FONTOS
A Rovatból

Fradi-leves és betonfőzelék helyett menzabizottság és gasztropszichológia?

Szabadszedéses konyha? Kevesebb leves? Vagy elég egy jól működő menzához minden asztalhoz egy jól evő gyerek? A közétkeztetésre mindenkinek van ötlete, a kérdés csak az: ki tudja őket megvalósítani?

Megosztom
Link másolása

Felcakkozott mosogatórongy műanyagvödör szórással - középiskolában csak így hivatkoztunk egymás között a menza milánói makarónijára. A kifejezésnek annál is inkább volt létjogosultsága, mert az nem tőlünk, diákoktól, hanem egyik tanárunktól származott.

Utólag azt mondom, kár volt.

Ezzel ugyanis még annak is elvette az étvágyát az aznapi ebédtől, aki egyébként szerette ezt az ételt, vagy egyáltalán: csak éhes volt.

Hogy mennyire káros tud lenni adott esetben egy-egy ilyen mondat, hogy mennyire fontos az iskolai közétkeztetésben (is) a pszichológia, a megmondó emberek véleménye, de egyébként a tér kialakítása, vagy akár az ételek hivatalos megnevezése is, az az utóbbi évek menza-újítási kísérleteiből és felméréseiből úgy világlik ki, mint piskótakocka a csokiöntetből.

Persze nem csak pszichológiai, hanem pénzügyi és dietetikai fronton is van, volt honnan felfejlődni. Egyik tényező a másiktól szétválaszthatatlan gubancban várja, hogy valaki megtalálja hozzá a megfelelő konyhatechnológiai eljárást, és végre nap mint nap eltűnhessen a tányérokról a gyerekek gyomrába. Ez azonban még papíron sem könnyű feladat.

A puding próbája… sok minden

Az említett piskótakocka volt talán az egyetlen iskolai ebéd, amiből generációkon keresztül mindig minden adag elfogyott. Ami viszont gyerekként, kamaszként szimpla szerotonin-forrás volt, az felnőttként már sokkal inkább anyagi és táplálkozástudomományi sokismeretlenes egyenlet.

Valószínű ugyanis, hogy a mindenki által várva várt pénteki piskótakocka egy mai dietetikus szemével nézve maga a táplálkozástudományi Lucifer, aminek láttán a szakemberek sűrű keresztvetések közepette rázzák az egészségügyi kolompot.

Talán a pénzügyisek is inkább átcsoportosították volna a hét többi napjára az erre szánt összeget, hogy a pénteki vigaszdíj miatt landoljon a keddi lucskos káposzta vagy a szerdai babfőzelék a kukában.

A menza - a gyerekek nagy bánatára - a közkedvelt ételek vetésforgója helyett sajnos mindig is tápanyagokkal és forintokkal való zsonglőrködés volt.

Az alapvetően a szegénykonyhákból kifejlődött közétkeztetés értelemszerűen mindig a lehető legkevesebből próbálta megoldani a kevésbé tehetősök élelmezését.

Krumpli, tészta, főzelék - ezek voltak az alapok, melyekhez néha az adott államvezetés, adott időszakokban az erre kinevezett közellátásügyi miniszter különféle rendeletekkel hozzátoldotta, amit máshonnan el tudott venni (egy 1948-ban  hozott rendelet alapján aki kapott engedélyt magánfelhasználású sertésvágásra, annak a saját háztartásának államilag meghatározott szükségletein felül lévő zsírt be kellett szolgáltatnia. )

Ez a szigorú, túlélésre és nem minőségi, hosszú életre való berendezkedés aztán valamiért a háborús hiánygazdálkozás után is megmaradt.

„A nem túl távoli múltban a közétkeztetésben megjelenő túlzott mennyiségű száraztészta alapú étel, illetve a nem elegendő mennyiségben kínált zöldség-gyümölcs volt a két legfontosabb negatív tendencia, amely alapot jelentett a közétkeztetési rendelet 2014-es módosításához”

- áll ebben a tanulmányban.

Ugyanebben az írásban említik azt a sokszor górcső alá sem kerülő szempontot, ami az étel fizikai létén és élettani hatásán kívül a fogyasztók lelkét illeti.

Persze, ki gondolna pszichológiai szempontokat is figyelembe venni, amikor a cél az éhenhalás elkerülése?

Pedig a háborús időszak alatt például a magántisztviselők hiába szorultak rá a közkonyhára, a legtöbben büszkeségből és az esetleges munkaerőpiaci negatív diszkriminációtól tartva mégsem vették igénybe az olcsó vagy ingyenes konyhát.

Ha pedig a létfenntartáshoz szükséges étkezéssel kapcsolatban egy felnőttet ilyen mértékben befolyásolnak a lelki tényezők, mi minden szabhat gátat egy gyerek „evőkéjének”?

Nem csak kalória, érzelem is

Abban, hogy mennyire sokat számít a légkör és a környezet, Forgács Attila gasztropszichológus is egyetért:

„Az iskolai menzán nem pusztán az étel íze fogja eldönteni, hogy ízlik-e a gyerekeknek, hanem rengeteg más, érzelmi és kontextuális tényező.”

Az ételhez fűződő viszonyunk persze sokkal nagyobb arányban függ az otthoni rutintól, szokásoktól: közösségi esemény-e a hétköznapokban is a családi étkezés, milyen berögzült viszonya van a szülőknek egyes ételekkel kapcsolatban

(például közös utálatnak örvend-e tökfőzelék, mert nekik is csak traumatikus élményük van vele kapcsolatban), van-e ételérzékenység, ismerik és alkalmazzák-e maguk a szülők a modern táplálkozástudományi elveket.

Az ételt a gyerekek a közintézménybe kerülésükig jó esetben mindig egy szeretett személytől kapják, akitől bizalommal fogadják el azt, és akin látják, hogy ő maga is azt eszi, amit eléjük tett.

Ezzel szemben a menzán sokszor még a tanárok közül sem mindenki ül le a gyerekek előtt enni, a gyerekek így jobbára egymástól lesik el az ételekhez, étkezési kultúrához való viszonyt.

Ezért alakul ki hamar a nagyhangú tanulók hatására az olyan ételgúnynevek, minta Fradi-leves („Mindent bele!), a trutty-, fika-, iszap- vagy betonfőzelék,

amitől később már akkor sem tud egykönnyen szabadulni az ember, ha közben megszerette az adott ételt vagy ételtípust (mert hát egy menzás, egy otthoni és mondjuk a Kistücsök étterem tökfőzeléke között igen nagy különbségek vannak)

A táplálkozáspszichológia és a gasztropszichológia által nyújtott tudás tehát egyáltalán nem elhanyagolható jelentőségű, és jó lenne, ha a közétkeztetés alakításában is kiemelt szerepet kapna. Az ételek szellemi és lelki közértezünket befolyásoló hatása, a bél-agy tengely működése fontos és szerencsére egyre többet kutatott terület, aminek köszönhetően talán egyszer a menza is elősegítheti a depresszió vagy más mentális betegségek megelőzését. A gasztroenterológusok is örömmel értesülnének például arról, ha vissza- vagy bekerülnének a diákok étrendjébe a különböző bélflórát támogató pro-és prebiotikus ételek, mondjuk a fermentált zöldségek, a fermentált gyümölcsitalok.

Ezek ráadásul más, pénzügyi, logisztikai és ételpazarlási problémákra is megoldást nyújthatnának.

Megkötözött kézzel főzni

A gyerekekre főző cégek számára a menzareformok nem sok jót hoztak. Minden téren újabb és újabb megszorítások, szigorítások kerültek bevezetésre, amiket nagyon nehéz rentábilis módon betartani. Nehéz helyzetben vannak az önkormányzatok is, hiszen a rendeletek miatt az ő költségeik is növekedtek, de mivel a diákok átlagosan 50%-a kedvezményesen kell, hogy kapja a napi adagot, a támogatások ellenére a végén mindig az önkormányzatnak kell a saját zsebébe nyúlnia.

Onnan pedig a legtöbb településnek sokkal nagyobb problémákat kell finanszíroznia.

Amíg viszont az önkormányzatoknak nincs erre több pénze, a szolgáltatók sem tudnak érdemben javítani az ételek minőségén.

„Ebből az árból egyszerűen nem lehet profitábilis üzletmenetet kikalkulálni, nem tudunk fejleszteni, és nagyon nehezen találunk munkaerőt” – nyilatkozta egy névtelenséget kérő érintett cég vezetője ebben a cikkben.

Nem csak az anyagiak, az alapanyagok kérdése is problémás. Papíron talán egyszerű, a gyakorlatban azonban szinte megoldhatatlan a 2014-es EMMI rendelet azon része is, hogy az iskolában étkező gyerekek csak napi 5 g sót fogyasszanak.

Ma egy felnőtt olyan 14-17 gramm sót fogyaszt, ezt harmadolná a rendelet, ami egy drasztikus váltás: nem változtathatjuk meg az ízlelésünket gondolati síkon. Egy zsömlében 1-1,7 g só van.

Ha a gyerekek egy sajtos zsömlét kapnak tízóraira, kiadtuk aznapra az egész adag engedélyezett sómennyiséget.

Az írásban megemelt zöldség-és gyümölcsadagokat is nehéz úgy előteremteni, hogy a hazai gyümölcsszezon nagy része a nyári, szünidei időszakra esik, a zöldségeket pedig alapból nem szívesen fogyasztják a gyerekek. A rendelet így csak papíron szép. Az otthon általában hidegen fogyasztott gyümölcslevesek is egy előírásnak engedelmeskedve lesznek húsleves-hőfokúak a menzán: „Az ételeknek vagy 4 fok alatt, vagy 63,5 fok felett kell a gyerekek elé kerülnie, ilyen nagy mennyiségű gyümölcsleves lehűtésére viszont nincs meg a technológiai lehetőségünk, és nincs rá elég idő, hogy lehűljön.”

A tápanyagbeviteli szabályok mellett most már fenntarthatósági, környezetvédelmi szempontokat is figyelembe kell venni: országos célkitűzés, hogy a közétkeztetésben használt termékek 80 százaléka rövid ellátási láncban beszerzett termékekből, illetve helyi élelmiszertermékekből származzon, valamint, hogy minél kevesebb étel kerüljön a kukába.

A pénz hiányával párhuzamosan nőnek a feladatok, a kapacitások azonban végesek. Sok helyen ezért segítségek kérnek a szülőktől, különböző civil szervezetektől is, hogy a gyerekek érdekében minél hamarabb javuljon a helyzet.

Többfrontos megközelítés

Az elmúlt évek menzareformja során minden intézmény a maga lehetőségeivel és eszközeivel igyekezett az új elvárásokhoz idomulni, azokat kreatív módon megvalósítani. Van, ahol asztalközösségeket alakítottak ki, és minden asztalhoz igyekeztek egy-egy jól evő (és hangadó) gyereket ültetni.

Van, ahol szabadszedésűvé alakították a rendszert, hogy mindenki csak abból és annyit egyen - akár csak egy kóstolónyit - amivel személy szerint meg tud birkózni.

Egyes iskolák pedagógusai más szakemberekkel együtt részt vettek a Greenpeace ökomenza workshopján, tájékozódtak, ötleteket gyűjtöttek a szervezet honlapjáról.

Sok helyen helyeztek ki egészséges táplálkozással kapcsolatos táblákat, képeket,

van, ahol a vízivás fontosságára a pisi színével jelzett infografikával hívják fel a figyelmet.

Ehhez a merokanal.hu -n, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) információs oldalán számtalan edukációs anyagot találnak a pedagógusok és a szülők, például menzabizottságok felállításához is.

Minden, a menzához így vagy úgy kötődő ember tehet azért, hogy a következő generációknak már csak városi legenda legyen az eddmegleves vagy a finomnak távolról sem nevezhető finomfőzelék.

Addig is érdemes a gasztropszichológia olyan titkos fegyvereihez nyúlni, mint a kreatív és szofisztikált névváltoztatás: egy meg nem nevezett északi nép a pénteki maradékfelhasználó, mindentbele ételekre csak így szokott hivatkozni:  Heti kulináris visszapillantás.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


FONTOS
A Rovatból
Christina Applegate elárulta, melyik tünetre nem figyelt, ami a szklerózis multiplexre utalt évekkel előtte
A központi idegrendszert érintő, egész életen át tartó betegség tünetei folyamatosan súlyosbodnak, már mozogni is nehezen tud.

Megosztom
Link másolása

Már írtunk arról, hogy Christina Applegate nyíltan beszélt a betegségéről, és arról, hogy az állapota súlyossága miatt kénytelen volt visszavonulni a színészettől.

A közelmúltban egy interjúban azt is elárulta,

háttérszín kiemelés

melyik apró jelet hagyta figyelmen kívül évekkel azelőtt, hogy hivatalosan is szklerózis multiplexet (MS) diagnosztizáltak volna nála.

Az 53 éves színésznő – akit annak idején az Egy rém rendes család című sorozatban ismertünk meg – 2021-ben állt nyilvánosság elé a betegséggel, a diagnózis után néhány hónappal.

A központi idegrendszert érintő, egész életen át tartó betegség tünetei miatt rendkívül nehéz volt számára a Halott vagy (Dead to Me) harmadik, egyben utolsó évadának forgatása.

Később azonban elárulta, hogy a betegséget már évekkel korábban is tünetek jelezték, csakhogy ő ezekre nem figyelt...

Egy korábbi interjúban, amely a Good Morning America című műsorban hangzott el, a színésznő az egyik barátjával, a szintén szklerózissal küzdő Jamie-Lynn Siglerrel beszélt az első jelekről. De más interjúkban is őszintén vallott a betegségéről.

"Szerintem valószínűleg már hat-hét éve megvolt [az MS]. Az első évad alatt [a Dead to Me-ben] észrevettem a forgatáson, hogy a lábam gyakran megbicsaklik. Azt gondoltam, biztosan csak fáradt vagyok, vagy kiszáradtam, vagy az időjárás az oka"

- mondta.

"Aztán hónapokig nem történt semmi, így nem foglalkoztam vele. De amikor durván lecsapott, muszáj volt odafigyelnem"

- tette hozzá a színésznő, majd könnyek között árulta el, hogy a forgatás végére már kerekesszékkel vitték a stúdióba.

"A tipikus tüneteim 2021 elején kezdődtek, akkor még csak bizsergést éreztem a lábujjamban"

– mesélte Christina Applegate.

"Mire nyáron elindult a forgatás, már annyira rossz állapotban voltam, hogy nem tudtam messzire sétálni – kerekesszékkel vittek a díszletbe."

Azt is elmondta, hogy bár elviselhetetlen fájdalmai vannak, mára hozzászokott.

2022-ben a Kelly Clarkson Show-ban is beszélt arról, hogy gyakran a színészi munkába menekült, hogy elterelje figyelmét a valós élet problémáiról.

"Valószínűleg egész életemben gyászoltam és traumákat éltem át, és a színészet volt az a hely, ahol nem kellett ezt éreznem" – mondta akkor, hozzátéve, hogy a múltbéli szakításokat, haláleseteket és a mellrákot is így próbálta feldolgozni.

Majd így folytatta: "A Dead to Me szépsége az volt, hogy lehetőséget adott erre – nem kellett állandóan viccesnek lennem, nem kellett tartanom magam. Összeomolhattam egy jelenetben. És az tényleg én voltam. A lelkem omlott össze – sajnos – az egész világ előtt, de egyfajta gyönyörű megtisztulás volt."


Megosztom
Link másolása

FONTOS
A Rovatból
SOKKOLÓ! Az is számít, mikor szültél – háromszorosára nőhet a rák esélye, ha rosszkor jön a baba!
A számok nem szépítenek. Az új kutatás alapján egyre világosabb, hogy a megelőzés nemcsak egyéni döntések kérdése, hanem hosszú távú társadalmi felelősség is.

Megosztom
Link másolása

Egy friss kutatás szerint drasztikusan megnőhet a mellrák kockázata azoknál a nőknél, akik életük során jelentős súlygyarapodást tapasztaltak, és első gyermeküket 30 éves koruk után szülték – vagy soha nem vállaltak gyermeket.

A számok nem szépítenek: ezek a nők közel háromszor nagyobb eséllyel betegedtek meg mellrákban, mint azok, akik fiatalabban szültek és közben megőrizték testsúlyukat.

A kutatást a Manchesteri Egyetem kutatói mutatták be a Spanyolországban, a Malagában megrendezett Európai Elhízástudományi Kongresszuson. Az elemzésükben 48 417 nő adatait vizsgálták, akiknek az átlagéletkora 57 év volt - írta a The Sun.

A résztvevők testtömegindexe (BMI) átlagosan 26 körül mozgott – ami már az elhízás előszobájának számít.

A tudósok három csoportra osztották a nőket:

* akik 30 éves koruk előtt szültek,

* akik 30 után,

* és akik soha nem vállaltak gyereket.

Azt is figyelték, mennyit híztak 20 éves koruk óta. Ezt önbevallás alapján mérték: a résztvevők visszaemlékeztek, mennyit nyomtak 20 évesen, majd összehasonlították az aktuális testsúlyukkal. A nőket ezután átlagosan 6,4 éven keresztül követték nyomon, ez idő alatt 1702-en lettek mellrákosok.

A számítások szerint azoknál a nőknél, akik felnőtt életük során több mint 30 százalékkal növelték a testsúlyukat, és közben csak 30 felett szültek vagy gyermektelenek maradtak, 2,73-szor nagyobb eséllyel diagnosztizáltak mellrákot.

Ezzel szemben azok, akik 30 éves koruk előtt szültek és testsúlyuk csak 5 százalék alatt változott, sokkal kisebb kockázatnak voltak kitéve.

A kutatás vezetője, Lee Malcomson szerint a két tényező – az elhízás és a késői gyermekvállalás – egymást erősítve növeli a veszélyt:

„Több információra lenne szükség arról, hogyan befolyásolja az anyaság időzítése és a testsúlyváltozás a mellrák kockázatát, mert így sokkal pontosabban lehetne azonosítani, kik tartoznak a veszélyeztetett csoportba, és célzott tanácsokat lehetne adni számukra az életmódbeli változtatásokhoz” – magyarázta.

A korábbi tanulmányok már korábban is jelezték, hogy a fiatalkorban történő szülés csökkentheti a menopauza utáni mellrák esélyét. A súlygyarapodás viszont régóta ismert kockázati tényező.

Az újdonság ebben a kutatásban az, hogy elsőként mutat rá arra, miként hat egymásra ez a két faktor, és hogy a korai szülés védőhatása nem tudja ellensúlyozni a későbbi elhízás káros következményeit.

Malcomson hozzátette:

„Elengedhetetlen, hogy a háziorvosok is tisztában legyenek azzal, hogy a jelentős súlygyarapodás és a késői gyermekvállalás – vagy a gyermektelenség – kombinációja jelentősen növeli a nők mellrákkockázatát.”

Az új kutatás alapján egyre világosabb, hogy a megelőzés nemcsak egyéni döntések kérdése, hanem hosszú távú társadalmi felelősség is.


Megosztom
Link másolása


FONTOS
Az oklahomai tinédzsert áramütés érte a nyakláncán lógó fémkereszt miatt – sikoltására ébredt az anyja
Horrorisztikus történetről számolt be egy 38 éves nő. 16 éves fiát érte baleset. „Az egész házban égett haj, égett bőr és elektromos égés szaga terjengett.”

Megosztom
Link másolása

Borzalmas esetről számolt be egy 38 éves oklahomai nő, Danielle Davis.

Április 30-án éjszaka sikoltásra ébredt - a hang a 16 éves fia, Rayce Ogdahl szobájából jött.

A hatgyermekes nő azonnal fia segítségére sietett. "Azt hittük, talán csak videojátékkal játszik, és dühös lett" – mesélte egy külföldi bulvárlapnak. "Aztán hallottam, ahogy kiabál: ‘Anya!’, és ott állt a folyosón. Azt mondta: ‘Áramütést kaptam. A nyakláncom miatt történt."

A fiú nyakán súlyos égésnyomok voltak. "És a szag... borzalmas volt. Az egész házban égett haj, égett bőr és elektromos égés szaga terjengett, Azonnal hívtuk a 911-et és mentőt kértünk."div>

Danielle Davis szerint fia az ágyban feküdt, amikor a szokatlan baleset történt.

"Azt mondta, kihajolt az ágyból, és ekkor a nyakláncán lógó kereszt hozzáért a hosszabbító csatlakozójának kilátszó fémrészéhez. Végig eszméleténél volt, tudta, hogy áramütés érte. Mivel minden fémből volt, egy zárt áramkör alakult ki a nyaka körül. Amikor megpróbálta letépni magáról a láncot, égési sérülések keletkeztek, égési sérüléseket szenvedett a kezén is."

Az egész másodpercek alatt történt, és a fiú azt hitte, itt a vég, most meghal.

A tinédzsert azonnal a helyi kórház égési osztályára szállították, és a Másod-, harmad- és negyedfokú égési sérülések miatt az intenzív osztályon kezelték.

Az orvosok szerint a fiú olyan erősségű áramütést szenvedett el, amibe bele is halhatott volna.

A baleset nyomai látszanak a nyakán, a People fotóit erre a linkre kattintva láthatod.

A család elmondása szerint okult a történtekből. Most mindenkit arra figyelmeztetnek, mennyire veszélyes lehet, ha hosszabbító vagy töltőkábel van az ágy közelében. És úgy vélik, semmi, egy telefonos üzenet vagy értesítés sem lehet olyan fontos, hogy amiatt az ágyon legyen a telefon.


Megosztom
Link másolása


FONTOS
A Rovatból
Rózsaszín füsttel tiltakoztak nők a Vatikánnál, amiért csak férfiak döntenek a katolikus egyházról és a pápáról
A hívek fele nő, ennek ellenére a nőket kizárják a döntéshozatalból, és semmilyen tisztséget nem tölthetnek be a Vatikánban, még pappá sem szentelhetik őket.

Megosztom
Link másolása

2025. május 7-én, a 267. pápa megválasztására összehívott konklávé első napján, női aktivisták csoportja rózsaszín füsttel tiltakozott a Vatikánban a nők kizárása ellen a katolikus egyház vezetéséből.

A demonstrációt a Women's Ordination Worldwide (WOW) és a Women's Ordination Conference (WOC) szervezte,

hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a pápaválasztás során kizárólag férfi bíborosok döntenek a katolikus egyház jövőjéről, holott a hívek fele nő.

A tiltakozók a Sixtusi kápolna, vagy ahogyan újabban írják a nevét, a Sixtus-kápolna fekete és fehér füstjeit idézve

rózsaszín füstöt eregettek, ezzel szimbolizálva a nők egyházon belüli egyenlőség iránti igényét. A demonstrációkon énekekeltek, imádkoztak vagy jelszavakat kiabáltak. Arra figyelmeztettek, hogy a nőknek is joguk lenne részt venni az egyházi döntéshozatalban és az egyházi rendekben.

A szervezők közleményükben "segélykiáltásnak" nevezték az akciót, amelyet a bíborosok nem hagyhatnak figyelmen kívül.

A Women's Ordination Conference (WOC) 1975-ben alakult az Egyesült Államokban, célja a nők pappá szentelésének előmozdítása a katolikus egyházban. A szervezet azóta számos demonstrációt szervezett, többek között 2013-ban is rózsaszín füsttel tiltakozott a pápaválasztás idején. A mozgalom tagjai szerint a nők kizárása az egyházi rendekből nemcsak igazságtalan, hanem ellentétes az evangéliumi értékekkel is.

A csoport egyébként 2013-ban, Ferenc pápa megválasztása előtt is rózsaszínű füsttel tiltakozott.

A tiltakozásról itt láthatsz beszámolót:


Megosztom
Link másolása