SZTÁR

Selena Gomez szervdonora reagált a pletykákra, miszerint kényszerítették, hogy ajánlja fel a veséjét

Mindenki elájult, mikor kiderült, hogy a 35 éves lány milyen bátor lépésre szánta el magát, de vajon önként vállalta vagy érzett némi nyomást?
Sassy - sassy.hu
2023. augusztus 02.


Megosztom
Link másolása

2017-ben ajánlotta fel Francia Raisa egyik veséjét az egyik legjobb barátnőjének, Selena Gomeznek. Úgy tűnik azonban, hogy a hollywoodi pletykaáradat a műtét óta eltelt években igencsak felpörgött.

Egyesek azt suttogják, hogy Franciát „kényszerítették” a műtétre, pedig ezt semmilyen konkrét információ nem támasztja alá. Raisa végül egy Josh Peck Good Guys podcastjében adott interjúban vetett véget a találgatásoknak.

„Ezt már korábban is mondtam... egyszerűen csak szívből éreztem”

– mondta, majd elárulta, hogy soha nem érezte úgy, hogy át kellene adnia a veséjét.

„Tudtam, hogy megfelelő vagyok. Tudtam, hogy meg fogom tenni. Senki nem kényszerített semmire. A szívem őszinte jóságából jött.”

Elmondta, hogy egyáltalán nincs köztük semmi marakodás, és kiemelte, hogy a rajongók mennyire túlzásba tudnak esni ebben a témában.

Az a hír járta ugyanis, hogy ők ketten összevesztek Selena egyik tavalyi kijelentése miatt, amikor is az egykori Disney-színésznő azt mondta, hogy Taylor Swift az „egyetlen barátja” a szórakoztatóiparban. Tekintve, hogy Raisa szintén színésznő, ezt egy kicsit hátba szúrásnak élhette meg.

„Soha nem illeszkedtem be egy olyan menő lánycsoportba, akik hírességek voltak” – mondta Gomez a Rolling Stone-nak.

Gomez kommentjét az Instagramon osztotta meg az E! News egy Gomezről és Swiftről készült kép mellett, ami után képernyőfotók kezdtek felbukkann Raisa kommentben érkezett válaszáról, amiben az állt: „Érdekes”. A kommentjét azóta törölhették, de az internet nem felejt.

Raisa Instagram-fiókját megnézve az is kiderül, hogy már nem követi Gomez fiókját a platformon, bár azt nem tudni, mikor lépte ezt meg.

Idén, Francia 35. születésnapja alkalmából Selena egy szívhez szóló üzenetet posztolt barátnőjéről, ami egyszer és mindenkorra bebizonyította, hogy nem lehet komoly nézeteltérés kettejük között.

„A legboldogabb születésnapot ennek a különleges emberi lénynek. Nem számít, hova visz az élet, szeretlek. Nem számít, hova visz minket az élet, szeretlek. Ne higgy el mindent, amit a pletykalapokon hallasz.”

– írta.

Forrás: Unilad


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk



Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A Rovatból
Schóbert Lara szerint amibe belefog, mindenben tehetséges: „Bármihez hozzáérek, az arannyá válik”
„Szóval igen, kicsit már fejbe kéne verni, hogy halló, jó reggelt!” – mondta nevetve a fitneszvállalkozók gyermeke.
Sassy - sassy.hu
2025. május 15.


Megosztom
Link másolása

Különös kijelentést tett Schóbert Norbert fitneszguru és Rubint Réka lánya.

Úgy érzi, bármibe is fog, az derül ki, hogy abban tehetséges, és jól megy neki.

Emlékeztetőül: olyan családban nőtt fel, ahol állandó szereplés volt a családi vállalkozás különböző csatornáit, neki is volt már tiniként Instagram-oldala, amit nyilván ismert emberek gyermekeként könnyebb volt felépíteni, mint ismeretlen emberként.

Többször is felléphetett az édesanyja Alakreform-táborában, lehetőséget kapott, hogy az Álarcos énekesben szerepeljen. Részt vett a Sztárboxban, és nyert is.

A Kiskegyed TikTok csatornáján a következőt mondta Schóbert Lara:

"Bármihez hozzáérek, az tényleg arannyá válik. Hál’istennek. Amikor elkezdtem teniszezni, abban is tehetséges voltam. Elkezdtem énekelni, abban is tehetséges voltam. Elkezdtem bokszolni, megnyertem a Sztárboxot. Szóval igen, kicsit már fejbe kéne verni, hogy halló, jó reggelt!"
@kiskegyed_hu Schóbert Lara kishitű, pedig édesanyja szerint bármibe kezd, azt sikerre viszi! #SchóbertLara #RubintRéka #kishitűség #család #önbizalomhiány #neked #foryoubabe ♬ eredeti hang – Kiskegyed - Kiskegyed

Erre egy kommentelő annyit írt TikTokon:

"A tehetséges emberek soha nem mondanának ilyet."


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Második gyermekét várja a csodaszép Tombor Nelli, aki megküzdött a rákkal: gömbölyödő pocakkal érkezett a gálára
Nem hétköznapi módon tudatta a modell és privát séf, hogy ismét kisbabát hord a szíve alatt.

Megosztom
Link másolása

Tombor Nelli, a gyönyörű modell, stílusikon és privát séf második gyermekét várja férjével. Boldogságuk nem is lehetne teljesebb.

A csodás hírt ráadásul a nyilvánosság előtt, az ELLE Awards díjátadón jelentette be – méghozzá nem szavakkal, hanem látványos és elegáns megjelenéssel: babapocakkal tündökölt a fényképezőgépek előtt.

A kismama sugárzott a boldogságtól, és finoman ívelt pocakját büszkén vállalta, ami az est egyik legmeghatóbb pillanata lett. A rajongók és a divatszakma képviselői is szívből gratuláltak a párnak a gyarapodó családhoz.

Íme, Tombor Nelli, aki "plusz egy fővel érkezett" az eseményre - várd meg, amíg betölt a videó:

Tombor Nelli tíz évvel ezelőtt kapta meg a diagnózist a mellrákról. Tavaly ősszel beszélt először részletesen életének erről a küzdelmes időszakáról Tatár Csilla "Túlélésének napja" című sorozatában. A sorozat célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a mellrák korai felismerésének fontosságára, és hogy reményt adjon azoknak, akik ezzel a betegséggel harcolnak.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Igazi cukiságbomba a 85 éves Al Pacino lassan kétéves kisfia
Annak idején nagy felhördülést keltett, hogy a sztár egy 53 évvel fiatalabb nővel jár, és hogy gyermeket vállalt vele.

Megosztom
Link másolása

Friss fotók jelentek meg Al Pacino és Noor Alfallah kisfiáról, a csaknem kétéves Romanról.

Roman Alfallah Pacino 2023 júniusában született, és ő az Oscar-díjas színész, Al Pacino negyedik gyermeke. Érkezésekor a pár közleményben tudatta, hogy a kisbaba egészséges, és szeretettel veszik körül.

Az édesanyja, Noor Alfallah producer, aki évtizedekkel fiatalabb a 85 éves filmsztárnál.

Bár a kapcsolatuk zátonyra futott, közösen nevelik a kisfiút. Roman érkezése nagy figyelmet keltett a sajtóban, nyilván Al Pacino idős kora miatt. Ebben az életkorban ritkán válnak apává a férfiak.

Noor Alfallah tavaly a következő fotót posztolta az akkor még féléves gyermekükről:

Tavaly októberben pedig kiszúrták a lesifotósok a kis Romant és az édesanyját. A képeket erre a linkre kattintva láthatod.


Megosztom
Link másolása