SZTÁR

A 77 éves Helen Mirren a ruhájához színben passzoló kék hajjal jelent meg Cannes-ban

Helen Mirren szakít a hagyománnyal, miszerint idős korban már nem lehet hosszú egy nő haja, és ha ez még nem lenne elég, kékre is festette.

Megosztom
Link másolása

Kedd este kezdetét vette a 76. cannes-i filmfesztivál, ahol számos híresség is tiszteletét tette. Mind közül kiemelkedett azonban a 77 éves Helen Mirren, aki új, merész külsővel jelent meg a vörös szőnyegen. A színésznő a ruhájához tökéletesen passzoló, kékre festett hajjal pózolt a kamerák előtt.

Mirren korábban már megfogadta, hogy szembeszáll az idősebb nőkre vonatkozó szépségszabványokkal, és azt állította, hogy az ő generációját túl sokáig érte az ageizmus.

Az elmúlt hónapokban Helen elhagyta jellegzetes bob frizuráját, és hosszú, platinaszőke hullámokkal dobta fel megjelenését.

A Daily Mail cikke szerint 2019-ben így nyilatkozott:

„Az én és az utánam következő generációm nőtagjai számára rendkívül bosszantó, hogy a szépségápolási termékeket egy 15 éves arcra árulják.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Check the Tag (@checkthetag) által megosztott bejegyzés

A színésznő akkor rózsaszín fürtjeivel hívta fel magára a figyelmet, amikor februárban részt vett a 73. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon.

Ha kíváncsi vagy mit mond a fodrász a nők hajának öregedéséről, lapozz!



Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


Sassy - sassy.hu
1970. január 01.


Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása

Sassy - sassy.hu
1970. január 01.


Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása


Sassy - sassy.hu
1970. január 01.


Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása


Sassy - sassy.hu
1970. január 01.


Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása