SZTÁR

Harry herceg nagyon berágott, hogy már nem jár nekik Amerikában a brit rendőrségi védelem

Név szerint tudni akarja, ki az, aki ellenzi, hogy továbbra is a britek fizessék védelme költségeit, miután hátat fordított a családjának.

Megosztom
Link másolása

Harry herceg elveszítette a brit kormány ellen indított perét.

Az ügy témája az volt, hogy jár-e neki a brit rendőrségi védelem azt követően, hogy hátat fordított a családjának, felmondott, mint a brit királyi család dolgozója és Kanadába, majd az Egyesült Államokba költözött.

Harry herceg úgy gondolja, továbbra is jár neki és feleségének a britek pénzén a védelem, még úgy is, hogy már nem a Királyságban élnek, és nem aktív, dolgozó tagjai az uralkodói családnak. A brit állam meg úgy gondolja, hogy ha elköltözött, így járt, fizesse a saját zsebéből a védelme költségeit.

A bíróság úgy ítélte meg, hogy Harry és Meghan számára nem jár az Egyesült Királyság által finanszírozott testőrség.

Harry herceg azonban berágott, és tudni akarja azok nevét, akik szerint nem illeti meg őket a védelem. A Daily Mail birtokába jutott egy erről szóló hivatalos dokumentum.

Károly király kisebbik fia kifogásolta, hogy az Egyesült Királyságban tett látogatásai nem voltak számára bztonságosak. Legalábbis szerinte.

Felhozott egy korábbi esetet, amikor szerinte üldözték a lesifotósok, és állítása szerint az édesanyja, Diana hercegné emlékére állított szobor avatásán sem volt biztonságban. Többször nyilatkozott már úgy, hogy a paparazzók miatt halt meg az édesanyja 1997-ben, és hogy hasonló élményeket már ők is átéltek Meghannal együtt. Az egyik ilyen sajtóban szétkürtölt ügyüket azonban az amerikai rendőrség cáfolta.

A brit belügy jogászai úgy vélik, az ország véges állami forrásainak egy részét nem áldozhatják azokra, akik nem a brit állam nevében vagy érdekében szerepelnek, és nem dolgozó tagjai a királyi családnak.

Harry szóvivője jelezte, hogy a herceg fellebbezni fog, nem adja fel.

Via Daily Mail


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


Sassy - sassy.hu
1970. január 01.


Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása

Sassy - sassy.hu
1970. január 01.


Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása


Sassy - sassy.hu
1970. január 01.


Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása


Sassy - sassy.hu
1970. január 01.


Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása