SZTÁR

Újra posztol Noszály Sándor, még a szülinapját is megünnepelte Instán

Sokáig aggódhattak rajongói a sztárért, egy ideje semmit nem lehetett tudni az állapotáról. Most újra aktív az interneten - szerinted beszámíthatónak tűnik?

Megosztom
Link másolása

Noszály Sándor tavaly október óta biztosan rossz állapotban volt, akkortájt posztolt összefüggéstelenül, majd jött a hír, hogy a Los Angeles-i rendőrség őrizetbe vette. Megindultak a találgatások, többen drogosnak kiáltották ki, de erről szó sem volt.

A volt teniszcsillag pszichiátriai kezelésre szorult,

bipoláris zavart diagnosztizáltak nála már évekkel korábban, és ekkortájt gyűrte maga alá a betegsége. Egy időre eltűnt, még a közösségi média fiókja sem volt elérhető, és több barátja aggódni kezdett, mert a telefont sem vette fel.

Kórházban ápolták, majd a családja körében gyógyult.

Úgy tűnik, most sikerült felülkerekednie az állapotán, ugyanis visszatért az Instagramra, és már kétszer is posztolt idén.

"Életem talán legnehezebb időszakán vagyok túl. Köszönöm a megszámlálhatatlan aggódó üzenetet!

Megígérem, hogy ezentúl nagyon fogok vigyázni magamra!"

Írta Noszály, majd azzal folytatta, hogy örömmel csatlakozott a BTC tenisz akadémia szakmai stábjához - úgy tűnik, a munka világába is vissza tudott térni.

Legfrissebb posztjában pedig bevallja, most ünnepli 53. születésnapját.

"53 éves lettem és azon filózok, hogy az ember szeresse saját történetét minden boldogságával, keserűségével,

katarzisaival és csalódásával együtt, mert hiszen önmaga szülte ezt a történetet" - írja filozófiai értekezését.

24 órán át elérhető Insta Storyban is megosztott egy közös fotót új kollégáival, akiktől tortát kapott - egy kicsit még bizonytalanul áll a képen az emberek koszorújában, de reméljük, ismét kedvező irányba tart az egykori Nagy Ő élete.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


Sassy - sassy.hu
1970. január 01.


Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása

Sassy - sassy.hu
1970. január 01.


Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása


Sassy - sassy.hu
1970. január 01.


Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása


Sassy - sassy.hu
1970. január 01.


Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása