SZTÁR

Kulcsár Edinát is beidézték, de nem ment el a bíróságra a dubajozós lányok perében

Kulcsár Edina nem először bojkottálta a dubajozós lányok perét, most születendő gyermekével takarózva nem jelent meg a kihallgatáson. Tanú van rá, hogy Bejrútban ő is ott volt, hogy részt vett-e "fotózáson", Edina válaszaiból derülhetne ki.

Megosztom
Link másolása

Meglehetősen paprikás hangulatban folyt a dubajozós lányok perének azon része, ahol Kulcsár Edinát kellett volna meghallgatni.

A szépségkirálynő ugyanis nemes egyszerűséggel nem jelent meg a bírósági kihallgatásán.

Bár levélben kérte a bíróságot, hogy írásbeli vagy videós vallomást tehessen, a közvetlen elérhetőségeit nem hagyta meg, így a bírónő nem tudja őt elérni, csak képviselőjén keresztül. Így pedig rendkívül lassan haladhat az ügy.

Kulcsár Edina azzal indokolja folyamatos távollétét, hogy kisgyermeke van és/vagy várandós. A bírónő a tárgyaláson kifakadt a gyerekekkel való takarózás miatt.

„Mivel a vádiratban prostituáltként megnevezve szerepelt és az kikerült a sajtóba, az nagyon megviselte Kulcsár Edinát.

A sajtóérdeklődés miatt a személyes megjelenés okozta lelki terhek pedig a születendő gyermekére is veszélyesek” - idézte a Blikk szerint a bírónő Kulcsár Edina levelét, amit a tárgyalásra küldött képviselőjével.

Sikerült viszont más tanúkat meghallgatni, ami miatt Edina szénája még kevésbé áll jól.

Az egyikük emlékezett Kulcsár Edina bejrúti jelenlétére.

Hogy ezen belül "fotózáson" részt vett-e, ami a szexuális szolgáltatást jelentette a dubajozós lányoknál, nem tudni.

„Bejrútba utaztunk együtt, de a megrendelő az utolsó pillanatban lemondta a munkát, így jöttünk-mentünk”

- mondta a tanú, aki a meghiúsult egy napért 80 ezer forintot kapott. Az ilyen kiközvetítések témájában zajlik a per, a vádlottat azzal is vádolják, hogy különböző külföldi nagyvárosokba juttatott hoszteszeket, akik plusz pénzért szexuális szolgáltatást is nyújthattak tehetős embereknek. A perben ma hallgatták meg Vajna Tímeát is, aki ugyanilyen kiközvetítéssel jutott el Andy Vajnához is.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk



Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A Rovatból
Schóbert Lara szerint amibe belefog, mindenben tehetséges: „Bármihez hozzáérek, az arannyá válik”
„Szóval igen, kicsit már fejbe kéne verni, hogy halló, jó reggelt!” – mondta nevetve a fitneszvállalkozók gyermeke.
Sassy - sassy.hu
2025. május 15.


Megosztom
Link másolása

Különös kijelentést tett Schóbert Norbert fitneszguru és Rubint Réka lánya.

Úgy érzi, bármibe is fog, az derül ki, hogy abban tehetséges, és jól megy neki.

Emlékeztetőül: olyan családban nőtt fel, ahol állandó szereplés volt a családi vállalkozás különböző csatornáit, neki is volt már tiniként Instagram-oldala, amit nyilván ismert emberek gyermekeként könnyebb volt felépíteni, mint ismeretlen emberként.

Többször is felléphetett az édesanyja Alakreform-táborában, lehetőséget kapott, hogy az Álarcos énekesben szerepeljen. Részt vett a Sztárboxban, és nyert is.

A Kiskegyed TikTok csatornáján a következőt mondta Schóbert Lara:

"Bármihez hozzáérek, az tényleg arannyá válik. Hál’istennek. Amikor elkezdtem teniszezni, abban is tehetséges voltam. Elkezdtem énekelni, abban is tehetséges voltam. Elkezdtem bokszolni, megnyertem a Sztárboxot. Szóval igen, kicsit már fejbe kéne verni, hogy halló, jó reggelt!"
@kiskegyed_hu Schóbert Lara kishitű, pedig édesanyja szerint bármibe kezd, azt sikerre viszi! #SchóbertLara #RubintRéka #kishitűség #család #önbizalomhiány #neked #foryoubabe ♬ eredeti hang – Kiskegyed - Kiskegyed

Erre egy kommentelő annyit írt TikTokon:

"A tehetséges emberek soha nem mondanának ilyet."


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Második gyermekét várja a csodaszép Tombor Nelli, aki megküzdött a rákkal: gömbölyödő pocakkal érkezett a gálára
Nem hétköznapi módon tudatta a modell és privát séf, hogy ismét kisbabát hord a szíve alatt.

Megosztom
Link másolása

Tombor Nelli, a gyönyörű modell, stílusikon és privát séf második gyermekét várja férjével. Boldogságuk nem is lehetne teljesebb.

A csodás hírt ráadásul a nyilvánosság előtt, az ELLE Awards díjátadón jelentette be – méghozzá nem szavakkal, hanem látványos és elegáns megjelenéssel: babapocakkal tündökölt a fényképezőgépek előtt.

A kismama sugárzott a boldogságtól, és finoman ívelt pocakját büszkén vállalta, ami az est egyik legmeghatóbb pillanata lett. A rajongók és a divatszakma képviselői is szívből gratuláltak a párnak a gyarapodó családhoz.

Íme, Tombor Nelli, aki "plusz egy fővel érkezett" az eseményre - várd meg, amíg betölt a videó:

Tombor Nelli tíz évvel ezelőtt kapta meg a diagnózist a mellrákról. Tavaly ősszel beszélt először részletesen életének erről a küzdelmes időszakáról Tatár Csilla "Túlélésének napja" című sorozatában. A sorozat célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a mellrák korai felismerésének fontosságára, és hogy reményt adjon azoknak, akik ezzel a betegséggel harcolnak.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Igazi cukiságbomba a 85 éves Al Pacino lassan kétéves kisfia
Annak idején nagy felhördülést keltett, hogy a sztár egy 53 évvel fiatalabb nővel jár, és hogy gyermeket vállalt vele.

Megosztom
Link másolása

Friss fotók jelentek meg Al Pacino és Noor Alfallah kisfiáról, a csaknem kétéves Romanról.

Roman Alfallah Pacino 2023 júniusában született, és ő az Oscar-díjas színész, Al Pacino negyedik gyermeke. Érkezésekor a pár közleményben tudatta, hogy a kisbaba egészséges, és szeretettel veszik körül.

Az édesanyja, Noor Alfallah producer, aki évtizedekkel fiatalabb a 85 éves filmsztárnál.

Bár a kapcsolatuk zátonyra futott, közösen nevelik a kisfiút. Roman érkezése nagy figyelmet keltett a sajtóban, nyilván Al Pacino idős kora miatt. Ebben az életkorban ritkán válnak apává a férfiak.

Noor Alfallah tavaly a következő fotót posztolta az akkor még féléves gyermekükről:

Tavaly októberben pedig kiszúrták a lesifotósok a kis Romant és az édesanyját. A képeket erre a linkre kattintva láthatod.


Megosztom
Link másolása