SZTÁR

Sörözéssel ünnepelte Harry herceg a születésnapját Németországban – eláruljuk az ünnepi menüt is

Ez az utolsó harmincas éve lesz, de ha jól megnézi, kevés ünnepelnivalója akad. Talán emiatt csúszott le gyorsan egymás után 6 korsó sör a torkán.

Megosztom
Link másolása

Harry és Meghan a legnémetebb módon - rengeteg piával - ünnepelte a kisebbik királyfi 39. születésnapját pénteken a düsseldorfi Invictus Games-en.

A The Post által megszerzett képeken jól látszik, ahogy a pár egy korsót adogat ide-oda, miközben a röplabda döntő mérkőzést nézik.

A születésnapos herceg lelkesen szurkolt, szemmel láthatóan elemében volt a lelátón. Most nem a telóját nézegette, mint az emlékezetes Beyoncé koncerten.

A hercegék néhány barátjukkal egy Schumacher nevű helyi sörözőbe is betértek, ahol Harry állítólag újabb hat sört dobott le gyors egymásutánban, míg Markle csak egyet ivott.

A buli a sörházhoz tartozó vendéglőben folytatódott. Az Im Goldenen Kessel étterem vendégeit megkérték, hogy ne fényképezzenek, de elmondásuk szerint látták, hogy a herceg nevetgélt és viccelődött, amikor az ételek az asztalához érkeztek. A herceg akkor is izgatottnak tűnt, amikor a vacsora végén megérkezett a születésnapi torta.

Ő és Meghan az étterem tulajdonosával, Thea Ungermannal és Frank Wackers főpincérrel, aki 38 éve dolgozik az étteremben, külön pózoltak a fotókhoz.

Frank Wacker főpincér, aki a csoportot kiszolgálta, a DailyMail.com-nak elmondta hogy

a vacsora bécsi szeletből, sertéscsülökből, kolbászból, sültekből és burgonyapüréből állt.

„Nagyon vidámak voltak” - mondta a bennfentes, hozzátéve, hogy Harry egy fehércsoki tortát kapott desszertnek. „Kedves ember, tényleg nagyon kedvesek voltak.” - mondta a pincér.

Thea Ungermann étteremtulajdonos azt is elmondta, hogy Harry jelenlététől „libabőrös lett”. Biztosak vagyunk benne, hogy a nagylelkű borravaló, amit Harry állítólag a személyzetnek adott, szintén közrejátszhatott ebben.

Lehet, hogy Harry a kontinensen szép számmal zsebelte be a szülinapi köszöntéseket, de úgy tűnik, hogy az Egyesült Királyságban élő családja nem volt ilyen figyelmes.

A királyi családtagok általában kedves szavakkal szokták köszönteni egymást a közösségi médiában, idén semmi jele nem volt ennek a nagy napon Harry herceg esetében. Markle sem kapott születésnapi köszöntőt a családtól, amikor augusztus 4-én betöltötte a 42. életévét.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Magyarul szólalt meg az Eurovízió színpadán Németország csapata - ezt mondta Abor & Tynna
Érzelmi szempontból is kiemelkedő pillanata volt ez az idei Eurovíziónak.

Megosztom
Link másolása

A 2025-ös Eurovíziós Dalfesztivál bázeli döntőjében a német színekben induló Abor & Tynna duó nemcsak a zenéjével, hanem váratlan gesztusával is felkavarta a magyar nézőket:

a produkció végén anyanyelvükön, magyarul szóltak meg.

A testvérpár, Bornemisza Attila és Tünde, akik Bécsben nőttek fel egy magyar zenészcsaládban, a Baller című dalukkal képviselték Németországot.

A Baller egy érzelmes, német nyelvű popdal, amely a szakítás utáni fájdalomról és az újrakezdésről szól. A dal különlegessége, hogy ez az első teljes egészében német nyelvű német Eurovíziós induló 2007 óta. A testvérpár nemrég elkészítette magyarul is Lángra gyújtom az eget címmel, hogy a hazai közönség is élvezhesse a zenéjüket a maga teljességében:

A produkció végén következett a nagy meglepetés azoknak a magyaroknak, akik az Eurovíziót más valamelyik résztvevő országban néztheték, esetleg a YouTube-os közvetítésre kapcsolódtak rá:

a dal végén Tynna először németül, majd angolul, végül magyarul köszönte meg a közönségnek a támogatást: „Köszönöm!”

Ez a gesztus nemcsak az Eurovíziós részvételt fájdalmasan régen nélkülöző magyar közönségnek szólt, hanem a testvérpár családi gyökerei előtt is tisztelgett.

A német előválogatón, a Chefsache ESC 2025 – Wer singt für Deutschland? című műsorban a testvérpár 34,9%-os közönségszavazattal nyerte el a jogot, hogy Németországot képviselje.

A Baller című daluk a debütáló Bittersüß albumuk része, amely 2025. február 14-én jelent meg. A dal szerzői maguk a testvérpár tagjai, valamint Alexander Hauer producer.

A magyar közönség számára különösen megható volt a magyar nyelvű megszólalás, hiszen Magyarország 2019 óta nem vesz részt a versenyen, hiába van számos hazai rajongója az Eurovíziós dalfesztiválnak.

Az Abor & Tynna duó szereplése így nemcsak zenei, hanem érzelmi szempontból is kiemelkedő pillanata volt az idei Eurovíziónak.

Mivel a csapat továbbjutott, szombaton újra hallhatjuk őket, és a megváltozott szabályok szerint még szavazni is lehet rájuk, ha kedvetek van.

A 2023-ban bevezetett szabályok értelmében a „világ többi része” kategóriába tartozó országok – így hazánk is – online voksolhatnak az esc.vote oldalon keresztül,

bankkártyás azonosítással. A beérkező voksok egy kollektív „Rest of the World” pontcsomagként jelennek meg a döntő szavazásában.


Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Második gyermekét várja a csodaszép Tombor Nelli, aki megküzdött a rákkal: gömbölyödő pocakkal érkezett a gálára
Nem hétköznapi módon tudatta a modell és privát séf, hogy ismét kisbabát hord a szíve alatt.

Megosztom
Link másolása

Tombor Nelli, a gyönyörű modell, stílusikon és privát séf második gyermekét várja férjével. Boldogságuk nem is lehetne teljesebb.

A csodás hírt ráadásul a nyilvánosság előtt, az ELLE Awards díjátadón jelentette be – méghozzá nem szavakkal, hanem látványos és elegáns megjelenéssel: babapocakkal tündökölt a fényképezőgépek előtt.

A kismama sugárzott a boldogságtól, és finoman ívelt pocakját büszkén vállalta, ami az est egyik legmeghatóbb pillanata lett. A rajongók és a divatszakma képviselői is szívből gratuláltak a párnak a gyarapodó családhoz.

Íme, Tombor Nelli, aki "plusz egy fővel érkezett" az eseményre - várd meg, amíg betölt a videó:

Tombor Nelli tíz évvel ezelőtt kapta meg a diagnózist a mellrákról. Tavaly ősszel beszélt először részletesen életének erről a küzdelmes időszakáról Tatár Csilla "Túlélésének napja" című sorozatában. A sorozat célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a mellrák korai felismerésének fontosságára, és hogy reményt adjon azoknak, akik ezzel a betegséggel harcolnak.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Igazi cukiságbomba a 85 éves Al Pacino lassan kétéves kisfia
Annak idején nagy felhördülést keltett, hogy a sztár egy 53 évvel fiatalabb nővel jár, és hogy gyermeket vállalt vele.

Megosztom
Link másolása

Friss fotók jelentek meg Al Pacino és Noor Alfallah kisfiáról, a csaknem kétéves Romanról.

Roman Alfallah Pacino 2023 júniusában született, és ő az Oscar-díjas színész, Al Pacino negyedik gyermeke. Érkezésekor a pár közleményben tudatta, hogy a kisbaba egészséges, és szeretettel veszik körül.

Az édesanyja, Noor Alfallah producer, aki évtizedekkel fiatalabb a 85 éves filmsztárnál.

Bár a kapcsolatuk zátonyra futott, közösen nevelik a kisfiút. Roman érkezése nagy figyelmet keltett a sajtóban, nyilván Al Pacino idős kora miatt. Ebben az életkorban ritkán válnak apává a férfiak.

Noor Alfallah tavaly a következő fotót posztolta az akkor még féléves gyermekükről:

Tavaly októberben pedig kiszúrták a lesifotósok a kis Romant és az édesanyját. A képeket erre a linkre kattintva láthatod.


Megosztom
Link másolása