FONTOS
A Rovatból

Virágon és síron túl - így is megemlékezhetünk elhunyt szeretteinkről

Nem mindannyian tudunk elmenni Halottak napján szeretteink sírjához, ezért összegyűjtöttünk pár ötletet arra, hogyan tudunk mégis méltóképpen megemlékezni róluk.
Solomayer Anna - sassy.hu
2024. október 30.


Megosztom
Link másolása

Mindenszentek és Halottak napján megtelnek a temetők gyertyákkal, virágokkal és a tiszteletüket leróni érkező élőkkel. De milyen más hagyományos és kevésbé hagyományos változatai vannak a megemlékezésnek?

Fényév távolság

Kamaszként sokszor töltöttük a családdal az őszi szünet néhány napját egy eldugott kis zalai falu egyik öreg házában. Pihentünk, olvastunk, kirándultunk a hidegen szemerkélő esőben… és elmentünk a helyi temetőbe. Egyetlen ott nyugvó halottat se ismertünk, egyetlen sírhoz se kötődtünk még távolról sem, mégis egy nagy csomag teamécsessel végigjártuk a sírokat, és ahol nem láttunk gyertyát vagy virágot, oda tettünk egy mécsest. Volt, hogy csendben, mindenki a maga gondolataiba merülve, volt, hogy beszélgetve sétáltunk egy rövidet, de tettük ezt mindig azzal a tudattal, hogy akárhol is gyújtjuk a gyertyát, az utat talál ahhoz, akinek szüksége van rá.

Nem mindenki tud eljutni Halottak napja környékén az összes olyan sírhoz, amit szeretne felkeresni.

Egyrészt a távolság sem mindig leküzdhető, hiszen sokaknak nem csak megyéket, de országokat is át kellene utazni ahhoz, hogy le tudják róni a kegyeletet.

Másfelől pedig nagyon kevés az olyan ember, akinek a felmenői ugyanabban az 1-2 temetőben lennének eltemetve, így sokszor nem fér bele ebbe az időszakba az összes érintett sírkert felkeresése.

Temető viszont minden településen van.

Ha nem tudunk saját szeretteink sírjához kimenni, menjünk ki a legközelebbi temetőbe, és ott emlékezzünk rájuk.

Ebben a rohanó világban egyébként is érdemes minden lelassító, lecsendesítő tevékenységre időt szakítani, és hát kevés nyugalmasabb és elgondolkodtatóbb hely létezik egy gyertyákkal kivilágított temetőnél.

Egyedül vagy társaságban, de érdemes egy fél órás sétát tenni, mécsest gyújtani azokon a sírokon, amiket már nem gondoz senki, elgondolkozni vagy beszélgetni arról, mi milyen temetést, emlékőrzést szeretnénk majd magunknak.

Halotti beszélgetés

Nem beszélünk a halálról, nem beszélünk a temetésről, nem beszélünk a halottainkról, a halottainkkal meg pláne nem.

Pedig kellene.

Legtöbbünk halhatatlannak tűnően éli az életét, és az elmúlás gondolatát igyekszik magától a lehető legtávolabb tartani.

Holott minél többet és természetesebben beszélünk ezekről, annál teljesebben, hálával telve tudjuk megélni az életet.

Ehhez a munkához ráadásul a természet is megfelelő hangulatot kínál: Mindenszentek és Halottak napja környékén a mi klímánkon még a környezet is az elmúlásról beszél, a lehető legőszintébben. A borongós, hamar sötétedő külvilágból jól esik bekuckózni, lelkileg is befelé figyelni, gyertyát gyújtani és beszélgetni azokról vagy azokhoz. akik már nincsenek köztünk. Akár magunkban, akár hangosan, a beszélgetés enyhíti a fájdalmat és segít fókuszba helyezni az igazán fontos dolgokat az életben.

Beszélgetés indítónak készíthetünk közösen „emlékkompótot” is: írjuk fel elhunyt szeretteinkhez köthető legkedvesebb emlékeink hívószavait egy papírra őket egy üvegbe. A vicces vagy megható történetek megosztása összekapcsolja a résztvevőket, közös emlékezetet hoz létre, amiből nehéz napokon erőt meríthetünk.

Ízbe zárva, illatba rejtőzve

Mindenkinek van olyan egészen személyes, zsigeri emlékérzete elhunyt szeretteiről, amit nem tud megmagyarázni: hogy miért jut a szeptemberi eső utáni éles fényekről mindig a nagymamája az eszébe, vagy miért nem a méteres kalácsról, hanem a Szécsi Pál-számokról jut eszébe a dédi.

Az én apai nagyszüleimet  az égett pirítós, a nádas mocsárillata, a tusfürdőkben használt mesterséges kamilla illat vagy érdekes módon a kezdetektől utált állott cigarettaszag rögzítette az emlékeimben, így akármikor megérzem ezeket az illatokat, akaratlanul ők jutnak eszembe.

Van, akinek bizonyos mozdulatok, van, akinek ízek vagy hangok, szófordulatok jelentik a legszorosabb kötődést elhunyt szeretteikhez.

És ez olyan jó.

Ezeket nem lehet intézményesíteni, nem lehet naptári naphoz, kötelezőnek gondolt árucikkekhez vagy akár évszázadok óta működő rituálékhoz kötni, mert ez valóban belülről jön, végtelenül személyes, és titokzatos módon ezt még mi magunk se tudjuk befolyásolni.

Ha lehetett volna választani, én se az állott cigarettaszaggal kapcsolom össze nagymamámat, hanem mondjuk a rántott húséval vagy a barackbefőtt ízével, de ez nem kívánságműsor.

És ez benne az izgalmas és szép.

Az ünnepnapokról szóló Hoppi mesék című sorozatnak van egy része, mely a Halottak napjáról szól. Ebben

az egyik szereplő túrós rétest süt a nagymamája emlékére, egy másik felteszi a nagypapája kedvenc lemezét, és így tiszteleg az emléke előtt.

Nem nehéz nekünk sem olyan apró gesztust találnunk, ami, ha fizikai valójában nem is, de érzékeinkben megidézi azt, akire emlékezni szeretnénk. Vegyünk egy csokorral a kedvenc virágából, tegyük be azt a filmet, amit együtt néztünk rongyosra annak idején, sétáljunk ki a padhoz, ahol az utolsó években üldögélt… vagy csak gondoljuk végig, milyen íz, illat, hang vagy tapintás által élnek tovább bennünk. Ezeket a felismeréseket érdemes egyébként a közeli családtagokkal is megosztani, egészen érdekes tud lenni, hogy ugyanaz a személy kinek hogy maradt meg az érzékeiben.

Neves vagy névtelen adakozók

„Holtak a holtakkal, élők az élőkkel…”-mormogja a Macskajajban Zare nagyapja, és gondolják mások is, ha a halál kerül szóba. Sokan ugyanis nem koszorúval és sírhely kiváltással ápolják szeretteik emlékét, hanem azzal, hogy a nevükben igyekeznek valami jót tenni az élőkkel.

Így születnek sokszor tragikus veszteségekből az elhunyt nevével fémjelzett emlékalapítványok, kutatási alapok, ösztöndíjak.

Azonban a kevésbé látványos jótékonykodásnak is nagy hagyománya van.

Régi szokás volt például Halottak napján, vagy az adott elhunyt temetésének évfordulóján adakozni.

Utóbbi a zsidó vallásban a jorcajt vagy jorcájt  néven ismert szokás, mely során az évforduló napján (ha szombatra esik, akkor pénteken) meglátogatják az elhunyt sírját és ott jótékony célra felajánlanak egy összeget.

A keresztények körében szokás volt Mindenszentek környékén kolduskalácsot készíteni, melyet a temető kapujában várakozó koldusoknak adtak, hogy cserébe imádkozzanak halottaikért.

„A szegényeket és az utazókat a katolikus és az ortodox egyház a halottak földi képviselőjének tekintette, következésképp a róluk való gondoskodás egyenértékűnek számított a halottakról való gondoskodással” – írja Hesz Ágnes néprajzkutató „Élők, holtak és adósságok” című kötetében a szokás hátteréről.

Nem csak magyar területen, de angolszász vidékeken is szokás volt Mindenszentek előestéjén, All Hallow’s Eve-kor, azaz Halloween estéjén és másnapján is soul cake-et, lélek sütit sütni ugyanezen célból, csak ott a koldusok „házhoz jöttek”, és a regöléshez hasonlóan énekkel kérték a háziak adományait az imákért cserébe. Egyes kutatók ezt a házról házra való járást tekintik a mai „Trick or treat!” egyfajta előképének.

Kezdjetek el élni

Az elhunytak felé talán a legnagyobb tiszteletet azzal adjuk meg, hogy kiszívjuk az élet velejét.

Hogy nem várunk különleges alkalmakra ahhoz, hogy jól érezzük magunkat.

Hogy arra (is) használjuk az időnket, hogy felvállaljunk fontos ügyeket, legyen az biztonságos lakhatás, a gyermekszegénység felszámolása vagy adott esetben az élet méltósággal történő befejezésének kérdése.

Hogy teszünk valamit azokért, akik talán majd csak elbeszélésből vagy egy sírfeliratból fognak minket ismerni.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


FONTOS
A Rovatból
Christina Applegate elárulta, melyik tünetre nem figyelt, ami a szklerózis multiplexre utalt évekkel előtte
A központi idegrendszert érintő, egész életen át tartó betegség tünetei folyamatosan súlyosbodnak, már mozogni is nehezen tud.

Megosztom
Link másolása

Már írtunk arról, hogy Christina Applegate nyíltan beszélt a betegségéről, és arról, hogy az állapota súlyossága miatt kénytelen volt visszavonulni a színészettől.

A közelmúltban egy interjúban azt is elárulta,

háttérszín kiemelés

melyik apró jelet hagyta figyelmen kívül évekkel azelőtt, hogy hivatalosan is szklerózis multiplexet (MS) diagnosztizáltak volna nála.

Az 53 éves színésznő – akit annak idején az Egy rém rendes család című sorozatban ismertünk meg – 2021-ben állt nyilvánosság elé a betegséggel, a diagnózis után néhány hónappal.

A központi idegrendszert érintő, egész életen át tartó betegség tünetei miatt rendkívül nehéz volt számára a Halott vagy (Dead to Me) harmadik, egyben utolsó évadának forgatása.

Később azonban elárulta, hogy a betegséget már évekkel korábban is tünetek jelezték, csakhogy ő ezekre nem figyelt...

Egy korábbi interjúban, amely a Good Morning America című műsorban hangzott el, a színésznő az egyik barátjával, a szintén szklerózissal küzdő Jamie-Lynn Siglerrel beszélt az első jelekről. De más interjúkban is őszintén vallott a betegségéről.

"Szerintem valószínűleg már hat-hét éve megvolt [az MS]. Az első évad alatt [a Dead to Me-ben] észrevettem a forgatáson, hogy a lábam gyakran megbicsaklik. Azt gondoltam, biztosan csak fáradt vagyok, vagy kiszáradtam, vagy az időjárás az oka"

- mondta.

"Aztán hónapokig nem történt semmi, így nem foglalkoztam vele. De amikor durván lecsapott, muszáj volt odafigyelnem"

- tette hozzá a színésznő, majd könnyek között árulta el, hogy a forgatás végére már kerekesszékkel vitték a stúdióba.

"A tipikus tüneteim 2021 elején kezdődtek, akkor még csak bizsergést éreztem a lábujjamban"

– mesélte Christina Applegate.

"Mire nyáron elindult a forgatás, már annyira rossz állapotban voltam, hogy nem tudtam messzire sétálni – kerekesszékkel vittek a díszletbe."

Azt is elmondta, hogy bár elviselhetetlen fájdalmai vannak, mára hozzászokott.

2022-ben a Kelly Clarkson Show-ban is beszélt arról, hogy gyakran a színészi munkába menekült, hogy elterelje figyelmét a valós élet problémáiról.

"Valószínűleg egész életemben gyászoltam és traumákat éltem át, és a színészet volt az a hely, ahol nem kellett ezt éreznem" – mondta akkor, hozzátéve, hogy a múltbéli szakításokat, haláleseteket és a mellrákot is így próbálta feldolgozni.

Majd így folytatta: "A Dead to Me szépsége az volt, hogy lehetőséget adott erre – nem kellett állandóan viccesnek lennem, nem kellett tartanom magam. Összeomolhattam egy jelenetben. És az tényleg én voltam. A lelkem omlott össze – sajnos – az egész világ előtt, de egyfajta gyönyörű megtisztulás volt."


Megosztom
Link másolása

FONTOS
A Rovatból
SOKKOLÓ! Az is számít, mikor szültél – háromszorosára nőhet a rák esélye, ha rosszkor jön a baba!
A számok nem szépítenek. Az új kutatás alapján egyre világosabb, hogy a megelőzés nemcsak egyéni döntések kérdése, hanem hosszú távú társadalmi felelősség is.

Megosztom
Link másolása

Egy friss kutatás szerint drasztikusan megnőhet a mellrák kockázata azoknál a nőknél, akik életük során jelentős súlygyarapodást tapasztaltak, és első gyermeküket 30 éves koruk után szülték – vagy soha nem vállaltak gyermeket.

A számok nem szépítenek: ezek a nők közel háromszor nagyobb eséllyel betegedtek meg mellrákban, mint azok, akik fiatalabban szültek és közben megőrizték testsúlyukat.

A kutatást a Manchesteri Egyetem kutatói mutatták be a Spanyolországban, a Malagában megrendezett Európai Elhízástudományi Kongresszuson. Az elemzésükben 48 417 nő adatait vizsgálták, akiknek az átlagéletkora 57 év volt - írta a The Sun.

A résztvevők testtömegindexe (BMI) átlagosan 26 körül mozgott – ami már az elhízás előszobájának számít.

A tudósok három csoportra osztották a nőket:

* akik 30 éves koruk előtt szültek,

* akik 30 után,

* és akik soha nem vállaltak gyereket.

Azt is figyelték, mennyit híztak 20 éves koruk óta. Ezt önbevallás alapján mérték: a résztvevők visszaemlékeztek, mennyit nyomtak 20 évesen, majd összehasonlították az aktuális testsúlyukkal. A nőket ezután átlagosan 6,4 éven keresztül követték nyomon, ez idő alatt 1702-en lettek mellrákosok.

A számítások szerint azoknál a nőknél, akik felnőtt életük során több mint 30 százalékkal növelték a testsúlyukat, és közben csak 30 felett szültek vagy gyermektelenek maradtak, 2,73-szor nagyobb eséllyel diagnosztizáltak mellrákot.

Ezzel szemben azok, akik 30 éves koruk előtt szültek és testsúlyuk csak 5 százalék alatt változott, sokkal kisebb kockázatnak voltak kitéve.

A kutatás vezetője, Lee Malcomson szerint a két tényező – az elhízás és a késői gyermekvállalás – egymást erősítve növeli a veszélyt:

„Több információra lenne szükség arról, hogyan befolyásolja az anyaság időzítése és a testsúlyváltozás a mellrák kockázatát, mert így sokkal pontosabban lehetne azonosítani, kik tartoznak a veszélyeztetett csoportba, és célzott tanácsokat lehetne adni számukra az életmódbeli változtatásokhoz” – magyarázta.

A korábbi tanulmányok már korábban is jelezték, hogy a fiatalkorban történő szülés csökkentheti a menopauza utáni mellrák esélyét. A súlygyarapodás viszont régóta ismert kockázati tényező.

Az újdonság ebben a kutatásban az, hogy elsőként mutat rá arra, miként hat egymásra ez a két faktor, és hogy a korai szülés védőhatása nem tudja ellensúlyozni a későbbi elhízás káros következményeit.

Malcomson hozzátette:

„Elengedhetetlen, hogy a háziorvosok is tisztában legyenek azzal, hogy a jelentős súlygyarapodás és a késői gyermekvállalás – vagy a gyermektelenség – kombinációja jelentősen növeli a nők mellrákkockázatát.”

Az új kutatás alapján egyre világosabb, hogy a megelőzés nemcsak egyéni döntések kérdése, hanem hosszú távú társadalmi felelősség is.


Megosztom
Link másolása


FONTOS
Az oklahomai tinédzsert áramütés érte a nyakláncán lógó fémkereszt miatt – sikoltására ébredt az anyja
Horrorisztikus történetről számolt be egy 38 éves nő. 16 éves fiát érte baleset. „Az egész házban égett haj, égett bőr és elektromos égés szaga terjengett.”

Megosztom
Link másolása

Borzalmas esetről számolt be egy 38 éves oklahomai nő, Danielle Davis.

Április 30-án éjszaka sikoltásra ébredt - a hang a 16 éves fia, Rayce Ogdahl szobájából jött.

A hatgyermekes nő azonnal fia segítségére sietett. "Azt hittük, talán csak videojátékkal játszik, és dühös lett" – mesélte egy külföldi bulvárlapnak. "Aztán hallottam, ahogy kiabál: ‘Anya!’, és ott állt a folyosón. Azt mondta: ‘Áramütést kaptam. A nyakláncom miatt történt."

A fiú nyakán súlyos égésnyomok voltak. "És a szag... borzalmas volt. Az egész házban égett haj, égett bőr és elektromos égés szaga terjengett, Azonnal hívtuk a 911-et és mentőt kértünk."div>

Danielle Davis szerint fia az ágyban feküdt, amikor a szokatlan baleset történt.

"Azt mondta, kihajolt az ágyból, és ekkor a nyakláncán lógó kereszt hozzáért a hosszabbító csatlakozójának kilátszó fémrészéhez. Végig eszméleténél volt, tudta, hogy áramütés érte. Mivel minden fémből volt, egy zárt áramkör alakult ki a nyaka körül. Amikor megpróbálta letépni magáról a láncot, égési sérülések keletkeztek, égési sérüléseket szenvedett a kezén is."

Az egész másodpercek alatt történt, és a fiú azt hitte, itt a vég, most meghal.

A tinédzsert azonnal a helyi kórház égési osztályára szállították, és a Másod-, harmad- és negyedfokú égési sérülések miatt az intenzív osztályon kezelték.

Az orvosok szerint a fiú olyan erősségű áramütést szenvedett el, amibe bele is halhatott volna.

A baleset nyomai látszanak a nyakán, a People fotóit erre a linkre kattintva láthatod.

A család elmondása szerint okult a történtekből. Most mindenkit arra figyelmeztetnek, mennyire veszélyes lehet, ha hosszabbító vagy töltőkábel van az ágy közelében. És úgy vélik, semmi, egy telefonos üzenet vagy értesítés sem lehet olyan fontos, hogy amiatt az ágyon legyen a telefon.


Megosztom
Link másolása


FONTOS
A Rovatból
Rózsaszín füsttel tiltakoztak nők a Vatikánnál, amiért csak férfiak döntenek a katolikus egyházról és a pápáról
A hívek fele nő, ennek ellenére a nőket kizárják a döntéshozatalból, és semmilyen tisztséget nem tölthetnek be a Vatikánban, még pappá sem szentelhetik őket.

Megosztom
Link másolása

2025. május 7-én, a 267. pápa megválasztására összehívott konklávé első napján, női aktivisták csoportja rózsaszín füsttel tiltakozott a Vatikánban a nők kizárása ellen a katolikus egyház vezetéséből.

A demonstrációt a Women's Ordination Worldwide (WOW) és a Women's Ordination Conference (WOC) szervezte,

hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a pápaválasztás során kizárólag férfi bíborosok döntenek a katolikus egyház jövőjéről, holott a hívek fele nő.

A tiltakozók a Sixtusi kápolna, vagy ahogyan újabban írják a nevét, a Sixtus-kápolna fekete és fehér füstjeit idézve

rózsaszín füstöt eregettek, ezzel szimbolizálva a nők egyházon belüli egyenlőség iránti igényét. A demonstrációkon énekekeltek, imádkoztak vagy jelszavakat kiabáltak. Arra figyelmeztettek, hogy a nőknek is joguk lenne részt venni az egyházi döntéshozatalban és az egyházi rendekben.

A szervezők közleményükben "segélykiáltásnak" nevezték az akciót, amelyet a bíborosok nem hagyhatnak figyelmen kívül.

A Women's Ordination Conference (WOC) 1975-ben alakult az Egyesült Államokban, célja a nők pappá szentelésének előmozdítása a katolikus egyházban. A szervezet azóta számos demonstrációt szervezett, többek között 2013-ban is rózsaszín füsttel tiltakozott a pápaválasztás idején. A mozgalom tagjai szerint a nők kizárása az egyházi rendekből nemcsak igazságtalan, hanem ellentétes az evangéliumi értékekkel is.

A csoport egyébként 2013-ban, Ferenc pápa megválasztása előtt is rózsaszínű füsttel tiltakozott.

A tiltakozásról itt láthatsz beszámolót:


Megosztom
Link másolása