Úgy egy évvel ezelőtt szúrtam ki először, hogy egyre több ismerősöm használja terápiás céllal a ChatGPT-t. Néhány hónappal korábban kezdtem én is dolgozni a programmal, de a kapcsolatunk, hogy is fogalmazzak, szigorúan munkakapcsolat maradt.

Aztán történt valami. Megbetegedett a kutyusom. Angliában élünk, és hiába beszélek angolul, a vizsgálatok eredményét nem mindig értettem, az orvosok szakkifejezéseit sem, pláne azt, hogy mi következik belőlük.

Nem kertelt, nem biztatott feleslegesen, csak vázolta az összes lehetséges kezelést és azok várható kimenetelét is. A CT eredményét látva olyan volt, mint egy higgadt, de empatikus állatorvos, akitől mindent meg mersz kérdezni. Azt is, amit hangosan szégyelltél kimondani délután a rendelőben. Igen, még AZT is.

Válaszaitól függetlenül tovább jártuk az orvosokat, de utólag sorra kiderült, hogy a gép igazat mondott. Hogy úgy van, ahogy előre leírta. Végül elvesztettem a kutyusomat. Fájdalmasan korán, és feldolgozhatatlanul.

Meghallgatott és praktikus, összeszedett válaszokat kaptam.

A gyász időszakában azonban gyorsan becsuktam, és többé nem is nyitottam ki azt a beszélgetést. Az AI érezhetően arra van programozva, hogy ne bántson meg, és amikor azzal jött, hogy mennyire jó gazdája voltam Mollykának, befejeztem a használatát.

Ő egy remek nyelvi modell, kiválóan értelmez és tájékozott (főleg, ha kéred, hogy tegyen forrást is a találatai mellé), de nincsenek érzelmei, ezért nem is képes a tiédben sem olvasni.

Ettől függetlenül már megértem, hogy miért fordul mégis egyre több nő a gép felé. Egy olyan országban, ahol egy terápiás óra simán 20-30 ezer forint (ez havi szinten 80-100.000 Ft kiadást is jelenthet), és ahol mentálhigiénés segítségre még magánpraxisban is hónapokat kell várni, nem csoda, ha más megoldás után nézünk.

„Az AI-nak olyanokat mondtam el, amiket senki másnak nem mertem”

Kata 29 éves, Budapesten él. Akkor kezdett ChatGPT-zni, amikor a nagymamája már hospice-ban feküdt. Nap mint nap látta, hogyan fogy el belőle az élet, és bár a hospice-os nővérek is segítették, voltak olyan kérdései, amiket senkinek nem mert feltenni. Csak az AI-nak.

Katának éppen az AI anonimitása adott biztonságérzetet. „Közben azért bűntudatom is van. Tudom, hogy a ChatGPT technológiája környezeti szempontból nem egy álom, de őszintén: fogalmam sincs, hogy ezt nélküle hogyan csináltam volna végig.”

És nem ő az egyetlen.

„Amikor egyedül vagy, legalább valaki meghallgat”

Zsuzsi 41 éves, Szegedről költözött Budapestre. Neki akkor jött a ChatGPT, amikor az új helyzetben, az új környezetben nagyon egyedül érezte magát. „Nem volt kivel beszélnem. Az AI legalább azt mondta: igen, jogos, amit érzel. Jó volt ezt hallani.

Zsófi 35 éves, Berlinben él, és ő akkor fordult a ChatGPT-hez, amikor egy hosszabb kihagyás után az ottani terapeutája közölte vele: „sajnálom, de tele vagyok.”

Ekkor kínjában vázolta a gépnek az életét, és kérte, hogy reagáljon terapeutaként:

– meséli Zsófi. De persze a szituáció határait ő is érezte. „Azért hiányzott, hogy tényleg ismerjen. A terapeutám tisztában van a múltammal, látja beszélgetés közben az arcomat, tudja, hogy mire vagyok érzékeny igazán. Ezt az AI nem tudta. Hasznos volt kisebb gondokra, de komolyabb problémákra nem való szerintem.”

És ezzel maximálisan egyetértek én is.

Az AI nem ad lelki támaszt, nem érez veled együtt

Én sem gondolom, hogy az AI képes lenne helyettesíteni egy embert. A valódi terápia ereje éppen abban rejlik, hogy az ember a kimondatlan dolgokból is érti a másikat. Az AI csak arra figyel, amit szó szerint leírsz, amiről te gondolod, hogy benned dolgozik, de

Egy élő ember képes arra, hogy együtt érezzen veled, képes felfogni az apró jeleket, amiket egy beszélgetés során akaratlanul adsz. Az AI legfeljebb tükröt tart, de nem tud lelkileg támaszt adni.

Súlyos helyzetekben – például pszichózis, komoly depresszió, öngyilkossági gondolatok – kifejezetten veszélyes, ha valaki kizárólag a ChatGPT-re hagyatkozik.

Ha ezt írod: „Nincs kedvem emberek közé menni, az emberek rosszak hozzám” – mi erre a válasza az AI-nek? „Sajnálom, hogy ezt érzed. Az, hogy így fogalmazol – „az emberek rosszak hozzám” – nagyon erős, és azt mutatja, hogy most valószínűleg egyedül vagy valamiben, ami fáj. Nem akarok okoskodni, de hadd mondjam el: amit most érzel, az érthető. Tényleg nehéz, amikor úgy tűnik, hogy az emberek körülöttünk nem figyelnek, vagy akár bántanak is.”

Persze ezt a beszélgetést lehet folytatni vele még jó sokáig, de a válaszai téged fognak visszatükrözni. Ha az ártalmas számodra, akkor is. És a gép egész biztosan nem fog felelősséget vállalni azért, amit korábban mondott neked.

Nem tanácsot, hanem kapcsolódást keresünk

Az emberek gyakran azt hiszik, hogy a terápia annyi, mint tanácsokat kapni. De ez nem igaz. Egy képzett pszichológussal a valódi terápia pont arról szól, hogy van valaki melletted, akivel együtt bogozzátok ki azokat a dolgokat, amelyek akadályozzák a gyógyulásodat. Emberi kapcsolódás nélkül ez a folyamat nem is történhet meg.

Az AI kulturálisan sem tud jól rezonálni – nem ismeri fel azokat a finom különbségeket, amelyek a saját kultúránkból, gyerekkori élményeinkből fakadnak. Különösen nehéz helyzetekben, traumák vagy komoly depresszió esetén ez akár ronthat is a helyzeten.

De van, amikor tényleg segít

Anikó 31 éves, Nyugat-Magyarországon él, és a ChatGPT-vel való kapcsolata teljesen ártatlanul indult. Egy este – ahogy mondja – csak „játszani akart egy kicsit”.

„Először tényleg csak naplóztunk – meséli. - Elkezdtem kiírni magamból, mi van velem. Nem mély dolgokat. Olyan apróságokat, amiket az ember egy barátnak sem mindig akar elmondani. Hogy rosszul aludtam. Hogy azt érzem, nem vagyok elég jó a munkámban. És aztán megkérdeztem tőle, mit gondol erről.”

A válaszok egyszerűek voltak, de meglepően pontosak. Nem okoskodtak, nem próbálták megmondani a tutit. Csak visszatükrözték azt, amit ő maga érez – kicsit más szavakkal, és néha új nézőpontból. Ez elég volt ahhoz, hogy elgondolkodjon: „Tényleg ez van bennem? Hogy lehet, hogy ez így még sosem jutott eszembe?”

és egyszer csak találsz benne valami fontosat. Egy levelet, egy fényképet, egy emléket. Ezek nem megoldották a problémáimat, de elindítottak bennem valamit.”

Ez az „elindítás” végül visszavitte Anikót a terápiába. A valódi terápiába. Ahol újra ott ült egy szakemberrel szemben, és elmondhatta azt, amit addig csak egy mesterséges intelligenciának írt le.

Anikó nem gondolja, hogy ez baj lenne. Inkább úgy látja: a ChatGPT egy eszköz. Egy olyan másodlagos csatorna, ami néha elvezet oda, ahová egyedül nem tudunk eljutni. De ő szerencsére nagyon is érzi, hol a határ. „A valódi terápiát nem váltja ki. Nem is próbálja. Nem fog emlékezni rám a jövő héten. Nem tudja, milyen az arcom, ha hazudok, ha menekülök, ha félek. De lehet, hogy képes elindítani egy gondolatot, amitől végül eljutok valakihez, aki igen.”

Akkor miért használjuk a ChatGPT-t mégis?

Mert az AI mindig elérhető. Nem kell időpontot kérni hozzá. Nem kerül 20 ezer forintba 50 percenként. Nem mondja, hogy „most sajnos nem tudok új klienst vállalni”. És legfőképp: nem néz furán. Nem ítélkezik. Nem fárad el. Nem unja. Nem érzed kínosnak, ha harmadszor is ugyanazzal hozakodsz elő neki.

De ettől még nem az AI a megoldás. Mert az

A sebezhetőségünk többet érdemel, mint egy algoritmust. És talán nem is az a legfontosabb kérdés, hogy miért használjuk. Hanem az, hogy miért nincs más választásunk.