Valószínűleg a kedves olvasó is diétázott már élete során: paleózott a cukorbetegsége miatt, kipróbálta a ketogén étrendet egy szálkásabb alak reményében vagy főtt krumplit evett a gyerektől elkapott fosós-hányós vírus okozta gyötrelmek enyhítése céljából.

Van, aki születésétől kezdve diétára kényszerül valamilyen allergia vagy ételérzékenység miatt, mások a szakmájuk miatt nem ehetik azt és akkor, amit szeretnének.

ennek köszönhetően pedig jóval kevesebb gondjuk volt a leszármazottjaikat sújtó civilizációs betegségekkel.

És hogy mit ettek ehhez? Amit a lakóhelyük adott.

Egészség 160 km-es karnyújtásnyira

Most már eláruljuk: a locavore étrend követői a helyben termett alapanyagok fogyasztására koncentrálnak – jellemzően olyan terményekre, amelyek a lakóhelyüktől legfeljebb 160 kilométeres körzetben elérhetők. Szigorúan véve

Természetesen az élet nem körzővel dönti el az ilyen kérdéseket, sokkal inkább emberi és gazdasági kapcsolódások, no meg az idő képzeletbeli mérőszalagjának segítségével.

Őseink-de jószerével még dédszüleink is- túlnyomó többségben abból főztek, amijük volt, amit ők maguk vagy a környékbeliek megtermeltek, esetleg ami jellegéből vagy feldolgozottságából adódóan kibírta a szállítást. Utóbbiak közé tartozott például a ma már alap fűszernek számító bors vagy a fahéj, és természetesen a só, aminek hiányában nem csak az ételek lettek volna íztelenebbek, hanem a tartósítási eljárások, például a sóban való elrakás vagy a fermentálás is hiányzott volna a konyháról. Ezért sem véletlen, hogy a sóra igen becses, sokszor egyenesen szent anyagként tekintettek, ami véd a rontástól. Fontosságát jelöli az a tény is, hogy az angol fizetés (salary) a latin salarium kifejezésből ered, a római katonák ugyanis járandóságuk egy részét sóban kapták meg.

Láthatjuk tehát, hogy régen sem kizárólag azt ették az emberek, ami a nevezett 160 km-es körön belül termett, de arányaiban sokkal közelebb álltak ehhez az életvitelhez, mint a mai társadalom. Az étel túlnyomó része helyi, szezonális, ebből követezően pedig friss és vegyszermentes volt, magasabb tápanyag-és vitamintartalommal.

hiszen húst és tejterméket csak módjával, feldolgozott élelmiszert pedig szinte egyáltalán nem fogyasztottak, kivéve az olyan, már említett házi tartósítási eljárásokat, mint a szárítás vagy a fermentálás.

Az ételek tápértéke a rövid ellátási láncolatnak köszönhetően magasabb maradt, a penész- és gombagátló szerek hiányában ráadásul nem csak a termelőtől az eladóig tartó idő, de a vásárlás és az elfogyasztás közötti percek is meg voltak számlálva. Míg ma simán bevásárolunk 1-2 hétre előre, addig korábban az aznap a piacon megvett vagy a hétvégén a telekről hazahozott terményt 1-2 napon belül fel kellett dolgozni vagy el kellett fogyasztani, különben ment a kukába. A mostani kényelemnek viszont az az ára, hogy mire elfogyasztunk egy terményt, addigra annak a tápanyagtartalom sokszor már csak az eredeti 60%-át éri el.

Messziről jött étel azt mond, amit akar

Ma az átlagos hazai boltban kapható fokhagyma kínai, a paradicsom spanyol, a csomagolt árut már nem is említve, ahol sokszor az olyan alapvető alapanyagok is egészen távoli helyekről kerülnek a polcokra, mint a barna lencse.

Érthető módon az emberek ritkán olvasnak az árcédulán túl, pedig ennek az olcsóságnak az árát később a gyógyszertárban kell kifizetniük, hiszen a már említett tápanyaghiányon túl ezek a termékek sokszor egészen más élelmiszerbiztonsági előírásokkal rendelkező országokból, és bizony tartalmazhatnak olyan vegyszermaradványokat vagy akár emberi ürülék is, amik rövid vagy hosszú távon károsak az egészségünkre.

-De hát ugyanezt elmondhatjuk a szomszéd Józsi bácsiról is, akinél senki se ellenőrzi a különböző vegyszereket és mégis minden szombaton ott árul a piacon!-mondhatnánk, és igazunk is lenne.

Amire épül, az az egymással szoros gazdasági és társadalmi kapcsolatban élők közötti bizalom. Hiszen csak akkor fogom könnyű szívvel kifizetni a magasabb árat azért a magyar fokhagymáért, ha megbízom a termelőben, és valahol felelősséget érzek iránta.

Ehhez viszont tényleg olyan mélységű kapcsolat szükséges, amire a mai világban sokszor még a rokoni, baráti viszonyok esetében sincs időnk. Tudni arról, hogy a piacon kapott barackért a gazda adott évben az egész családját hetekig riasztotta fel legszebb álmából, ha jött a fagy, időt igényel. Átérezni, mit jelent a szomszéd falu termelőjének a mi kertünkben csak hatalmas tócsákat okozó, az ő paradicsomültetvényét azonban özönvízként elmosó eső, időt igényel. Kitartani egy bizalomra épített kapcsolatban akkor is, amikor könnyebb lenne az olcsóbb, egyszerűbb megoldás felé fordulni…igen, ez úgy hangzik, mit egy párkapcsolat, egy házasság.

Az ilyenfajta helyhez kötött kapcsolódások egyébként nem csak a mikrobiomunk vagy például környezetvédelmi és fenntarthatósági szempontból amúgy az egész Föld számára hasznosak, hanem a mentális egészségünknek is jót tesznek.

Zöldségből és hírekből is a környékbelit!

Nem csak a szánkon keresztül bevitt fizikai ételtől, hanem a szellemi tápláléktól is lehetünk rosszul. A világ zaja egyre hangosabb, naponta árasztanak el minket globális hírek háborúkról, gazdasági válságokról, klímaválságról – ezek a távoli problémák gyakran szinte elérhetetlennek tűnnek számunkra, és tehetetlenség érzését kelthetik bennünk, nyomasztanak, felemésztenek minket.

A locavore szemlélet nemcsak az ételeink kiválasztásában, hanem a hírfogyasztásban is segíthet:

A globális hírek ráadásul többnyire a negatív eseményekre fókuszálnak, hiszen azok hírértéke sajnos mindig nagyobb. Ezzel szemben a helyi hírek többször tartalmaznak pozitív történeteket – például apró, de sikeres közösségi projektekről, helyi összefogásról vagy akár csak arról, hogy Nyíregyházán születtek új kiskutyák.

Az egyik legnagyobb előnye annak, ha a helyi hírekre fókuszálunk, hogy alaposabb és szélesebb körű tudással fogunk rendelkezni a minket fizikailag is érintő kérdésekben- legyen az egy önkormányzati kérdés mondjuk a parkolóhelyek kialakításáról vagy arról, mikor és hol adhatjuk le a doboznyi használt elemünket és javíthatatlan elektronikai eszközünket

Minden pozitív tulajdonsága mellett a lokális hírfogyasztást sem kell túlzásba vinni. Ahogy a vitaminos dobozon is áll: az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot. Ami hiányzik saját környezetünkből- legyen az egy különleges fűszer vagy egy inspiráló történet- azt nyugodtan keressük továbbra is a nemzetközi polcokon.