nincs köztünk, így neki többé nem tudja elénekelni azt a számot, amivel millióknak szerzett örömteli, könnyezős pillanatokat. Ráadásul kiderült az is, hogy az édesanyja nem tartozott a dal legnagyobb rajongói közé:
Szóval hiába lett sláger, hiába sírjuk tele vele a papírzsebkendőinket, Kovács Kati anyukája talán inkább egy vidámabb nótára vágyott volna a sokadik lejátszás után. Mégis, a dal, akármennyire elcsépeltnek is tűnik, amikor megszólal, egyszer csak mégis működik: jön a torokszorítás, a gyerekkori konyhaszag, és az ölelés fájó hiánya, amit már nem lehet megismételni.
