FONTOS
A magyar középiskolások 66 százalékát pedig rendszeresen verik, csúfolják vagy piszkálják az iskolában.
FONTOS
A hírt a háromgyermekes modell a saját, fizetős valóságshow-jukban osztotta meg a követőivel. Szerinte súlyos depresszióval küzd a rapper.
FONTOS
Balassa Gábor szerint 50 felett ritkaság a szép nő és a férfiaknál is ez a helyzet. Szerinte ebben a korban elhízni a legkönnyebb.
FONTOS
Minden munkának megvannak a maga előnyei és hátrányai. Aztán néha a hátrányok felülmúlják az előnyöket. Olyankor jön el az ideje, hogy keress valami újat.
FONTOS
Kutatók megállapították, hogy a vakcinák az immunrendszer erősítésével csökkenthetik a demencia kialakulásának esélyét.
FONTOS
A nő a New York-i Filmakadémia 21 éves hallgatója volt, és érdeklődött a zene iránt, amikor 1997-ben megismerkedett az akkor 47 éves zeneszerzővel.
FONTOS
Mindenki a maga eszközeivel harcol a terrorizmus ellen. Vannak, akik az életüket is hajlandóak kockáztatni ebben a küzdelemben.
FONTOS
Workshopokkal, előadásokkal várnak, ha fejlődnél többek közt az önismeret, önbizalom-, a selfbrand-építés, vagy akár a társadalmi felelősségvállalás terén.
FONTOS
A korai felismerés azért ennyire fontos, mert a terhességi cukorbetegség két ember életét befolyásolja: az anyáét és a babáét.
FONTOS
Nagyon kellemetlen incidens történt, miközben a spanyol riporternő, Isa Balado éppen egy madridi rablásról próbált tudósítani élő adásban.
FONTOS
Mit tudsz a menopauzáról? Akit nem érint, az nagyjából annyit, hogy ha bekövetkezik, legalább nem kell tovább védekezni a nem kívánt terhességek ellen, és hogy időnként csatakosra izzadja magát az ember - nem nagy ügy, minek ezzel ennyit fogalkozni.
FONTOS
A legkevésbé támogató módon állt felesége problémájához a híres énekes, de a PR-csapata megtalálta a módját, hogy mindezért Sophie-t járassák le.
FONTOS
Az emberiség évezredeken át nagyon odafigyelt a növényekre, de ma már szinte észre sem vesszük őket, és alig tudunk róluk valamit. Ezt hívják növényvakságnak, ami ellen tudatosan is tehetünk. Mutatunk pár jó módszert.
FONTOS
Félhetsz tőle, de minek, ha ki is használhatod a mesterséges intelligencia előnyeit. A ChatGPT beszél magyarul, és sokkal többet tud, mint hinnéd. Segítségével megtalálhatod, és megszerezheted álmaid állását!
Népszerű
Ajánljuk