Mindig meglepődöm, amikor a hazai sajtóban a Meghan Markle-t dicsőítő, cukormázas cikkeket olvasom. Évek óta naponta követem a brit, amerikai (és egyéb) sajtót és közösségi média-threadeket a brit királyi családról, érdeklődésből, és úgy érzem, egy teljesen másik mozit nézek. Markle mindössze 18 hónapos (ebből összesen 72 hivatalos munkanapja volt) „országlása” a világ leghíresebb királyi családjában három éve véget ért. Azóta a világ másik felén lakik, egy 14 millió dolláros, kaliforniai luxusvillában. A férjét, Harry herceget sikerült totálisan ellene fordítania az egész családjának, imádott bátyjának, Vilmosnak, az őt rajongva szerető nemzetének, az összes létező barátjának. Ennek ellenére nem telt el hónap, sőt hét, amikor a Meghan PR-gépezet ne támadta volna valamilyen formában a királyiakat és a briteket úgy általában.

Három hét múlva meg is halt, a nagyinterjúban azóta az oknyomozó újságírók 17 darab konkrét, leigazolható hazugságot találtak. Oprah le is töröltette a netről mindenhonnan, és állítólag egy jóideje udvariasan „elszivárgott” a sussexi hercegi pár életéből.

A brit királyi család...hát enyhén szólva nem tökéletes. De ez a sztori véletlenül nem ezen bukott meg. Meghan, egy szinte ismeretlen, betegesen hírnév-hajhász, amerikai kábeltévészínésznő azt hitte, az isten lábát fogta meg egy IGAZI herceggel. Mivel egy meglehetősen buta (ravasz, de véleményem szerint kifejezetten buta) nőről van szó, semmit sem tudott a monarchia történelmi gyökereiről és működéséről. Azt hitte, bevonul a Buckingham palotába, ahol hamarosan ő lesz Diana No 2, a britek örömmámorban söprik félre Vilmost és Katalint a kedvéért, és ő lesz az isten.

Csahogy ott se jött össze semmi. Meghan azt hitte, a hercegnéi címmel behúzza a hollywoodi A-lister státuszt, kötött is vagy ezer üzletet a Netflix-szel, a Spotify-jal, mindenkivel, aki él és mozog, csak épp – tehetség híján – szinte semmi érdemlegeset nem volt képes produkálni. Arra viszont rájött, hogy a királyi család aljazásával, igaz vagy nem igaz pletykák köpködésével még mindig címlapokra tud kerülni.

Itt tartunk most. Diana Wales-i hercegné tragikus végű, párizsi autóbalesetének 25. évfordulója előtt, sebészi precizitással időzítve Meghan egy 6400 szavas (te jóisten!) nagyinterjút adott a New York Times mellékletének, a The Cutnak, amelyben nemcsak agyonfényezi magát, de újabb támadásba lendül a brit királyi családdal szemben.

Csak néhány állítás: Meghan szerint Harry „elvesztette az apját” (Károly herceg likes this), a brit sajtó „len...ggerezte” a kisfiukat, Archie-t (sehol, semmi bizonyíték, csak újabb rassziszta dobálózás), őt az eljegyzésük óta a királyi család csak „fekete nőként” kezelte, a puszta létezésükkel irritálták a királyi hierarchiát (nem, csak volt benne egy helyetek, szívem, ami neked nem tetszett), és ők ugye nem is akartak igazán eljönni, csak félig bent, félig kint lenni (vagyis üzletelni, dollármilliókért kufárkodni a hercegi címmel, meg Marvel-filmekben szuperhősnőket játszani, ami ugye Meghannak a saját jogán soha nem sikerült). Ezt a „mindent egyszerre akarunk” hozzáállást állította le Erzsébet királynő, amikor azt mondta, ilyen nincs, vagy bent vannak, vagy kint. Ők döntöttek úgy, hogy lelépnek, Meghan szerint azóta is NAGGGGYON boldogok, hogy megtették.

Ennek ellenére tele van keserűséggel és bosszúvággyal. Burkoltan megfenyegette a királyi családot, hogy „még mindig próbál nekik megbocsátani, még mindig gyógyul a lelke, de egyszer lehet, hogy elkezd beszélni, mert végülis nem írt alá semmilyen titoktartási nyilatkozatot” (mondjuk évek óta be nem áll a szája). Az Angliában töltött ideje alatt végig naplót írt, sok van még a tarsolyában.

Ezzel mondjuk alaposan kiverte a biztosítékot. Dél-afrikaiak tízezrei öntötték el a közösségi médiát a #voetsekmeghan hashtaggel (kábé azt jelenti, hogy „Menj a francba, Meghan!”), de ami a legkínosabb, Mandela unokája, jelenleg dél-afrikai parlamenti képviselő is hivatalos cáfolatot adott ki. Azt mondta, senki se táncolt aznap az utcákon, és „nagyapja kiszabadulása és 60 év apartheid legyőzése nem ugyanaz, mint amikor valaki hozzámegy egy fehér herceghez.” Az interjúra egyébként a nemzetközi sajtó sem reagált jól, a címben szereplő „buta libázáson” kívül Meghan kapott hideget-meleget, de még az őt mindig támogató New York Times is azt tanácsolta neki, hogy most már lépjen végre tovább.

Nem fog. Sokak szerint Meghan újabb látványos dührohama összefügg azzal, hogy nyáron megjelent, és szinte azonnal bestseller is lett a brit oknyomozó újságíró, Tom Bower róla írt biográfiája, amely mikroszkopikus pontossággal, 80 interjúalany elbeszélése alapján mutatja meg „az igazi Meghant”, a törtető, hisztis, nárcisztikus, bosszúálló, és szokszor kifejezetten aljas színésznőcskét, aki egész életében használta az embereket, majd amikor nem voltak többé a hasznára, kikukázta őket (többek között a saját apját is). A gondosan felépített, ártatlan, meghurcolt hercegné bambiszemű áldozat-imázsa a könyvvel hatalmas törést szenvedett.

Akárhogy is, rossz nézni ezt az egészet. Harry a jövő év elején újabb, „mindent leleplező memoárral” készül, amit sajtóinformációk szerint jórészt szintén Meghan diktál, és ki tudja még, mi jön. Erzsébet királynő egyre gyengébben van, Károly állítólag már minden nap meglátogatja Balmoralban (a királyi család nyári rezidenciája), ami nem szokás, és nem is jelent jót. Vilmos aggódik, hogy öccse és felesége ámokfutása megrengetheti a monarchia jövőjét, állítólag kezd ő is és Katalin is nagyon belefáradni az örökös harcba. Ahogy egyébként a britek is, meg úgy általában mindenki.