Jó reggelt, felébredtél? Felkelsz rögtön, vagy jöjjön még 10 perc szundi? Utána mi fog következni, előbb felöltözöl, utána reggeli, vagy fordítva? És mi lesz a reggeli? Nézted az időjárást, mit kéne felvenni? Jó lesz ugyanaz a ruha egész nap vagy át kell valamikor öltözni?

És így tovább egész nap, egészen addig, amíg este el nem alszol.

Döntéseink végigkísérik mindennapjainkat, legyenek azok a fenti, reggeli listához hasonló egyszerű, hétköznapi kérdések vagy komolyabbak, mint mondjuk hol éljek, mit dolgozzak, kihez menjek hozzá.

Összességében állítólag napi 35.000 döntést hozunk meg. Bizony, két másodpercenként egyet. Hihetetlen szám, még úgy is, hogy ennek nagy részét automatikusan végezzük.

Nem véletlenül sírják vissza sokan a régi időket, amikor még mondjuk csak kétféle színű női cipő és háromféle pékáru közül kellett csak választani.

Ma már kenyérből is annyifélét lehet kapni a sarki kisboltban is, ahányféle csokoládét Gombóc Artúr szeret. Örülünk neki?

Természetesen általában igen, hiszen ma már elképesztően nagy szabadságunk van a választásban, egyéni és pillanatnyi igényeinkre tudjuk szabni az adott döntést. Csakhogy ez bizony idő- és energiaigényes szabadság, és ha nem válogatjuk meg, mely döntéseinknek adjuk a figyelmünket, nagyon könnyen felemésztenek és szétforgácsolnak bennünket.

Elméletileg sem könnyű

Az eddig tárgyaltaknál lényegesen átfogóbb döntésekkel foglalkozik a döntéselmélet (amelynek a Corvinuson például önálló tanszéke van.) Ugyanakkor legyen szó szociális vagy gazdasági szervezetekben zajló döntési folyamatokról vagy arról, melyik HB-s ceruzát vegyem meg az írószerboltban, a probléma ugyanaz.

A terület kiemelkedő kutatója a közgazdasági Nobel-díjjal is kitüntetett Herbert Simon általános tétele röviden így szól: Nem mindig érdemes a jobbra várni, ha az "elég jó", illetve ha a "megfelelő" rendelkezésünkre áll.

A „vásárlási tehetetlenség” tünetcsoport szakértője egyenesen lehetőségek és esélyek zsarnokságáról beszél, a választék uralmáról: szerinte a túlkínálat boldogtalanná tesz bennünket, rontja a közérzetünket. Ugyanígy igaz ez az egyén döntéseire is: a túl sok lehetőség egy idő után agyomnyomja az embert. Döntéseket hozni ugyan elkerülhetetlen, de azok számát mi magunk is tudjuk befolyásolni.

Megküzdési stratégiák

Hogy mi alapján "dolgozzuk meg" az adott döntést, azt a Cornell Egyetem egyik kutatása például így csoportosította:

Ösztönösség — kapásból az első lehetőségre igent mondunk

Megfelelés — ilyenkor nem is csak saját magunk, hanem a döntésünk által érintett többi személy számára is a legjobbat szeretnénk

Delegálás — egy számunkra megbízható embernek passzoljuk át a döntést

Elkerülés — igen, már az is "megdolgozásnak" számít, ha a döntést halogatjuk, negligáljuk, mivel ez is időt és energiát igényel

Mérlegelés — próbáljuk az adott pillanatban elérhető információkat összevetni, majd azok alapján dönteni

Rangsorolás és reflektálás — a lehető legtöbb idő- és energiabefektetéssel megtalálni a lehető legtökéletesebb megoldást

Ezek persze váltogathatják egymást egy-egy adott döntéshozatalon belül is, például a gyerek iskolaválasztásánál mondhatjuk azt, hogy hát nem kérdés, oda megy, ahova mi jártunk/ami a legközelebb van (ösztönösség), aztán pár nap múlva átgondoljuk és szeretnénk a gyereket is bevonni a döntésbe (megfelelés), rábízhatjuk a döntést a másik szülőre (delegálás), de általában az ilyen volumenű kérdések kapják a legtöbb időt és figyelmet (rangsorolás és reflektálás), így hetekig-hónapokig is lapátolgathatjuk az energiánkat egyetlen döntésbe.

És ez rendben is van, egy ilyen súlyú kérdés "megérdemli" a kiemelt figyelmet.

Tényleg meg kell találnod a hozzád illő legjobb tavaszi kabátot? Tényleg szükség van nyolcféle új süteményre húsvét hétfőn? Tényleg neked kell kitalálnod és eldöntened, mit kapjon a 4 éves unokaöcséd a szülinapjára?

Félreértés ne essék, ha neked VALÓBAN fontos a fenti kérdések bármelyikére megtalálni a tökéletes választ, akkor tégy úgy. De mindannyiunk életében vannak olyan döntések, amiket simán "kiböjtölhetnénk".

Ehhez viszont kőkemény önismeretre van szükség.

Tudnunk kell, melyek a számunkra fontos kérdések, amikből nem engedünk. Ha ezek megvannak, akkor gondolatban rakjuk most őket félre, velük most nincs dolgunk.

Ha utáljuk a "Mit főzzek ma?" kérdést, írjuk össze a jól bevált receptjeinket és osszuk be a következő egy hónapra, az se baj, ha valamit kétszer, háromszor is megcsinálunk (ezzel egyébként egy rakás másik döntést is megspóroltunk például a bevásárlásnál). Ha gyakorlatilag hidegen hagy minket a "Hova menjünk nyaralni?"- kérdés, csak vízpart legyen, kérjünk segítséget a témában számunkra mérvadó ismerőstől, főleg, ha tudjuk is róla, hogy neki meg pont ez az életterület a szíve csücske, és szívesen foglalkozik ilyesmivel.

És bizony abszolút remek terep a döntésböjt gyakorlására bármilyen olyan kérdés, amiben nem érezzük magunkat kellően kompetensnek - legyen egy személyre szabott kapszulagardrób vagy az éves egészségügyi szűrési listánk összeállítása

Ha merünk kiállni a saját prioritásaink mellett, ha merünk kialakítani és aztán ragaszkodni saját rutinokhoz - legyen az akár a reggeli zabkása vagy ugyanaz a 10 perces szétnyílt hasizom torna minden nap - és nem pakoljuk tele a mindennapjainkat választási lehetőségekkel, akkor egy idő után azt vesszük észre, hogy egyre inkább az tölti ki az életünket, ami számunkra fontos és ami minket boldoggá tesz. Egy próbát mindenképpen megér.