2024-től Magyarországon nem lehet érettségit tenni művészettörténetből, mivel a tantárgy (a film-és médiaismerettel együtt) az alaptanterv 2020-as keltezésű változásainak köszönhetően megszűnik.

Illetve hát dehogy szűnik meg, csak beleolvad a vizuális kultúra nevű tárgyba, ahol a 9-10. évfolyamon majd heti 45 egész percben mindent megtanulhatnak a diákok arról, miért kígyózik a sor mondjuk a Renoir-kiállítás előtt.

Meg hát, minek is erről ennél többet tanulni? Akit érdekel, ott van rá az internet, olvasson utána!

Vagy ez nem így működik?

Amit nem vetnek, abból nincs mit aratni

Aki maga is volt már gyerek (vagyunk ezzel így néhányan), az pontosan tudja, ha nem lenne kötelező az iskola, bizony nagyon kevesen járnának oda, az otthontanulás intézményét pedig igen kevesen tehetik/akarják megengedni maguknak.

Ebből kifolyólag, ha mondjuk nem lenne kötelező egy előre meghatározott tanterv mentén irodalmat tanulni, az írás-olvasás elsajátítása után a legtöbb gyerek önszántából maximum képregényt olvasna, és később érthető módon igyekezne megszabadulni a szülei által felhalmozott verseskötetektől, klasszikus regényektől vagy bármilyen fajsúlyosabb könyvtől.

Mert az számára nem lenne érték.

Ugyanígy, ha valakinek nem kötelező az iskolás évei alatt stílusokat, történetiséget, iskolákat is tanulni a vizuális kultúra megismerése kapcsán, az nem fogja érteni a problémát mondjuk egy zsámbéki romtemplom pályázata körül, nem kap fogódzót egy múzeum tárlatának értelmezéséhez, vagy ami talán a legrosszabb: nem fog tudni értékrendi különbséget tenni egy reneszánsz festmény és egy AI generálta giccskép között.

Ha pedig nincs lehetőség arra, hogy egy bármilyen családi háttérrel rendelkező gyerek kóstolót kapjon az alkotás fizikai tevékenységén túl a művészet történelmi összefüggéseibe, áthatásaiba, akkor egy idő után nem lesz kellő számú ember, aki ezeket az értékeket hivatásszerűen őrizze, védje, magyarázza és tovább örökítse, és évszázadok közös munkája vész kárba.

Ahogy arra a Magyar Tudományos Akadémia is rávilágított a tantárgy kivonásával kapcsolatos közleményében, a rendelkezés az egyetemi felvételizők számának csökkenését vonja maga után, ezzel pedig a jövő oktatásának színvonalát, valamint a muzeológiai, műemlékvédelmi, múzeumpedagógiai, tudományos szakemberek utánpótlását veszélyezteti.

Amire pedig kevés ember van, arra kevés energia jut, a gondozandó tudás és érték viszont egyre több lesz.

Az viszont sajnos nem megoldás, hogy papíron összematekozzuk a kívánatos eredményt, majd odatoljuk valakinek az orra alá azzal a felszólítással, hogy „Hát ez nem atomfizika, holnaptól ezt is te tanítod, a már meglévő munkaidődbe sűrítve…”

Képzivataros idők

A szintén megszűnő (illetve papíron más tantárgyakba olvadó ) film- és médiaismeret, szűkebb művészeti terület révén még pontosabban világít rá a szakemberek félelmeire a változással kapcsolatban.

Hartai László, az ELTE Filmtudomány tanszékének alapító oktatója 2020-ben, a NAT átalakításakor azt mondta: az, hogy a tantárgy tartalma más tárgyakba kerül, csak "retorikai fogás", ehhez ugyanis a többi tanár továbbképzésére és tananyag-, illetve módszertani fejlesztésre lenne szükség.

Erre pedig nem nagyon látunk példákat. Az, hogy végül mely másik tantárgyakba és milyen módon fog megvalósulni a megszűnő tananyag átmentése, nem egészen világos. Ami viszont egyértelmű: a többi tanárnak ez újabb plusz munkát fog jelenteni. Hogy honnan szerzik majd ehhez a szakmai tudást, az jó kérdés, révén maga a képzés állami szinten megszűnt.

Lehet.

Vagy csak szóltak nekik, hogy oldják meg, a gyerekek érdekében. És ők megoldják.

Autodidakta módon kitanulják a már meglévő munkájuk mellett, amit mások évekig tanultak az egyetemen. Megtanulják vagy kitalálják, hogyan kell egy harmadikos vagy negyedikes alsósnak a biztonságos internethasználatról úgy megtartani az ajánlott 6 órát, hogy utána a kisdiáknak ne okozzon gondot:

• A személyes adat fogalmának értelmezése
• Az online zaklatás felismerése, a segítségkérés lehetőségeinek bemutatása és gyakorlása
• Közvetlen tapasztalatok szerzése az álhírekkel, manipulált képekkel, videókkal kapcsolatban
• Az online kommunikáció etikai és biztonsági szabályrendszerének bemutatása
• Az online függőség jellemzőinek ismerete
• A személyes adatok védelme

Teljesen életszerű és igazán bárkitől elvárható ennek gyors és zökkenőmentes lebonyolítása.

Ezzel párhuzamosan meg a mai mozgó-és állókép dömpingben felnövő gyerekek egészen a kilencedik osztályig várnak majd arra szép türelmesen, hogy átlássák a művészettörténet rájuk vonatkozó részét.

Majd a pedagógus ezt is megoldja. A történelemtanár kellő szeletet kanyarít az egyre növekvő tananyagra rendelkezésre álló időből az aktuális korszak művészettörténeti részének is. A földrajz szakos kollegák átveszik a művtörisek könyvtárát és oktatási anyagait, és belegyömöszölik a sajátjukba.

Aki meg művészettel akar majd felnőttként foglalkozni, az döntse ezt el már óvodás korban és járjon művészeti szakirányú iskolába, különben csak magánszorgalom útján fog bekerülni a felsőoktatás művészeti berkeibe.

Kulturális hozzátáplálás

Olyan ez egy kicsit, mint a kisbabák hozzátáplálása. Minden évben előkerül valami újabb tanulmány, ami szerint eddig rosszul csináltuk az egészet, azért ennyi az allergiás, ételérzékeny, hamarabb kellett volna bevezetni a glutént, darabossal kellett volna csinálni az új étel bevezetését, vagy nem is, mégis inkább pürésítve, és így tovább.

Jelenleg ott tartunk, hogy minél több étellel (és földdel, fűvel és egyéb koszokkal) ismerkedik meg a gyerek az első években, annál gazdagabb lesz a testének az „ismeretanyaga”, és annál nagyobb tudással fog rendelkezni arról, hogyan érdemes a vele kapcsolatba kerülő dolgokat kezelnie.

Ha mindig rájuk bíznánk a választási lehetőséget, a gyerekek csak édességet ennének, és nem csak a fogaik mennének tönkre, de a rövid és hosszútávú egészségük is.

Valahogy így működik elméletben az oktatás is: meg kellene kínálni a gyerekeket az eddigi tudásunk alapján a megfelelő időben a megfelelő alapismeretekkel, lehetőleg minél többfélével, hogy aztán egyik se legyen „testidegen” számára.

Hogy ha felnőttként találkozik vele, nem kapjon tőle allergiás rohamot vagy hascsikarást.

Remélhetőleg az átalakítások, átnevezések és átminősítések ellenére sok mai diáknak is sikerül majd belecsepegtetni a vizuális főzelékébe azt a minimumot, amitől felnőttként, ha érteni nem is mindig, de érezni és tisztelni tudja majd a művészetet.