SZTÁR

Ez volt Erzsébet királynő kedvenc szendvicse, ezt kérte kislány korától minden délután

A királynő imádta a délutáni teázást, de a szendvicseknek egy nagyon fontos szabály szerint kellett készülniük.

Megosztom
Link másolása

Erzsébet királynő egykori szakácsa elárulta, hogy pontosan mik voltak az egykori uralkodó kedvenc szendvicsei. A legkedvesebb közülük a gyermekkorára emlékeztette a királynőt.

Darren McGrady 15 évig dolgozott a királyi családnak, ez idő alatt a cég összes magas rangú tagjának főzött, köztük Vilmos és Harry hercegnek, sőt Diana hercegnőnek is.

Egy YouTube-videóban lerántotta a leplet a királyi kerti partik titkairól, és elmagyarázta:

„6000 emberrel egy kerti partin - ez rengeteg ételt jelent, és szerencsére a királyi séfeknek csak a királyi teasátrat kellett ellátniuk.”

A királynőnek kislányként lekváros szendvicseket szolgáltak fel, azóta is ezeket fogyasztotta délutáni teára.

„Egyszerű, csak kenyér, lekvár és egy kis vaj - legtöbbször eperlekvár. Amit a Balmoral kastélyban főztünk nyaranta a kertekből származó gyönyörű skót eperből”.

A szendvicseket azonban soha nem vágták háromszögekre vagy négyzet alakra,

egy régi királyi babona miatt ugyanis aki hegyes ételt szolgál fel az uralkodónak, az ártani akar a monarchiának.

Ehelyett kör alakú kis szendvicsek voltak ezek, melyeket egy nagyobb, kör alakú vágóeszközzel szúrtak ki a kenyér szeletekből.

A Buckingham-palota kerti partijainak másik nagy királyi kedvence az uborkás szendvics, és McGrady úr elmagyarázta, hogyan készítette azokat királyi módon.

A séf elmondta: „Szeleteld le az uborkát hosszában egy burgonyahámozóval, egészen a magokig, majd fordítsd meg, és tedd ugyanezt a másik oldalon is.

A krémsajtot egy csipetnyi friss mentával kikeverve vékonyan kenjük a kenyeret, majd rá egy réteg uborkát teszünk. Ezt több rétegben ismételjük.

A kenyérnek levágjuk a héját, és apró, két harapásnyi falatokra vágjuk.”

Desszertnek a királynő a régimódi brit tejszínes epret szerette, egy kis extra cukorral a tetején.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk



Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A Rovatból
Schóbert Lara szerint amibe belefog, mindenben tehetséges: „Bármihez hozzáérek, az arannyá válik”
„Szóval igen, kicsit már fejbe kéne verni, hogy halló, jó reggelt!” – mondta nevetve a fitneszvállalkozók gyermeke.
Sassy - sassy.hu
2025. május 15.


Megosztom
Link másolása

Különös kijelentést tett Schóbert Norbert fitneszguru és Rubint Réka lánya.

Úgy érzi, bármibe is fog, az derül ki, hogy abban tehetséges, és jól megy neki.

Emlékeztetőül: olyan családban nőtt fel, ahol állandó szereplés volt a családi vállalkozás különböző csatornáit, neki is volt már tiniként Instagram-oldala, amit nyilván ismert emberek gyermekeként könnyebb volt felépíteni, mint ismeretlen emberként.

Többször is felléphetett az édesanyja Alakreform-táborában, lehetőséget kapott, hogy az Álarcos énekesben szerepeljen. Részt vett a Sztárboxban, és nyert is.

A Kiskegyed TikTok csatornáján a következőt mondta Schóbert Lara:

"Bármihez hozzáérek, az tényleg arannyá válik. Hál’istennek. Amikor elkezdtem teniszezni, abban is tehetséges voltam. Elkezdtem énekelni, abban is tehetséges voltam. Elkezdtem bokszolni, megnyertem a Sztárboxot. Szóval igen, kicsit már fejbe kéne verni, hogy halló, jó reggelt!"
@kiskegyed_hu Schóbert Lara kishitű, pedig édesanyja szerint bármibe kezd, azt sikerre viszi! #SchóbertLara #RubintRéka #kishitűség #család #önbizalomhiány #neked #foryoubabe ♬ eredeti hang – Kiskegyed - Kiskegyed

Erre egy kommentelő annyit írt TikTokon:

"A tehetséges emberek soha nem mondanának ilyet."


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Második gyermekét várja a csodaszép Tombor Nelli, aki megküzdött a rákkal: gömbölyödő pocakkal érkezett a gálára
Nem hétköznapi módon tudatta a modell és privát séf, hogy ismét kisbabát hord a szíve alatt.

Megosztom
Link másolása

Tombor Nelli, a gyönyörű modell, stílusikon és privát séf második gyermekét várja férjével. Boldogságuk nem is lehetne teljesebb.

A csodás hírt ráadásul a nyilvánosság előtt, az ELLE Awards díjátadón jelentette be – méghozzá nem szavakkal, hanem látványos és elegáns megjelenéssel: babapocakkal tündökölt a fényképezőgépek előtt.

A kismama sugárzott a boldogságtól, és finoman ívelt pocakját büszkén vállalta, ami az est egyik legmeghatóbb pillanata lett. A rajongók és a divatszakma képviselői is szívből gratuláltak a párnak a gyarapodó családhoz.

Íme, Tombor Nelli, aki "plusz egy fővel érkezett" az eseményre - várd meg, amíg betölt a videó:

Tombor Nelli tíz évvel ezelőtt kapta meg a diagnózist a mellrákról. Tavaly ősszel beszélt először részletesen életének erről a küzdelmes időszakáról Tatár Csilla "Túlélésének napja" című sorozatában. A sorozat célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a mellrák korai felismerésének fontosságára, és hogy reményt adjon azoknak, akik ezzel a betegséggel harcolnak.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Igazi cukiságbomba a 85 éves Al Pacino lassan kétéves kisfia
Annak idején nagy felhördülést keltett, hogy a sztár egy 53 évvel fiatalabb nővel jár, és hogy gyermeket vállalt vele.

Megosztom
Link másolása

Friss fotók jelentek meg Al Pacino és Noor Alfallah kisfiáról, a csaknem kétéves Romanról.

Roman Alfallah Pacino 2023 júniusában született, és ő az Oscar-díjas színész, Al Pacino negyedik gyermeke. Érkezésekor a pár közleményben tudatta, hogy a kisbaba egészséges, és szeretettel veszik körül.

Az édesanyja, Noor Alfallah producer, aki évtizedekkel fiatalabb a 85 éves filmsztárnál.

Bár a kapcsolatuk zátonyra futott, közösen nevelik a kisfiút. Roman érkezése nagy figyelmet keltett a sajtóban, nyilván Al Pacino idős kora miatt. Ebben az életkorban ritkán válnak apává a férfiak.

Noor Alfallah tavaly a következő fotót posztolta az akkor még féléves gyermekükről:

Tavaly októberben pedig kiszúrták a lesifotósok a kis Romant és az édesanyját. A képeket erre a linkre kattintva láthatod.


Megosztom
Link másolása