SZTÁR

Megszületett David Guetta kisfia!

A DJ és több mint 20 évvel fiatalabb felesége Instán jelentették be a nagy hírt. A kicsi nem Guetta első gyereke, korábban ugyanis már vállalt két gyermeket volt feleségével.

Megosztom
Link másolása

David Guetta, az 56 éves zenei ikon, és 32 éves párja, Jessica Ledon, boldogan köszöntik első közös gyermeküket. A francia származású dj vasárnap osztott meg egy közös Instagram-posztot a színésznővel, amelyben egy szívmelengető családi fotó mellett jelentették be az örömhírt, és képaláírásban elárulták újszülött szokatlan nevét is:

"Szerelem van a levegőben. Üdvözlünk Cyan!"

Családjuk, barátaik és követőik gratuláltak a párnak, David idősebbik fia pedig egy piros szív emojival együtt megerősítette a baba nemét azzal, hogy azt írta:

"A kisöcsi erős lesz!"

A holland DJ Tiësto gratulált jó barátjának, Ivanka Trump pedig a kicsi szépségét méltatta:

"Olyan gyönyörű! Annyira örülök mindkettőtöknek"

A terhességet a novemberi Latin GRAMMY-díjátadón jelentették be a spanyolországi Sevillában, amikor David a kezét gyengéden Jessica babapocakjára helyezte.

David és a jóval fiatalabb Jessica, 2015 óta alkotnak egy párt.

A kicsi nem Guetta első gyereke, korábban ugyanis már vállalt két gyermeket volt feleségével Cathy Lobéval. Van egy lányuk, a 16 éves Angie és egy fiuk, a 19 éves Tim Elvis.

David Guetta pályafutása során két Grammy-díjat, egy American zenei díjat és egy Billboard zenei díjat is bezsebelt.

Forrás: Daily Mail


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk



Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A Rovatból
Schóbert Lara szerint amibe belefog, mindenben tehetséges: „Bármihez hozzáérek, az arannyá válik”
„Szóval igen, kicsit már fejbe kéne verni, hogy halló, jó reggelt!” – mondta nevetve a fitneszvállalkozók gyermeke.
Sassy - sassy.hu
2025. május 15.


Megosztom
Link másolása

Különös kijelentést tett Schóbert Norbert fitneszguru és Rubint Réka lánya.

Úgy érzi, bármibe is fog, az derül ki, hogy abban tehetséges, és jól megy neki.

Emlékeztetőül: olyan családban nőtt fel, ahol állandó szereplés volt a családi vállalkozás különböző csatornáit, neki is volt már tiniként Instagram-oldala, amit nyilván ismert emberek gyermekeként könnyebb volt felépíteni, mint ismeretlen emberként.

Többször is felléphetett az édesanyja Alakreform-táborában, lehetőséget kapott, hogy az Álarcos énekesben szerepeljen. Részt vett a Sztárboxban, és nyert is.

A Kiskegyed TikTok csatornáján a következőt mondta Schóbert Lara:

"Bármihez hozzáérek, az tényleg arannyá válik. Hál’istennek. Amikor elkezdtem teniszezni, abban is tehetséges voltam. Elkezdtem énekelni, abban is tehetséges voltam. Elkezdtem bokszolni, megnyertem a Sztárboxot. Szóval igen, kicsit már fejbe kéne verni, hogy halló, jó reggelt!"
@kiskegyed_hu Schóbert Lara kishitű, pedig édesanyja szerint bármibe kezd, azt sikerre viszi! #SchóbertLara #RubintRéka #kishitűség #család #önbizalomhiány #neked #foryoubabe ♬ eredeti hang – Kiskegyed - Kiskegyed

Erre egy kommentelő annyit írt TikTokon:

"A tehetséges emberek soha nem mondanának ilyet."


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Második gyermekét várja a csodaszép Tombor Nelli, aki megküzdött a rákkal: gömbölyödő pocakkal érkezett a gálára
Nem hétköznapi módon tudatta a modell és privát séf, hogy ismét kisbabát hord a szíve alatt.

Megosztom
Link másolása

Tombor Nelli, a gyönyörű modell, stílusikon és privát séf második gyermekét várja férjével. Boldogságuk nem is lehetne teljesebb.

A csodás hírt ráadásul a nyilvánosság előtt, az ELLE Awards díjátadón jelentette be – méghozzá nem szavakkal, hanem látványos és elegáns megjelenéssel: babapocakkal tündökölt a fényképezőgépek előtt.

A kismama sugárzott a boldogságtól, és finoman ívelt pocakját büszkén vállalta, ami az est egyik legmeghatóbb pillanata lett. A rajongók és a divatszakma képviselői is szívből gratuláltak a párnak a gyarapodó családhoz.

Íme, Tombor Nelli, aki "plusz egy fővel érkezett" az eseményre - várd meg, amíg betölt a videó:

Tombor Nelli tíz évvel ezelőtt kapta meg a diagnózist a mellrákról. Tavaly ősszel beszélt először részletesen életének erről a küzdelmes időszakáról Tatár Csilla "Túlélésének napja" című sorozatában. A sorozat célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a mellrák korai felismerésének fontosságára, és hogy reményt adjon azoknak, akik ezzel a betegséggel harcolnak.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Igazi cukiságbomba a 85 éves Al Pacino lassan kétéves kisfia
Annak idején nagy felhördülést keltett, hogy a sztár egy 53 évvel fiatalabb nővel jár, és hogy gyermeket vállalt vele.

Megosztom
Link másolása

Friss fotók jelentek meg Al Pacino és Noor Alfallah kisfiáról, a csaknem kétéves Romanról.

Roman Alfallah Pacino 2023 júniusában született, és ő az Oscar-díjas színész, Al Pacino negyedik gyermeke. Érkezésekor a pár közleményben tudatta, hogy a kisbaba egészséges, és szeretettel veszik körül.

Az édesanyja, Noor Alfallah producer, aki évtizedekkel fiatalabb a 85 éves filmsztárnál.

Bár a kapcsolatuk zátonyra futott, közösen nevelik a kisfiút. Roman érkezése nagy figyelmet keltett a sajtóban, nyilván Al Pacino idős kora miatt. Ebben az életkorban ritkán válnak apává a férfiak.

Noor Alfallah tavaly a következő fotót posztolta az akkor még féléves gyermekükről:

Tavaly októberben pedig kiszúrták a lesifotósok a kis Romant és az édesanyját. A képeket erre a linkre kattintva láthatod.


Megosztom
Link másolása