SZTÁR

Hiányzik az apja? Angelina Jolie fia két hónapon belül már másodszor került kórházba közlekedési baleset miatt

Pax volt az első, aki hangosan megtagadta az apját. A balesetek mégis segélykiáltásként hatnak.

Megosztom
Link másolása

Pax Jolie-Pittnek két hónappal az intenzív osztályon végződő elektromos biciklis balesete előtt volt egy másik közlekedési balesete is.

Brad Pitt és Angelina Jolie 20 éves örökbefogadott fia május 19-én ütközött Teslájával egy teherautónak, amely a RED Studios Hollywood előtt parkolt, a TMZ által szombaton megszerzett baleseti jelentés szerint.

A biztonsági felvételeken látszik a fekete autó ütközése, ami valamikor késő este történt.

A rendőrök állítólag megállapították, hogy a fiatalember nem állt alkoholos befolyásoltság alatt akkoriban, de azt, hogy miért történt a baleset, nem hozták nyilvánosságra.

Kevesebb mint három hónappal később a szinkronszínészként nepobébiskedő srácot kórházba kellett szállítani, miután fejsérülést szenvedett, amikor elektromos kerékpárjával egy autónak ütközött.

Augusztus elején engedték ki az intenzív osztályról, de egy forrás akkoriban azt mondta a Page Sixnek, hogy Pax előtt „hosszú út áll a felépülésig”.

„Összetett traumát szenvedett, és most kezdődik a felépülés és a fizikoterápia hosszú útja”

- mondta a bennfentes.

A forrás hozzátette, hogy mind Pax, mind a 49 éves Jolie „mélyen hálásak az elsősegélynyújtók gyors és életmentő akciójáért, valamint a kiváló orvosi ellátásért”, amit kapott.

Brad Pitt a maga részéről rendkívül aggódott fia balesete miatt, egy forrás korábban azt mondta a TMZ-nek, hogy

a 60 éves színész „még mindig nagyon sokat törődik Pax-szal” annak ellenére, hogy ez a fiú volt az, aki testvérei közül elsőként 4 éve nyilvánosan világklasszis seggfejnek nevezte és megtagadta őt.

A Page Six július végén arról is beszámolt, hogy Pax barátai is aggódtak a gyerekért, mivel a híres utód túl vakmerő volt, és több e-bike-balesete is volt már.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk



Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Második gyermekét várja a csodaszép Tombor Nelli, aki megküzdött a rákkal: gömbölyödő pocakkal érkezett a gálára
Nem hétköznapi módon tudatta a modell és privát séf, hogy ismét kisbabát hord a szíve alatt.

Megosztom
Link másolása

Tombor Nelli, a gyönyörű modell, stílusikon és privát séf második gyermekét várja férjével. Boldogságuk nem is lehetne teljesebb.

A csodás hírt ráadásul a nyilvánosság előtt, az ELLE Awards díjátadón jelentette be – méghozzá nem szavakkal, hanem látványos és elegáns megjelenéssel: babapocakkal tündökölt a fényképezőgépek előtt.

A kismama sugárzott a boldogságtól, és finoman ívelt pocakját büszkén vállalta, ami az est egyik legmeghatóbb pillanata lett. A rajongók és a divatszakma képviselői is szívből gratuláltak a párnak a gyarapodó családhoz.

Íme, Tombor Nelli, aki "plusz egy fővel érkezett" az eseményre - várd meg, amíg betölt a videó:

Tombor Nelli tíz évvel ezelőtt kapta meg a diagnózist a mellrákról. Tavaly ősszel beszélt először részletesen életének erről a küzdelmes időszakáról Tatár Csilla "Túlélésének napja" című sorozatában. A sorozat célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a mellrák korai felismerésének fontosságára, és hogy reményt adjon azoknak, akik ezzel a betegséggel harcolnak.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Igazi cukiságbomba a 85 éves Al Pacino lassan kétéves kisfia
Annak idején nagy felhördülést keltett, hogy a sztár egy 53 évvel fiatalabb nővel jár, és hogy gyermeket vállalt vele.

Megosztom
Link másolása

Friss fotók jelentek meg Al Pacino és Noor Alfallah kisfiáról, a csaknem kétéves Romanról.

Roman Alfallah Pacino 2023 júniusában született, és ő az Oscar-díjas színész, Al Pacino negyedik gyermeke. Érkezésekor a pár közleményben tudatta, hogy a kisbaba egészséges, és szeretettel veszik körül.

Az édesanyja, Noor Alfallah producer, aki évtizedekkel fiatalabb a 85 éves filmsztárnál.

Bár a kapcsolatuk zátonyra futott, közösen nevelik a kisfiút. Roman érkezése nagy figyelmet keltett a sajtóban, nyilván Al Pacino idős kora miatt. Ebben az életkorban ritkán válnak apává a férfiak.

Noor Alfallah tavaly a következő fotót posztolta az akkor még féléves gyermekükről:

Tavaly októberben pedig kiszúrták a lesifotósok a kis Romant és az édesanyját. A képeket erre a linkre kattintva láthatod.


Megosztom
Link másolása