Szülni kell? A döntés a tiéd, de mit szólnak a "többiek"?
"Végül is... kell egy ilyen is a családba..."
- egy nem túl közeli rokon, amikor 26 (!) éves koromban megtudta, hogy még nem vagyok férjnél, viszont szép karrierem van.
"Na, akkor a technológiát ismeritek, neki lehet állni a lebabázásnak."
- szintén rokon, amikor friss házasokként a férjemmel elmentünk hozzá látogatóba.
"Mi, nincs gyereked? Aranyom, nem kellene egy kicsit rákapcsolni?"
- alig ismert kolléganő. A csajt fél évvel később, két gyerekkel otthagyta a férje, azóta 40 kiló és gyógyszereken él.
"Maga persze nagyon csinos, de kéne már egy gyerek, nem jó, ha egy nőnek ennyi ideje van magával foglalkozni."
- egy tökidegen hivatalnok, akinél valami örökösödési ügyet intéztem.
"Nem mindegy neked? Mi esélyed van már, ha én nem csinálok neked legalább félkézről egy gyereket?"
- egy férfi, aki két romantikus hónap után avatott be az apró részletbe, miszerint nős.
"Na jó, de gyerek nélkül, írni? Ha az ember életének nincs semmi értelme, akkor minek ír?"
- távoli rokon, akinek bevallottam, hogy életem vágya a regényírás, és már bele is vágtam.
"Túl szép vagy te ehhez a vénlányélethez. Valld be, hogy valami kőgazdag fickó szeretője vagy titokban évek óta, csak nős, és ezért nem lehet gyerek."
- kolléga, nem is olyan rég.
És akkor a "nem tudod, miről maradsz le", a "gyerek nélkül nem élet az élet", az "öregkorodra nem gondolsz?", az "aki nem szült, az nem tudja, mi a szenvedés" (de, tudja), "aki nem szülő, annak fogalma sincs az igazi szeretetről" (de, van) típusú, úton-útfélen rám zúduló megjegyzésekről még nem is beszéltem.
Hát ilyen ma Magyarországon "nem-anyának" lenni. De ez téged ne érdekeljen. A te életed, a te döntésed. Bármi lehetsz, gyerekkel és gyerek nélkül is. Aki beszól, nem fontos. Aki meg fontos, nem szól be.