Katalin hercegné drámai videóban jelentette be, hogy daganatos beteg
Ajánlott videók
Érzelmes és az eddigiektől merőben eltérő stílusú, egyszerű videóüzenetben jelentette be Katalin hercegné, hogy daganatos beteg.
Azt mondta, szeretné megnyugtatni a brit nemzetet, hogy fel fog épülni.
A szerdán Windsorban felvett videóüzenetben
A hercegné azt mondta, elmondta, időbe telt, hogy mindent az életkoruknak megfelelő módon magyarázzanak el Györgynek, Charlotte-nak és Lajosnak, illetve a hogy megnyugtassák őket: minden rendben lesz.
A hercegné azzal igyekezett megnyugtatni az embereket, hogy jól van, és napról napra erősebb lesz, mert azokra a dolgokra koncentrál, amelyek segítenek a gyógyulásban.
A hírek szerint a daganatos betegséget csak azután fedezték fel, hogy januárban hasi műtéten esett át. A Kensington-palota közölte, hogy nem oszt meg részleteket arról, hogy a hercegné milyen típusú rákbetegségben szenved, vagy hogy a betegség milyen stádiumban van, és arra kérte az embereket, hogy ne találgassanak.
Úgy tudni, hogy a Károly királyt, - aki jelenleg maga is daganatos betegséggel küzd - és Kamilla királynét is tájékoztatták a hírről.
Rishi Sunak miniszterelnök azt mondta, hogy a walesi hercegné "az egész ország szeretetét és támogatását élvezi".
A The Royal Family csatorna videója youtube-on: