Megette a hamis bérletét az utas, hogy kisebb büntetést kapjon a BKK-ellenőrtől
A BKK május 14-i akciója során az ellenőrök egész nap nem büntettek a budapesti járatokon, helyette a kiszúrt bliccelőknek szivecskés matricákat és kitűzőket osztogattak. Ezzel akarták felhívni a figyelmet arra, hogy megéri jegyet vagy bérletet váltani, ha már igénybe vesznek az utasok egy szolgáltatást.
Az eddigi büntetés-alapú megközelítést röpke egy napig felváltotta ez a kedves gesztus. Ezen alkalomból követte az ellenőrök egy napját az NLC munkatársa. Beszélgetéseik során a BKK kollégái elképesztő sztorikat meséltek.
– mondta el egyikük. Az unalmas kifogások közt szerepel, hogy nem vették észre a lejárati dátumot, hogy épp nincs internet, meg hogy elfelejtettek bérletet venni. Van ezekben ráció egyébként, de továbbra is az utas felelőssége a tájékozódás mellett az, hogy ügyeljen a jegyváltásra.
Ennél extrémebb dolgok is történnek. Az egyik ellenőrnő szerint
Miért tesz ilyet bárki egy gazdagon összetapogatott, mindenfélével bevont papírdarabbal, merül fel a kérdés. Az ominózus eset során az ellenőr ugyanis
Ezért döntött úgy az utas, hogy eltünteti és megemészti a bizonyítékot, és inkább bevállalja a pótdíj fizetést. Szigorúan a nassolás után.
Valószínűleg a bélretet nem minősítették élelmiszernek a helyszínen, így akkor csak a jegyhiányért kellett fizetni. május 14-én ezért is csak matrica vagy kitűző járt volna.
A BKK közleményt is kiadott arról, hogy
azzal szemben, hogy „a milliókat jó minőségben és nagyon kedvező áron kiszolgáló közösségi közlekedés üzemeltetéséhez, fejlesztéséhez minden forintra szükség van”.